SZTÁRVILÁG
A modell-színésznő elmondta, minden szerepét többkörös válogatón nyerte el, és soha semmit nem kapott meg kapcsolatok révén. Egy eddig nem ismert családi drámáról is beszélt, amikor az őt ért vádakra reagált.
SZTÁRVILÁG
A Rádió 1 műsorvezetője élő adásban elmélkedett arról, mihez kezdene, ha nem rádiózhatna többé. A gondolatkísérlet során Balázs elárulta, hogy eredetileg jogi pályára készült.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő a jövőbeli terveiről szólva elárulta, hogy a karrierjében is komoly váltást tervez, és akár a kétlaki életet is el tudná képzelni. Úgy érzi, az a zenei vonal, amiben igazán önmaga lehet, Magyarországon még nem elég elfogadott.
SZTÁRVILÁG
Freddie Prinze Jr. a Tudom, mit tettél tavaly nyáron forgatásának kezdeti nehézségeiről beszélt. A színész tavaly visszatért a szerephez, így a kerek évforduló apropóján értékelte át karrierjét.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő őszintén vallott arról a fájdalmas időszakról, amikor 39 évesen, anyaként kellett döntenie a jövőjéről. A válás után a kilencvenes évek teljesen a fiáról, Dávidról szóltak, aki a legnehezebb időkben is vigasztalta.
SZTÁRVILÁG
Áder Orsolya eleinte DJ-ként kezdett új életet Kínában, majd a koronavírus-járvány alatt megtanult festeni, mostanra pedig már igencsak jól keres a képeivel.
SZTÁRVILÁG
Krug Emília 12 év után távozott az ATV-től tavaly ősszel. Azóta nagy volt a csend körülötte, ám most egy fotót posztolt arról hogy kinek az oldalán térhet vissza.
SZTÁRVILÁG
Nem gondolta volna, hogy a teljes húszas éveit egyetlen sorozatban tölti majd, és hogy 34 éves korára kétszeres Emmy- és háromszoros Golden Globe-díjas színész lesz.
SZTÁRVILÁG
A TV2 gasztro-tehetségkutatójának első női ítésze a karrierjét helyezte előtérbe, ezért lemondott a családalapításról. Egyértelműen megmondta, szerinte miért nem lehet egy nő egyszerre anya és sikeres séf.
SZTÁRVILÁG
Nem akarnak úgy járni, mint a szüleik, ezért egy másik utat választottak, de a szakértő szerint ez komoly kockázatokkal is járhat.
SZTÁRVILÁG
Tóth Gergely épp csak meghozta a nagy döntést, amikor bekopogtatott hozzá a szerelem egy tudatos, felnőtt gondolkodású nő személyében. A karrierje is sínen van, novemberben léptették elő.
SZTÁRVILÁG
Ő játszotta az első biszexuális karaktert az ausztrál tévében, és egy partin összetévesztette Harry herceget Ed Sheerannel – ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel ünnepeljük a színésznőt.
SZTÁRVILÁG
Drogfüggő, leszbikus szupermodell, irányításmániás szociopata, forrónacis kalandor, legyűrhetetlen akciósztár, szimpatikus Disney-gonosz, aranytorkú operaénekes, elismert rendező, Angelina Jolie.
SZTÁRVILÁG
Horváth Dóra újszerű cukrászati technológiával valósította meg a külföldről jött ötletet, és nagyon boldog, hogy itthon teljesíthette be az álmát. Kisbaba mellől viszi sikerre a vállalkozását, és fő missziója, hogy egyáltalán bele merjenek harapni az élethű virágmuffinjaikba.
SZTÁRVILÁG
Milyen a világ legbefolyásosabb embereinek főzni? Mit várnak el egy menő privát séftől? Pintér Sándor arról is mesél, hogyan jutott el ide, milyen nehézségekkel találkozik, és egyáltalán milyen egy privát séf élete.
SZTÁRVILÁG
Kijött az obszcén humor nagyágyújának második netflixes stand-up-ja az Adam Sandler: Szeretettel, és ezen felbuzdulva összeállítottunk egy kis karrierképet korunk egyik legsokoldalúbb szórakoztatójáról.
SZTÁRVILÁG
A színésznő hamarosan édesanya lesz, és elárulta, hogyan tudja összeegyeztetni a színészetet élete új szerepével,
Népszerű
Ajánljuk