KULT
A Kimnowak örök slágerét dolgozták fel a hazai zenei szcéna nagyágyúi. A ’90-es évek ikonikus dalát Tarján Zsófi, a Swing à la Django, Lotfi Begi és Curtis közösen gondolta újra, a végeredmény pedig az év legizgalmasabb kollaborációja lett.
KULT
A Minden nap gyereknap egy vidám, táncolós koncertdal, a másik új szám pedig egy soroló, amely éneklés közben a számokat, napokat, színeket tanítja a gyerekeknek.
KULT
Tizenegy ország közel 70 résztvevőjével jelentkezik a szentesi gyökerű, országosan és Európa-szerte ismert vilagjáró partyzenekar, a Just Showband.
KULT
Az Endless Love című dalhoz forgatott klip egy kétrészes sorozat záró epizódja, a másikkal együtt egy 9 perces kisfilmet adnak ki.
KULT
A Bennem a világ igazi tavaszi zene, friss, könnyed és nagyon szerethető, dallamtapadás első hallásra is, nem véletlen, hogy az alkotókat is feltöltötte.
KULT
A Tézisek a kultúráról című számot a koncerteken igazi performanszként adják elő, erről most különleges, fényfestéses videó készült.
KULT
A fiatal énekes YouTube-csatornáját már közel 20 ezren követik, a feldolgozások után most egy saját számmal is előállt, amihez a klipet Bécs belvárosában forgatták.
KULT
A pálmafák árnyékában élvezhetjük a fülbemászó Lovesong-ot, melynek üzenete: ne menő legyél, hanem különleges.
KULT
Ecce homo, vagyis „Íme az ember!”. Pajor Tamás evangéliumi kifejezést ültetett át 2021-be, és páratlanul sikerült.
KULT
Az Ez a perc című daluk azt üzeni, ideje, hogy vegyünk egy mély levegőt és úgy örüljünk minden egyes pillanatnak, mint amikor gyerekek voltunk.
KULT
A klipben Béres Attila édesanyját is megismerhetjük, de felbukkan benne a tavaly született kisfia is, aki már csak fényképről ismerheti a nagymamáját.
Népszerű
Ajánljuk