HÍREK
A cég az első ütemben 93 milliárd forintos beruházást hirdetett meg, de a projekt értéke a többi építési szakasszal, hosszú távon el fogja érni az 580 milliárd forintot.
HÍREK
A világ egyik legrosszabb helyén található ingatlanjának tulajdonosa állítása szerint nem bánta meg, hogy a zsebkendőnyi házban maradt, ami immár az autópálya közepén található.
HÍREK
Helyi sajtóhírek szerint egy szilikonolajat gyártó vállalat délkelet-kínai üzemében történt a detonáció szombaton. Úgy tudni, senki sem sérült meg.
HÍREK
A főpolgármester előterjesztése szerint erdőt telepítenének arra a helyre, ahová a kormány kínai méreglerakatot létesítsene.
HÍREK
A focista egy magángéppel érkezett Kínába, és az ellenőrzésnél derült ki, hogy rossz útlevelet vitt magával. Végül sikerült megoldani a gondját.
HÍREK
A 21 éves Cuihua a közösségi oldalán közvetítette a drasztikus fogyási kísérletét. A kínai lány szülei nem az edzőtábort hibáztatják.
HÍREK
Nemcsak tudományos célja vannak a kínai szupermély fúrásnak. Hszi Csin-ping új természeti erőforrások felkutatását szorgalmazza.
HÍREK
A hófehér óriáspanda öt-hat éves lehet. Egy szakértő szerint a felvételen látható az anyja is.
HÍREK
Alekszandr Sipljuk, aki részt vett a Kinzsal névre keresztelt orosz hiperszonikus rakéták fejlesztésében, tagadja az ellene felhozott vádakat.
HÍREK
Az olyan kínai gyártócégeket is érzékenyen érintheti az uniós szigor, mint a debreceni akkumulátorgyárakat épító CATL és Eve Battery.
HÍREK
A lépéssel a Joe Biden amerikai elnök vezette Kína-szkeptikus országok táborának egyik fontos tagjává válhat a déli-európai ország. A kritikusok szerint a lépés káros hatással lehet az olasz gazdaságra.
HÍREK
Kegyetlen bosszú az elégedetlen lakásbérlőktől: több mint félmilliós rezsiszámlát hagytak maguk után
Egy kínai házaspár úgy állt bosszút dél-koreai Airbnb-házigazdáján, hogy 25 napon keresztül nyitva hagyta a vízcsapokat és fűtötte a lakást. Ezalatt több mint 120 ezer liter vizet pazaroltak el.
HÍREK
India nem sokkal, de megelőzte Kínát, miután csak a tavalyi évben mintegy 23 millió csecsemő született ott.
HÍREK
A két ügynök összefüggésbe volt egy olyan helyi kínai rendőrőrssel, amilyet tavaly Budapesten is lelepleztek.
Népszerű
Ajánljuk