KÖZÖSSÉG
Az idős nő hétköznapjai azóta a fővárosban telnek, de a születésnapi ünnepségét Dunaújvárosban akarta megünnepelni.
KÖZÖSSÉG
Két hete már elmosta az özönvízzel érkező iszap és sár az egyik utcát, a lakók csak saját felelősségre térhettek vissza otthonukba. Most újra költözniük kellett.
KÖZÖSSÉG
Korábban már élt külön a szülőktől, amikor az akkori párjával Hollandiába költöztek. Most azonban már a saját álmait valósítaná meg.
KÖZÖSSÉG
A közösségi médiás jelenlétét is látványosan visszafogta az elmúlt időszakban. A férje halála miatti gyászfeldolgozásban sokat segített neki, hogy végre elkészült Berki Krisztián síremléke.
KÖZÖSSÉG
Letisztult, minimalista stílusú lesz az új otthonuk. A mulatóssztár családja már izgatottan várja a régóta tervezgetett költözést.
KÖZÖSSÉG
A művészházaspár 129 millió forintért árulja a Dunakeszin található, kétszintes családi házukat. Egy másik kontinensre költözhetnek.
KÖZÖSSÉG
Azt már korábban elárulta, hogy vidéken fognak lakni, most egy kis részletet is megmutatott új otthonukból.
KÖZÖSSÉG
Berki Krisztián özvegye úgy véli, hogy mivel van egy kislánya, akit óvni akar ebben a világban, ezért egyelőre a magánéletéről nem szeretne beszélni.
KÖZÖSSÉG
Az influenszer szerint a magyar jogrendszer nem engedi meg, hogy a céljaiknak megfelelő életet éljenek.
KÖZÖSSÉG
„Megvan már a babakocsink, ami Márk kérésére arany és fehér színű” - nyilatkozta még a modell a babavárás izgalmairól.
KÖZÖSSÉG
Az is kiderült, hogy a modell és a rapper közös gyerekének arany-fehér színű babakocsija lesz, de Gucci-ruhákat még nem vettek neki.
KÖZÖSSÉG
Volt, aki azt írta, más sem hiányzott ennek a városnak, mint hogy Tóth Gabiék odaköltözzenek. Az énekesnő az epés megjegyzést nem hagyta szó nélkül.
KÖZÖSSÉG
A következő fejezetet már nem csak ketten írjuk. Egy újabb közös kaland veszi kezdetét - írta a Facebookon a háromszoros olimpiai bajnok kardvívó.
KÖZÖSSÉG
Szerinte a bajok akkor kezdődtek, amikor tavaly nyáron kiderült, hogy a Fekete Vonat újra összeáll egy koncertre.
Népszerű
Ajánljuk