SZEMPONT
„25-30 év szolgálat után pofán vágja az embert a valóság” - főtisztek és tisztek sorát teszik utcára
Az üzleti világból érkezett új honvédelmi miniszter tömegesen rúgja ki a katonákat. Vannak, akik szerint ezzel csak azt a problémát oldja meg, amit a Fidesz a szolgálati nyugdíj eltörlésével maga okozott, mások szerint politikai tisztogatás zajlik.
SZEMPONT
Az ukrán fronton elszenvedett veszteségek miatt az sem kizárt, hogy újabb besorozási hullám indul Oroszországban.
SZEMPONT
Magyarország nem vesz részt benne, és nem járul hozzá a működés költségeihez. A „konstruktív tartózkodás lehetőségével” élt a kormány.
SZEMPONT
Miközben az emberek ételért állnak sorban a szállókon, a rendőrség bejelentés nélkül jelenik meg és viszi el őket.
SZEMPONT
Egy orosz katona azt mondta, hogy sokan gyalogosan vonultak vissza, hátrahagyva a katonai eszközöket is.
SZEMPONT
Kompenzálni kell a megnövekedett terheket, amit a változó biztonsági környezet jelent – mondta a honvédelmi miniszter.
SZEMPONT
Az ukránok kifejezetten kedvelték a kiképzés helyszínét, mert a táj hasonló a szeparatisták kezén lévő kelet-ukrajnai Donbaszhoz.
SZEMPONT
A TerOnlyFans tagjai eddig 700 ezer dollárt gyűjtöttek össze, amit az ukrán területvédelmi erők kaptak meg.
SZEMPONT
A feladata az lenne, hogy a városokban az orosz harckocsikat kísérje, és a gyalogsági támadások elhárítását segítse.
SZEMPONT
A lány elmondása szerint az erőszakos férfi azzal is fenyegette őt, hogy „vagy lefekszik vele, vagy hoz még 20 embert”.
SZEMPONT
Egy ukrán törvényszéki orvos szerint a Kijevtől északra fekvő tömegsírokban sok megégett és erősen eltorzult holttestet is találtak, amiket lehetetlen azonosítani.
SZEMPONT
Beszámolók szerint az orosz katonák háztartási gépeket, élelmiszert, bútorokat, pénzt és ékszereket is loptak.
Népszerű
Ajánljuk