HÍREK
Németország a kancellár szerint „nagyon-nagyon nehéz hónapok” előtt áll, ezért hatékonyabb intézkedésekről kell megállapodni a járványügyi védekezésért felelős tartományi kormányokkal.
HÍREK
Azt mondta, hogy kijárási korlátozás, idősávos vásárlás, iskolák bezárása, sokkal több tesztelés, amire szükség lenne. De a kormány politikát csinál a járványkérdésből.
HÍREK
Spanyolországban szükségállapot és éjszakai lakhelyelhagyási tilalom, Olaszországban este 6-kor bezárnak a vendéglátóhelyek, Horvátország kötelezővé teszi a maszk viselését nyílt térben is.
HÍREK
A miniszter emellett arra utasította a covid-betegek ellátásában eddig is részt vevő kórházakat, hogy péntekig az összes finanszírozott ágyszámuk 20 százaléka helyett annak 30 százalékát készítsék fel az igazolt fertőzöttek és a koronavírus-gyanús betegek ellátására.
HÍREK
35 újabb halálos áldozata van a járványnak, már több mint 41 ezer aktív fertőzött van az országban.
HÍREK
Sok egyéb korlátozást is bevezettek, többek között a kulturális, sport rendezvényekre, az esküvőkre, de a piacokra és kórházakra is új szabályok érvényesek.
HÍREK
A főorvos szerint várhatóan emelkedni fog a fertőzöttek száma, és felhívta a figyelmet arra, hogy a megelőzés egyik fontos eszköze a szabályos maszkhasználat.
HÍREK
Franciaországban éjszakai kijárási korlátozást és lakhelyelhagyási tilalmat vezettek be az ország felében, a horvátok még tovább szigorítják az eddigi korlátozásokat.
HÍREK
Száz olasz tudós, közöttük orvosok nyílt levélben "drasztikus intézkedéseket" sürgettek, mivel szerintük máskülönben az ország nem fogja elkerülni a tömeges halálozást.
HÍREK
Johnson bízik abban, hogy karácsonyra javul a helyzet és a családok együtt tölthetik az ünnepet. Országszerte eddig 28,7 millió koronavírus-tesztet végeztek, és ezek közül péntekig 830.998 lett pozitív.
HÍREK
Roman Prymula cseh egészségügyi minisztert a sajtó rajtakapta, hogy szerda éjjel egy vendéglőben találkozott a kormányzó ANO mozgalom frakcióvezetőjével. Andrej Babis szerint „Ilyen hibát nem lehet megbocsátani.”
HÍREK
A miniszter azt is elmondta a kormányinfón, hogy az őszi szünet után sem rendelik el a digitális oktatást az iskolákban.
HÍREK
Kentucky kormányzója gyászosnak nevezte a helyzetet, és azt mondta, hogy ha szükséges, akkor szállodákat és közparkokat is igénybe kell venniük a betegek ellátásának biztosításához.
HÍREK
Miután az egész lakosságot letesztelték, elkezdenék az országba belépőket is, már a határátkelőhelyeken.
HÍREK
Hétfőn derült ki, hogy az intézmény egyik alkalmazottja koronavírusos, kedden már csak 25 gyereket vittek be a szülők a 108-ból.
Népszerű
Ajánljuk