HÍREK
A járványt úgy lehet féken tartani, ha kevés fertőző forrás van a környezetünkben, ezek számát kell csökkenteni. Ezt csak úgy lehet, ha a fertőzötteket megtaláljuk, lehetőleg még tünetmentesen - mondta a szakember.
HÍREK
A legendás zenész halálhírénél tegnap csak egy rosszabb volt: végigolvasni a vele kapcsolatos kommenteket.
HÍREK
A Heti Napló mutatott be egy felvételt arról, ahogy az emberek egymásnak estek utazás közben. Egy idős nő egy gyereket piszkált azért, mert maszk volt rajta, majd egy covid osztályon dolgozó ápolónak is beszólt.
HÍREK
4311 új fertőzöttet találtak, 7568 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 618-an vannak lélegeztetőgépen.
HÍREK
Összesen 184 ezer vállalkozás alkalmazottait érinti az új szabály. Az 5-11 éves korosztályban is szigorítanak.
HÍREK
Sarah Gilbert vakcinakutató szerint nem szabad a koronavírus-járvány elleni harcban megszerzett tapasztalatainkat elfeledni, a készültségnek folyamatosnak kell lennie.
HÍREK
Újhelyi János szerint ha a szülők nem az internetről meg a Facebookról tájékozódnak, hanem a háziorvosuktól, gyerekorvosuktól kérdeznek, megértik, miért érdemes beoltatni magukat és gyereküket.
HÍREK
Nem gondolta, hogy szüksége van az oltásra, mert fittnek és egészségesnek érezte magát. 42 évesen hunyt el.
HÍREK
Az olimpiai bajnok tornász súlyos állapotban fekszik kórházban a Magyar Nemzet információi szerint.
HÍREK
Több mint 140 ezer forintnyi bírságot kapott az ötvenéves római férfi, akit a reggeli csúcsforgalomban a buszmegállóban ellenőriztek a rendőrök, mikor leszállt a járműről.
HÍREK
Két településen magas, 19 helyen emelkedett, egy településen pedig a mérsékelt kategóriába sorolták.
HÍREK
A rendezvényre csak oltási igazolvánnyal vagy negatív teszttel mehettek volna be, de a felháborodott tömeg ledöntötte a korlátokat.
HÍREK
A Pedagógusok Szakszervezete és a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete szerint 80 százalék körül lehet a bölcsődei és óvodai dolgozók átoltottsága, a kerületi vezetők is erre hivatkoznak.
HÍREK
Egy új tanulmány szerint a harmadik oltás nemcsak a pozitív teszteredmény, hanem a kórházba kerülés esélyét is csökkenti.
HÍREK
Wikonkál Norbert Miklós szerint „a nyugodt karácsony záloga, ha az emberek beoltatják magukat, akkor nem kell félnünk a családtagokkal együtt lenni”.
Népszerű
Ajánljuk