FELFEDEZŐ
Sokak szerint ez a kis rovar lett az egyébként viszonylag magas színvonalú vita igazi győztese.
FELFEDEZŐ
Stábjából közben sokan a betegséggel küszködnek. Kampánycsapata közben Bident azzal támadja, hogy ő még nem kapta el a vírust.
FELFEDEZŐ
A választásokig hátralévő szűk 30 napban a demokrata párti elnökjelölt kampánya elsősorban a koronavírus-járványra összpontosít majd és üzenete az lesz, hogy Joe Biden jobban kezelte volna a pandémiát, mint Donald Trump.
FELFEDEZŐ
A Reuters hírügynökség és az Ipsos közvélemény-kutató felméréséből kiderült, hogy megkérdezettek 51 százaléka választaná Bident amerikai elnöknek, Donald Trump támogatottsága pedig 41 százalék jelenleg.
FELFEDEZŐ
Az elnökjelöltet azért kellett tesztelni, mert Donald Trumppal való vitája után derült ki, hogy az elnök covidos.
FELFEDEZŐ
A két elnökjelölt vitája túlment minden határon, sok kritikát kapott a viták megszervezéséért felelős bizottság.
FELFEDEZŐ
Gyakran belevágtak a másik mondandójába, és többször sértegették egymást - ilyen volt az amerikai elnökjelöltek első országos televíziós vitája.
FELFEDEZŐ
Következetesen hajlik arra, hogy meghallgassa a szakértők véleményét, és ezt a tudósok nagyra tartják.
FELFEDEZŐ
Saját pártján belül is egyre többen vállalják fel, hogy alkalmatlannak tartják az elnökségre.
FELFEDEZŐ
Azt mondta, az új elnöki ciklusban ismét „a történelem legnagyszerűbb gazdaságát építik újra”.
FELFEDEZŐ
Joe Biden azt ígérte, ha megbízzák őt az elnökséggel, akkor a legjobbakat hozza ki az amerikaiakból, nem pedig a legrosszabbakat, és „rendbe teszi Amerika lelkét”.
FELFEDEZŐ
A volt first lady szerint elég időt kapott Trump, hogy bizonyítsa, alkalmas az ország vezetésére, de kudarcot vallott.
FELFEDEZŐ
Donald Trump szerint „a lassú Joe és a hamis Kamala együtt tökéletes pár, Amerikának rossz”. Barack Obama szerint viszont Biden „nagyon jól” döntött.
FELFEDEZŐ
Zajlik az elég lanyha elnökválasztási versenyfutás. A demokrata jelölt is beszállt a „ki tud nagyobb hibát véteni a kampányban?” című versenybe.
FELFEDEZŐ
Több olyan helyen is stabil Biden-fölényt mérnek, ahol 2016-ban magabiztosan nyert a jelenlegi elnök.
Népszerű
Ajánljuk