hirdetés
„Haldoklom, nem kapok levegőt” – búcsú SMS-eket küldtek családjuknak a halálkamion áldozatai
A legfrissebb hírek szerint vietnámiak is utazhattak a teherautó hűtőkocsijában.



Pár száz forintért vett az ócskásnál egy vázát, kiderült, hogy 30 milliót ér
Ezt nevezzük jó vételnek. A brit férfi azóta is alig tér magához.




Kamu kínai termékek, amiket soha ne vegyél meg
A mesterségesen előállított élelmiszerek vagy oltások akár súlyos következményekkel is járhatnak.



Börtönbüntetést kaptak a budapesti kínai luxusbordély vezetői
A szervezők egy mandarin nyelvű hetilapban 'masszázsként' hirdették tevékenységüket.



Éveken át volt egy több mint 20 centis kanál egy férfi torkában
Még madzagot is kötött rá, hogy ki tudja húzni az evőeszközt. Nem jött be.



Nem igénytelen, aki kínai boltban vásárol, hanem olyan ember, aki máshol nem kapta meg, amit keresett
Ha a hétköznapi háztartási eszközök egy részét csak ott tudja beszerezni, akkor oda fog járni a magyar üzletek helyett. Vélemény.



Túl meleg volt a repülőn, ezért kinyitotta a vészkijáratot a kínai utas
Kissé rendhagyó módját választotta a szellőztetésnek.



Egy kínai popsztár ellopta a Neoton egyik slágerét, Végvári Ádám perel
Jacky Cheung új címmel adja elő a dalt, ráadásul hatalmas sikere van vele.



Így lett görbehátú tiniből Kína legjobban fizetett szupermodellje
Liu Wen az első kelet-ázsiai modell, aki a Victoria's Secretnek dolgozhatott, és az első kínai nő, aki szerepelt az amerikai Vogue címlapján.



Egy cirkuszi lóra támadt a tigris és az oroszlán
A kínai társulat állatait az idomárok csak nagy nehezen tudták szétválasztani. Az esetről videó is készült.



Egy kínai űrállomás fog hamarosan a Földbe csapódni
A Tiangong-1-gyel megszakadt a kapcsolat, így irányíthatatlanul zuhan lefelé. A szakemberek figyelmeztetnek, hogy súlyosan mérgezőek lesznek a darabjai.



A világ legütősebb kínai tetoválását varratta magára egy férfi
Nagyon találó és nagyon vicces.



A Föld felé zuhan a kínaiak 8500 kilós, irányíthatatlanná vált űrállomása
Több, akár 100 kilós darab is elérheti a földfelszínt, a tudósok még nem tudják megmondani, hogy pontosan mikor és hol lehet rá számítani.



A Földre fog zuhanni az irányíthatatlanná vált űrállomás
A Tienkung–1 pályamagassága naponta 160 méterrel csökken. Januárban érkezhet.



Majdnem 50 éves ez a nő - mégis mindenki a fia barátnőjének nézi
Sokan irigykedve néznek végig Liun. Akkor meg aztán végképp elcsodálkozik mindenki, amikor megtudják a korát. Ez a nő egyszerűen hihetetlen!



Ijesztő: álomba hipnotizálja az állatokat a kislány
A zsűri megdermed a tehetségkutatón. Hanggal együtt a felvétel olyan, mintha horrorfilmet néznél.



<
LAPOZZ A ROVAT TOVÁBBI CIKKEIRE
>




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!