SZEMPONT
Telkes András szerint a kormány baráti viszonya Moszkvával és Pekinggel védtelenné tette az országot. A szakértő úgy látja, a szolgálatok ma már nem a nemzetet, hanem a hatalmat védik.
SZEMPONT
A modell névtelen kórlapok mintáit figyeli, és évekre előre megmutatja, hol nagyobb a kockázat. A fejlesztők szerint így hamarabb lehet beavatkozni, és még az is tervezhető, hány szívinfarktusra kell készülnie egy városnak 2030-ban.
SZEMPONT
Ezek a hirtelen fellépő aszályok gyorsan, néha néhány hét, vagy mindössze néhány nap alatt alakulnak ki. Az előrejelzésük nagyon nehéz, a hatásuk azonban pusztító lehet.
SZEMPONT
A moldáv elnök február közepén puccskísérlettel és az ország destabilizálásával vádolta meg Oroszországot, korábban pedig két orosz rakéta is behatolt az ország légterébe.
SZEMPONT
Két szerettemet vitte el, egy harmadik életét megpecsételte. Ha magas ember vagy, megéri a kivizsgálás.
SZEMPONT
Az ellenzéki képviselő szerint viszont ha a rapper továbbra is a TV2-nek dolgozik, akkor felmerülhet két gyanú is.
SZEMPONT
Egy kutatás szerint a retinánk többet árul el a testünk életkoráról, mint bármely más testrész.
SZEMPONT
A virológus arra biztat, hogy éljünk az oltás lehetőségével, mert jelenleg nagy a vírusnak való kitettség esélye. Szerinte az AstraZeneca oltását is mindenképpen érdemes beadatni a mostani járványhelyzetet tekintve.
SZEMPONT
Szerintük egy ilyen egyetem létesítése komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet Magyarország, az Európai Unió és a NATO számára is.
SZEMPONT
„Azzal, hogy vélt igazuk miatt bicskanyitogató stílusban írogatnak, mit akarnak elérni? Gondolnak-e azokra az orvosokra, akik reggel elmennek életeket menteni, vagy esetleg a szintén krónikus beteg ápolókra, eladókra?”
SZEMPONT
A becslések alapján 463 millió diabéteszes felnőtt volt a világon 2019-ben, ők különösen veszélyeztetettek.
SZEMPONT
Egy kísérlet kiderítette, mennyi ideig kellene ülni a gépen ahhoz, hogy a maszkot viselő utazók megfertőződjenek.
SZEMPONT
Nem tanácsos az ország állampolgárainak hazánk fővárosába utazni, ha mégis megteszik, karantén vár rájuk.
SZEMPONT
Egy kutatás eredményei szerint, azok az amerikai nők, akik minden nap ettek rántott csirkét 13 százalékkal nagyobb eséllyel haltak meg idő előtt, míg a rántott halat naponta fogyasztók körében ez az arány 7 százalék.
Népszerű
Ajánljuk