HÍREK
Hack Péter elmondta: K. Endre büntetlen előéletűnek fog számítani, akár gyerekek közelében is dolgozhat újra. Novák Katalin döntését már soha senki nem vonhatja vissza.
HÍREK
A műsorvezető szerint normális országban a pedofíliát támogató embert mindenki, jobbos és balos egyaránt elítéli.
HÍREK
Titkosszolgálati akciót sejt Novák Katalin kegyelmi ügye mögött a köztársasági elnök egyik tanácsadója. Skrabski Fruzsina, kormányközeli filmes, influenszer közösségi oldalán fejtette ki gondolatait.
HÍREK
A 444 megtalálta a pedofilügyben kegyelmet kapott volt intézményvezető-helyettest. Nem derült ki, hogy tervez-e még pedagógusi pályára lépni, ahogy az sem, hogy mikor kíván nyilatkozni.
HÍREK
„Az én elnökségem alatt nem volt és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak, ez így volt ebben az esetben is" – ezt mondta Novák Katalin köztársasági elnök arról a kegyelmi döntéséről, ami nagy felháborodást váltott ki.
HÍREK
A Kegyelmi eljárások szabályai szerint az államfő hiába kegyelmez meg valakinek: ha a határozatot nem írja alá az éppen aktuális igazságügyi miniszter, akkor az nem is lép hatályba. Az eset időpontjában Varga Judit volt a tárcavezető.
HÍREK
A gyermekvédelmi szakember szerint Novák Katalin kegyelmi döntése azt üzeni, hogy az államfő nem tekinti gyermekvédelmi szempontból veszélyesnek a volt bicskei igazgatóhelyettest, aki megpróbált eltussolni egy pedofil bűncselekményt.
HÍREK
Szégyennek és gyalázatnak nevezték a köztársasági elnök döntését. Előkerült a pedofilmaffia és a pedofillobbi kifejezés is. Péntekre tüntetést szerveznek az államfő ellen.
HÍREK
A Demokratikus Koalíció abban a reményben tájékoztatta Őszentségét a köztársasági elnök döntéséről, hogy módot talál abbéli közös meggyőződésünk kifejezésére, miszerint Jézus bármely szolgájára való hivatkozás sem nyithat utat a bűnnel és a bűnösökkel való együttműködésre.
HÍREK
Perintfalvi Rita szerint Novák Katalin azzal, hogy kegyelmet adott a pedofíliát pártoló bűnözőnek, az áldozatokat hősiesen kiharcolt igazságuktól fosztotta meg. Miközben az elkövetők azzal igyekeznek előnyös bánásmódot szerezni maguknak, hogy jó kereszténynek állítják be magukat.
HÍREK
A Momentum elnöke egy napon belül már másodszor fejezi ki felháborodását az elnök cselekedetével szemben. Novák Katalin nem először osztja meg az embereket kegyelemgyakorlási gyakorlatával.
HÍREK
A köztársasági elnök kegyelmet adott a vezetőt fedező igazgató-helyettesnek, aki hamis tanúvallomásra akarta kényszeríteni az egyik áldozatot.
HÍREK
A köztársasági elnök döntött úgy, hogy az egykori igazgatóhelyettes börtönbüntetését felfüggeszti.
HÍREK
Most derült ki, hogy a bicskei gyermekotthon fiatalokat molesztáló igazgatójának helyettesét a történtek ellenére szabadon engedték. A kegyelem értelmében büntetett előélete sem lesz a férfinak.
HÍREK
Kenneth Smith ügyvédei szerint a kivégzés módja sértheti az amerikai alkotmány kegyetlen büntetéseket tiltó passzusát, de szerintük már az is alkotmánysértő, hogy másodszorra próbálják meg kivégezni védencüket.
HÍREK
A műsorvezető annak a három embernek kért kegyelmet a köztársasági elnöktől, akik a Hunnia Mozgalom tagjaként 2007-ben megverték őt. Elmondása szerint most a baloldali ismerőseinek jelentős része azt állítja róla, hogy benyalt Orbánnak.
HÍREK
Az 1980-as évek végén az akkori elnök George Bush vezette be, hogy a két jószágot kegyelemben részesíti. Azóta ez az aktus az ünnepi időszak nem hivatalos kezdete is. Amúgy több mint 200 millió szárnyas kerül az amerikai családok asztalára.
Népszerű
Ajánljuk