SZTÁRVILÁG
A zenész a Facebookon ítélte el Lázár János balatonalmádi fórumán elhangzott, rasszistának tartott mondatait. A bírálat különösen súlyos, mivel a cigányság ügye a Miniszterelnökséghez tartozik.
SZTÁRVILÁG
A mulatós zenész szívszorító vallomásban emlékezett meg a szeretett rokonról, és támogatja a gyászoló családot is.
SZTÁRVILÁG
A sztárt nagyon megviselték a történtek, megkért minden jóérzésű, tiszta szívű embert, hogy imádkozzanak érte.
SZTÁRVILÁG
Testvére, Kozák István szerint hozzá is be akartak törni. Kétmillió forintot ajánlottak fel a nyomravezetőnek.
SZTÁRVILÁG
A zenész a közösségi oldalán megjelent kétségbe esett üzenetében azt írja, hogy bízik benne, hogy a kormány épségben hazahozza őket.
SZTÁRVILÁG
A mulatóssztár szerint „valamit jól csinálnak”, hisz már 12 éve együtt vannak, és három gyereket nevelnek.
SZTÁRVILÁG
A zenész a családtagjaival fogja előadni az új dalt, amihez videóklip is készült. Grófo szerint ez egy igazi életigenlő mulatási himnusz lesz.
SZTÁRVILÁG
A mulatós zenész pár szóban magyarul, majd hosszabban roma nyelven köszöntötte fel a miniszterelnököt.
SZTÁRVILÁG
Kis Grófo: „A roma kultúra arra inspirálja a nőket és a férfiakat, hogy egy életre válasszanak párt”
Feleségével a roma hagyományok szerint nevelik gyerekeiket, ez például azt is jelenti, hogy a nők nem viselhetnek térd fölé érő szoknyát.
SZTÁRVILÁG
A mulatós sztár ellátogatott a miniszterelnökhöz a Karmelita kolostorba. Itt mondta el, hogy a Fideszt támogatja, és mindenkinek el kell mennie szavazni.
SZTÁRVILÁG
A közös szelfire kevesebb mint egy óra alatt 17 ezer reakció érkezett a miniszterelnök Facebook-oldalán.
SZTÁRVILÁG
Szijjártó Péteren kívül Orbán Viktor és Borkai Zsolt, meg úgy általában az egész kormányzati kultúrpolitika megkapta a magáét Szakács Árpádtól.
Népszerű
Ajánljuk