KULT
Örömtelinek tartják, hogy az emberek a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben is elkötelezettek és nyitottak a kultúra támogatására.
KULT
A volt miniszterelnök-jelölt csongrád-csanádi választókerületében a törvényesen felhasználható bő egymilliós összegből kampányolt.
KULT
Kész Zoltán szerint, ha a megmaradt kampánypénzből pártot épít a politkus, akkor az lopás. A bejegyzésére Márki-Zay felesége válaszolt.
KULT
Szerintük mivel a pénz a Mindenki Magyarország Mozgalma számlájára érkezett, az hivatalosan is őket illeti
KULT
Bár a Fidesz óriási erőforrásaival és propagandagépezetével szemben eleve kevés esélyük volt, a sikert akadályozta a saját belső megosztottságuk, a fontosabb szereplők közötti rivalizálás és bizalmatlanság. A Direkt36 cikke.
KULT
Ugyanakkor nincs súlyos szankciója annak sem, ha egy darabig még visszanéznek ránk a győztes és vesztes politikusok.
KULT
A vlogger szerint végre volt a választáson egy független, becsületes, hiteles jelölt, aki meg tudta fogni a fiatalokat, az állami média viszont Márki-Zay Péter minden szavát kiforgatta.
KULT
A miniszterelnök a választások előtt az ország több pontjára is elment, sorban mond köszönetet mindenkinek.
KULT
„Szerencsét hozott, 4 év múlva megint elkérjük” - írta a kormányfő, aki egy virágcsokorral is megköszönte a hölgynek a kölcsönszéket.
KULT
Már vasárnap korareggel beindította a szavazásra toborzást a Facebookon a két esélyes miniszterelnök-jelölt.
KULT
A miniszterelnököt és a kormány legfőbb üzeneteit felváltotta a „gyermekvédelmi” népszavazás népszerűsítése.
KULT
A miniszterelnök az énekesnő derekát átkarolva székesfehérvári fiatalokkal együtt énekelt az esemény befejezéseként.
KULT
Utolsó Facebook-beszédében az ellenzék miniszterelnök-jelöltje Dávid és Góliát küzdelméhez hasonlította a választást.
Népszerű
Ajánljuk