Csintalan Sándor: „Mondtam Novák Katalinnak, hogy ugye tudja, hogy most mind a kettőnket hülyének néznek”
A műsorvezető annak a három embernek kért kegyelmet a köztársasági elnöktől, akik a Hunnia Mozgalom tagjaként 2007-ben megverték őt. Elmondása szerint most a baloldali ismerőseinek jelentős része azt állítja róla, hogy benyalt Orbánnak.
Csintalan Sándor e-mailben kért kegyelmet a köztársasági elnöktől annak a három embernek, akik a Hunnia Mozgalom tagjaként 2007-ben megverték őt. A műsorvezető ennek kapcsán arról beszélt a Szabad Európának adott interjújában, hogy a tizenöt éve tartó bírósági eljárás éppen elég büntetés volt ezeknek az embereknek.
Csintalan, amikor Novák Katalinnál járt, akkor elmondta a köztársasági elnöknek, hogy sokat emlegette, amikor szabadjára engedte Budaházyékat, mert botrányosnak tartja azt a "szerecsenmosdatást", amit a Hunnia Mozgalom tagjaival kapcsolatban csináltak.
A műsorvezető a megverése kapcsán úgy fogalmazott, hogy ennek az ügynek a körülményei annyira furcsák, hogy ezért nem jár életfogytiglan, akkor sem, ha helytálló a vád.
"A történelem összehozott minket abban a bizonyos mélygarázsban 2007 decemberében, ahol ők úgy gondolták, hogy tőlem kell megvédeni a hazát, és emiatt megvertek. De én azt hiszem, hogy ezért az életüket nem kellene elvenni. Ezért gondoltam azt, hogy ezt nem hagyhatom. Ez motivált, meg az, hogy az én nevemen és az én lelkemen nem száradhat ennek a három embernek a sorsa" - mondta.
"Most a baloldali ismerőseim jelentős része azt állítja, hogy benyaltam Orbánnak, mert elmentem hozzájuk kegyelmet kérni. De nekem ennek a három embernek az élete fontos, és egy pillanatra azt is leszarom, hogy a szélsőjobb emiatt az igazság nagy győzelméről beszél"
- magyarázta.
A köztársasági elnökkel háromnegyed órát beszélt és teljesen hitelesnek tűnt neki, azt látta rajta, hogy érti mit és miért csinál. Novák elmondta neki, hogy intézményesen a kegyelmi jogkört azért gyakorolhatja, mert Csintalan megbocsátott a támadóinak, máskülönben erre nem lenne lehetősége.
"Mondtam Novák Katalinnak, hogy ugye tudja, hogy most mind a kettőnket hülyének néznek"
- idézte fel Csintalan, amire elmondása szerint a köztársasági elnök csak mosolygott.
A műsorvezető arról is beszélt, hogy amikor az ügye elején kétszer is kihallgattak, akkor elmondták neki, hogy támadói követték őt, pontosan ismerték a lakhelyét és a napi rutinját is.
Csintalan Sándor e-mailben kért kegyelmet a köztársasági elnöktől annak a három embernek, akik a Hunnia Mozgalom tagjaként 2007-ben megverték őt. A műsorvezető ennek kapcsán arról beszélt a Szabad Európának adott interjújában, hogy a tizenöt éve tartó bírósági eljárás éppen elég büntetés volt ezeknek az embereknek.
Csintalan, amikor Novák Katalinnál járt, akkor elmondta a köztársasági elnöknek, hogy sokat emlegette, amikor szabadjára engedte Budaházyékat, mert botrányosnak tartja azt a "szerecsenmosdatást", amit a Hunnia Mozgalom tagjaival kapcsolatban csináltak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter dorogi fórumán megjelentek a Mi Hazánk szimpatizánsai is, köztük Toroczkai László. A két politikus között szóváltás alakult ki, Toroczkai többször azt mondta, nem tud reagálni Magyar állításaira. Magyar azt hangsúlyozta, ha a Mi Hazánk valóban ellenzéki párt lenne, akkor a székesfehérvári kórháznál kellene lennie, számolt be róla a 24.hu.
Toroczkai egy dossziét adott át Magyarnak, majd megkérdezte, hogy ő is feltehet-e kérdéseket. Magyar erre úgy reagált, hogy csak civilek kérdezhetnek, majd hozzátette: köszönjük, hogy a nyaraló Orbán Viktor elküldte a segédcsapatokat.
A Mi Hazánk elnöke arról beszélt, hogy a következő héten egy, az egész kormányt érintő ügyet fognak nyilvánosságra hozni.
Azt is mondta, vitatkozik Orbán Viktorral is, de a parlamentben. Közben többször arra kérte Magyart, hogy ne rágalmazza őt.
Magyar Péter többször kérte a rendőröket, hogy vezessék ki Toroczkaiékat, ez azonban nem történt meg.
A politikus szerint a Mi Hazánk a Hír TV-t, a TV2-t és a köztévét is a helyszínre hívta.
A szóváltás után Magyar Péter színpadra lépett, és beszédet mondott. A résztvevők között több száz ember volt, köztük a Mi Hazánk hívei is
Magyar arról beszélt, hogy nem ők engedték ki az embercsempészeket, és nem ők akartak menekülttábort nyitni Vitnyéden. Kiemelte, hogy a határkerítést meg akarják tartani, és haza szeretnék hozni az ezért járó uniós pénzt.
A rendezvényen szóba került az is, hogy a Mi Hazánk EP-képviselője felajánlja-e fizetése egy részét jótékony célokra. Toroczkai a tömegből közbeszólt, hogy igen. Ezután Magyar már csak a fideszeseket kérdezte erről.
Valaki megjegyezte, hogy sikerült békésen lezárni a helyzetet, senkit sem lökdöstek meg. Toroczkai erre azt mondta, hogy őt meglökték. Magyar Péter így reagált: Elnök úr, nemár. Hozzátette, hogy egy nő hozzáért, és emiatt panaszkodik.
A fórumon előkerült a devizahitelesek ügye is. Magyar Péter szerint a Tisza az egyetlen párt, amely nem felelős érte, de lépéseket akarnak tenni. Úgy fogalmazott,
egy bizonyos szintig kárpótolni tudják majd az embereket, de nem lehet mindenkit más pénzéből kárpótolni.
Toroczkai erre bekiabálta, hogy ez az ő programjuk. Magyar erre úgy reagált: Elnök úr, nincs olyan, hogy mi programunk, más is akarhat tiszta levegőt.
Kérdés érkezett a pofátlan költségtérítések megszüntetéséről is, amit Magyar támogat. Azt mondta, egy miniszter keressen megfelelő fizetést, de szerinte ez sem jelent akadályt a korrupció felé. Egy másik kérdés Perintfalvi Ritára vonatkozott, akivel kapcsolatban Magyar azt mondta, minden megtámadott nő mellett kiáll. Hozzátette, Bódis Kriszta írt erről az ügyről, ami olyan, mintha a Tisza írta volna.
Egy kérdező egy Tisza által szponzorált YouTube-videóról érdeklődött. Magyar közölte, hogy nem tudja, melyik videóról van szó, majd kinevette a kérdezőt, amikor az a mikrofon után azonnal odament Toroczkaihoz kezet fogni.
A végén egy Mi Hazánk-szimpatizáns arról kérdezte Magyart, hogy mit tett a párt a bankárok ellen, majd rákérdezett, hogy neki mi volt a korrupciós ügye, amikor nyolcévesen ráirattak egy lakást.
Amikor Magyar Péter a programjait sorolta, valaki bekiabálta: Zsinagógában leszel.
A politikus erre visszakérdezett, hogy a Mi Hazánk szerint probléma-e, ha egy magyar ember zsinagógába megy. Toroczkai erre azt mondta: A Tisza, Fidesz, DK, baloldal teszi izraeli gyarmattá Magyarországot.
Magyar Péter a történtek után a Facebookon tett közzé bejegyzést.
„Köszönjük Toroczkai László elnök úrnak, hogy ma az egész ország előtt bebizonyította, ami eddig is nyilvánvaló volt. Végleg összenőtt, ami összetartozik. De van egy rossz hírem: a Fidesznek a Mi Hazánkkal sem lesz többsége a következő Országgyűlésben” – írta, majd hozzátette: „érdemes megnézni a megafonosok és az odarendelt teljes fideszes propaganda tudósításait. Jobban dicsérik Toroczkait, mint Orbánt”.
„Elnök úr, javaslom, legközelebb legalább egy olyan valódi kérdést írjanak le előre, ami a hazánk és a honfitársaink sorsát érinti. A dorogiaktól elnézést kérek a Mi Hazánk rendzavaróinak nevében és köszönöm a végtelen türelmüket is” – zárult a bejegyzés.
Magyar Péter dorogi fórumán megjelentek a Mi Hazánk szimpatizánsai is, köztük Toroczkai László. A két politikus között szóváltás alakult ki, Toroczkai többször azt mondta, nem tud reagálni Magyar állításaira. Magyar azt hangsúlyozta, ha a Mi Hazánk valóban ellenzéki párt lenne, akkor a székesfehérvári kórháznál kellene lennie, számolt be róla a 24.hu.
Toroczkai egy dossziét adott át Magyarnak, majd megkérdezte, hogy ő is feltehet-e kérdéseket. Magyar erre úgy reagált, hogy csak civilek kérdezhetnek, majd hozzátette: köszönjük, hogy a nyaraló Orbán Viktor elküldte a segédcsapatokat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy Hatvanpusztánál: Múltkor a kerekemet akarták kiszúrni, most meg akartak ölni
A politikus videóban mondta el, hogy két autó is követte, és többször próbálták elzárni az útját. Szerencsére sérülés nem történt, de a balesetben az autója eleje megrongálódott.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő videóban számolt be arról, hogy autóbalesetet szenvedett, vette észre a 24.hu. Elmondása szerint a hatvanpusztai majorság környékén legutóbb a kerekét szúrták ki, most pedig egy férfi – aki szerinte a majorság biztonsági őreként dolgozik – autóval hajtott neki, és megpróbálta felborítani. Végül Hadházy kocsija borult fel.
„A helyszín az ugyanaz. Múltkor a kerekemet akarták kiszúrni, most meg akartak ölni, vagy nem tudom” - mondja a felvétel elején Hadházy.
A helyszínre érkező rendőröknek arról beszélt, hogy az úton haladt, mellette egy másik autó a fűben közlekedett. Meg akarta előzni, de az ráhúzta a kormányt, és az út egyenetlensége miatt végül az ő járműve borult fel.
„Szerencsére nem történt sérülés”
– mondta a felvételen a láthatóan zaklatott képviselő. Hozzátette, hogy a másik sofőrnek is segítettek kimászni az autóból, mentőt azonban egyikük sem kért.
Hadházy arról is beszélt, hogy két autó követte. Egy hátulról próbálta leszorítani, egy másik pedig szemből jött, és el akarta zárni az útját. Miután ez nem járt sikerrel, az egyik autó megfordult, és oldalról igyekezett leszorítani.
A képviselő apja autójával közlekedett, amelynek az eleje a balesetben összetört.
A politikus teljes videóját itt lehet megnézni:
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő videóban számolt be arról, hogy autóbalesetet szenvedett, vette észre a 24.hu. Elmondása szerint a hatvanpusztai majorság környékén legutóbb a kerekét szúrták ki, most pedig egy férfi – aki szerinte a majorság biztonsági őreként dolgozik – autóval hajtott neki, és megpróbálta felborítani. Végül Hadházy kocsija borult fel.
„A helyszín az ugyanaz. Múltkor a kerekemet akarták kiszúrni, most meg akartak ölni, vagy nem tudom” - mondja a felvétel elején Hadházy.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Yettel augusztus 19-én, kedden este 22 órától hatórás karbantartást végez, amely miatt több szolgáltatás nem lesz elérhető. A szolgáltató közlése szerint szerdán hajnali 4 órától már minden rendszer rendben működik majd.
A leállás ideje alatt nem lehet online fizetni, így nem lesz elérhető a yettel.hu-ról történő rendelés, a számlabefizetés és a kártyafeltöltés sem. Ugyanígy nem működik majd az új kártya aktiválása, az adatjegyvásárlás és az előfizetés módosítása sem.
A Yepp-csomag vásárlása és módosítása, valamint a partneri csatornás befizetés sem lesz elérhető. A karbantartás ideje alatt a Yettel alkalmazás sem használható.
A cég kiemelte, hogy a mobilparkolás és az e-matrica-vásárlás SMS-ben a megszokott módon működik majd.
A Yettel augusztus 19-én, kedden este 22 órától hatórás karbantartást végez, amely miatt több szolgáltatás nem lesz elérhető. A szolgáltató közlése szerint szerdán hajnali 4 órától már minden rendszer rendben működik majd.
A leállás ideje alatt nem lehet online fizetni, így nem lesz elérhető a yettel.hu-ról történő rendelés, a számlabefizetés és a kártyafeltöltés sem. Ugyanígy nem működik majd az új kártya aktiválása, az adatjegyvásárlás és az előfizetés módosítása sem.
A Yepp-csomag vásárlása és módosítása, valamint a partneri csatornás befizetés sem lesz elérhető. A karbantartás ideje alatt a Yettel alkalmazás sem használható.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tragédia a parlamentben: öngyilkos lett egy 30 éves képviselő Finnországban
A 30 éves Eemeli Peltonen, a Finn Szociáldemokrata Párt politikusa kedden vesztette életét a parlamentben, Helsinkiben. A rendőrség közölte, idegenkezűség nem történt.
Kedden délelőtt tragédia történt a finn parlament épületében: a helsinki rendőrség közlése szerint egy ember életét vesztette. A hatóságok először nem hozták nyilvánosságra a halott személyazonosságát, mert előbb a családdal szerettek volna beszélni, írta az Iltalehti.
Röviddel később kiderült, hogy az elhunyt Eemeli Peltonen, a Finn Szociáldemokrata Párt képviselője. A 30 éves politikus 2023-ban került a parlamentbe, ahol az igazgatási és a jogi bizottságban is dolgozott.
Peltonen idén júniusban a közösségi médiában arról írt, hogy vesebetegsége miatt kezelést kapott, majd néhány hét otthoni pihenés után úgy érezte, készen áll visszatérni a mindennapokhoz.
„Halálos eset történt ma reggel. A helyszínre riasztották a mentőszolgálatokat, a rendőrséget a katasztrófavédelmi központon keresztül. A hatóságok megtesznek minden szükséges intézkedést” – nyilatkozta Aaro Toivonen, a parlament biztonsági igazgatója az Iltalehtinek.
A tragédia miatt Petteri Orpo miniszterelnök közölte, hogy a kormányzó Koalíciós Párt miniszteri csoportja egy időre felfüggeszti a politikai témájú egyeztetéseket.
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.