FELFEDEZŐ
A szobornak tavalyra kellett volna elkészülnie, de mintha mindenki megfeledkezett volna róla.
FELFEDEZŐ
Charlotte hercegnő ma ünnepli az ötödik szülinapját. Ebből az alkalomból mutattak tündéri fotókat róla, ahogy a szüleinek segít ételt osztani.
FELFEDEZŐ
Egy brit lap főszerkesztője szerint a házaspár viselkedése látványosan megváltozott, amióta a Megxit körüli mizéria lecsengett.
FELFEDEZŐ
Vilmos és Katalin nemrég Írországba látogatott, ahol a herceg két hivatalos programjukon is poénkodott a koronavírussal. A megszólalásaiból pedig az látszik, hogy szerinte egy kicsit túl van tolva a téma.
FELFEDEZŐ
Azt mondta, „ijesztő” volt számára a szülés után pár órával kiállni a nagyközönség elé, kezében az újszülött gyermekével.
FELFEDEZŐ
Vilmos herceg és Katalin hercegné a nézők között ültek, kínos nevetéssel fogadták az élcelődést.
FELFEDEZŐ
Korábban mindenki úgy tudta, váratlan ötlet volt. Tegnap este kiderült, hogy valójában mindent alaposan eltervezett.
FELFEDEZŐ
A hercegi pár márciusban utazik el néhány napra. A látogatás alkalmával pedig néhány rendezvényen is részt vesznek majd, de a pihenésre szakítanak időt.
FELFEDEZŐ
Tavaly május óta 14 nyomtatott lapban 843 cikk jelent meg a hercegnéről, ennek 43 százaléka negatív hangvételű volt.
FELFEDEZŐ
Az angol trónörököst egyre jobban zavarja a lassan negatív médiasztárrá váló fiai viselkedése és a nagy nyilvánosság előtt zajló vitáik.
FELFEDEZŐ
Archie is velük volt, mindössze ötezer forintnyi összeget fizettek. Közben Vilmosék törölték Harryt és Meghant az alapítványuk vezetői névsorából: a szakítás véglegesnek tűnik.
Népszerű
Ajánljuk