HÍREK
A főpolgármester szerint „az Orbán-kormány jelenlegi formájában felszámolta a rezsicsökkentést”, mindezt előzetese egyeztetés és hatástanulmányok megismertetése nélkül.
HÍREK
„Kevesebb a politikai kinevezett, de több ember dolgozik azon, hogy tisztábbak legyenek Budapest közterei” – írta a főpolgármester.
HÍREK
Korábban az Momentum és a DK vezetése annyira összeveszett, hogy nem tudták megtartani a Fővárosi Közgyűlés mai ülését.
HÍREK
Szerinte a főpolgármester kommunikációs trükkökkel próbálja elrejteni a hibákat a nyilvánosság elől, de ehelyett inkább olyan emberekkel kéne körül vennie magát, akik megállnák a helyüket a város élén.
HÍREK
A beszélgetésük során az is kiderült, hogy a 22 éves Dominik éppen albérletet keres, így a főpolgármester is beszállt, hogy segítsen lakást találni a fiúnak.
HÍREK
Még vizsgálják a lehetőségeket, de elképzelhető, hogy az ikonikus híd 2023-tól a tömegközlekedőké és a kerékpárosoké lesz.
HÍREK
Ferencváros polgármestere élesen kritizálta az Alkotmánybíróság döntését. Azt mondta, így már csak egy eszközük van a Fudan Egyetem érkezésének a megakadályozására.
HÍREK
A főpolgármester arra reagált, hogy az Alkotmánybíróság elkaszálta a Fudanról és az álláskeresési járadékról szóló népszavazási kezdeményezését.
HÍREK
Indoklásuk szerint a két népszavazásra feltenni kívánt kérdés tiltott tárgykörbe tartozik, így a Kúria döntése mindkét esetben alaptörvény-ellenes, ezeket az Ab megsemmisítette.
HÍREK
A volt miniszterelnök-jelölt a Direkt36 oknyomozó riportjára reagált, amelyben az ellenzéki választási kampány színfalak mögötti történéseiről számoltak be.
HÍREK
Bár a Fidesz óriási erőforrásaival és propagandagépezetével szemben eleve kevés esélyük volt, a sikert akadályozta a saját belső megosztottságuk, a fontosabb szereplők közötti rivalizálás és bizalmatlanság. A Direkt36 cikke.
HÍREK
Bár a volt főpolgármester a közelmúltban számos alkalommal kritizálta a jelenlegit, most egész szívélyes viszont volt közöttük.
HÍREK
Ívenként 800 forint bírságot kell fizetnie a főpolgármesternek a Nemzeti Választási Bizottságnak.
HÍREK
Márki-Zay Péter és Donáth Anna támogatottsága megegyezik, de a Momentum elnökét kevesebben ismerik, mint a többi ellenzéki vezetőt.
HÍREK
A fővárosi önkormányzat új kulturális és közösségi helyet indít a Margitszigeten az egykori, formáiban a Bauhaus stílusa felé kacsintgató ásványvíz-palackozó üzem épületében.
Népszerű
Ajánljuk