SIKERSZTORIK
Márciusban, az első fertőzöttek megjelenése után olyan helyzet állt elő, amire a fiatalok által alapított cég nem volt felkészülve. Mára jelentősen nőtt a forgalmuk. Hogyan csinálták? Erről beszélgettünk.
SIKERSZTORIK
Az ideiglenesen működő szervezeti egység feladata az lesz, hogy szükség esetén gyorsan és azonnal tudjon reagálni, ha valahol rövid időn belül nagy számban regisztrálnának új koronavírusos megbetegedéseket.
SIKERSZTORIK
11 ország korlátozásainak hatását elemezték a brit tudósok, és erre a becslésre jutottak.
SIKERSZTORIK
Mary Wakefield „elfelejtette” beleírni a cikkbe, hogy nem londoni otthonukban, hanem a több mint 400 kilométerre lévő Durhamban szigetelték el magukat. És azt is, hogy férje elvitte őt és a gyereküket egy, a szülői háztól 30 perces autóútra lévő kisvárosba.
SIKERSZTORIK
Hiába tartott Dominic Cummings rendhagyó sajtótájékoztatót a Downing street 10 kertjében, a lemondását követelik. Egy államtitkár már lemondott, mert nem tudta vállalni a helyzetet.
SIKERSZTORIK
A miniszterelnök bejelentette azt is, hogy a főváros mindig két hét késéssel követi majd a vidéket az enyhítésekben.
SIKERSZTORIK
A kormányfő pénteken azt mondta, szombaton kora délután születik meg a döntés a fővárosi enyhítésekről. Előtte viszont virológusokkal, orvosokkal egyeztet.
SIKERSZTORIK
Látványos kísérlet mutatja meg, mi történik, ha egy koronavírusos beteg elmegy étterembe.
SIKERSZTORIK
A járvány utáni lazítást sokan kihasználták, voltak akik már a vízbe is bemerészkedtek.
SIKERSZTORIK
A kormányfő a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában beszélt arról is, hogy az áprilisi gazdasági adatok brutálisak lesznek. De szóba került az is, hogy az iskolák kinyithatnak-e még a nyári szünet előtt.
SIKERSZTORIK
A főpolgármester levélben kéri Orbán Viktort, hogy ne adjanak téves tájékoztatást a lakosság számára.
Népszerű
Ajánljuk