KÖZÖSSÉG
A két férfi között rossz volt a viszony. Az autós többször is megütötte és bele is rúgott a földön fekvő férfiba, aki egész enyhe sérülésekkel úszta meg az esetet.
KÖZÖSSÉG
A kutya a véletlenül nyitvahagyott kapun szökött ki, a nő életéért küzdeni kellett a kiérkező mentőknek.
KÖZÖSSÉG
Az elkövetőnek annyira elvette a zsákmány az eszét, hogy nem számolt a térfigyelő kamerákkal.
KÖZÖSSÉG
A férfi 2017 óta élt élettársával az anyja tulajdonában lévő ház melléképületében. Az idei év nyarától az alkoholra és a kábítószerre egyaránt rászokó férfi egyre agresszívabbá vált.
KÖZÖSSÉG
A lángok tanyákat, állattartó telepeket és olajkutakat veszélyeztettek, egy állatotthon mentett állatait is ki kellett telepíteni.
KÖZÖSSÉG
Az állatról az egyik biztonsági kamera felvételt is készített. A rendőrség azt kéri, senki se próbálja befogni, sarokba szorítani az állatot!
KÖZÖSSÉG
Arra kérik a kiskunhalasiakat és a város térségében élőket, hogy ha további információval rendelkeznek az állatról vagy látták, jelentkezzenek.
KÖZÖSSÉG
A terv az, hogy kivágják vagy átültetik őket, helyi civilek szerint azonban ilyen idős fáknál az utóbbi is a biztos halálukhoz vezetne.
KÖZÖSSÉG
Hajmeresztő felvételt tett közzé az ügyészség: Kiskunhalas környékén egy apa hagyta, hogy kiskorú gyereke vezesse a kocsit, még a biztonsági öve sem volt bekapcsolva.
KÖZÖSSÉG
A sikereket saját fejlesztéssel érik el a kiskunhalasi kórházban: a túlzott immunválaszt okozó molekulákat gyakorlatilag kimossák a koronavírusos beteg szervezetéből.
KÖZÖSSÉG
A védett ipari műemlék megőrizte a 19. századi népi építészet értékeit, a berendezéseivel akár őrölni is lehetne.
KÖZÖSSÉG
A 150 fős intézményben most több mint 110 beteg van. A járványkórház 40 ágyas intenzív részlegén 16 beteget kezelnek.
KÖZÖSSÉG
Kiskunhalason a Csipkeházban a mai napig készítik a híres kézzel varrott csipkét, melynek ára az aranyéval vetekszik.
Népszerű
Ajánljuk