hirdetés
Hol van a világ legjobb könyvtára?
Ott, ahol fontosnak tartják a kultúrát és az olvasást. Mindezt úgy, hogy közben a legmodernebb technikát használják. Finnországban. Helsinkiben. A neve: Oodi.


14 bizonyíték, hogy a könyvtárosoknak isteni a humorérzékük
Könyvtáros for president.



Több évre börtönbe kerülhet a magyar műkincstolvaj-banda
Többszáz éves könyvekből vagdostak ki térképeket különböző francia könyvtárakban. Eddig csak egyikük tett beismerő vallomást.


Egyik napról a másikra alsóbbrendű munkavállaló lett
Hogyan éli meg egy tíz éve közalkalmazottként dolgozó nő, hogy egyik napról a másikra közmunkást csinálnak belőle?


Kidobott könyvekből nyitottak ingyenes könyvtárat török szemétszedők
Iskoláknak is segítenének a 6000 kötettel.


Luxuskörülmények várnak majd az új MOM Park moziban
A bőrfotel csak a legkisebb újdonság.


Olvasókat hamisított egy könyvtáros a jó ügy érdekében
Azért tette, hogy ne selejtezzék le a ritkábban olvasott köteteket. De gyanús lett, hogy 9 hónap alatt több mint 2000 könyvet vett ki a fiktív olvasó.


A világ legcukibb kisvasútja egy könyvtárban zakatol
Tehervagonok közlekednek egy zárt pályán a New York-i közkönyvtárban. Csak egyfajta rakományt szállítanak: könyveket.


A csodaszép palota, amelynek regénybe illő története van
A Szabó Ervin Könyvtár épületét, a Wenckheim-palotát építtető család sztorija Jókai Mórt is megihlette.


5 könyvtár, amelyet nem hagyhatsz ki
Még tanulsz? Kutatómunkát végzel? Írsz? Akkor ezek a könyvtárak hasznosak a számodra!


Világsiker a magyar könyvtárosok ötlete
Könyvekkel pózolnak a kaposváriak azokon a fotókon, amik nagy sikert aratnak a külföldi oldalakon is.






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x