HÍREK
A szigetországban Sinopharmmal és az AstraZeneca helyi változatával oltották a lakosságot, 40 százalék már mind a két adagot megkapta. Ennek ellenére rohamosan romlanak az adatok.
HÍREK
A legfrissebb szennyvízadatok szerint Budapesten és a környező településeken is csökken a koronavírus koncentrációja, ami jó hír a tisztifőorvos szerint.
HÍREK
Nővérek meséltek a hivatásukról. Több jót reméltünk, de az ápolók többsége elkeseredett – nem csak azok, akik évtizedek után hátat fordítottak az egészségügynek.
HÍREK
Szombaton már csak 17 új esetet mutattak ki 11 581 tesztből. Mindez azt jelenti, hogy csak elszórtan vannak koronavírusos betegek az országban.
HÍREK
A városvezetők aggasztónak és felelőtlennek nevezték az emberek viselkedését hangsúlyozva, hogy pont ez a korosztály nem kapott még védőoltást.
HÍREK
A Központi Statisztikai hivatal felmérése szerint márciusban 40%-kal többen haltak meg, mint tavaly ugyanebben az időszakban, az áprilisi adatok pedig várhatóan még ezt is megugorják majd.
HÍREK
A padlón és az udvarokon ápolják a covidos betegeket, mert már nincs elég ágy a nepáli kórházakban.
HÍREK
A rendőrség szerint a gyanúsított a széles körben terjesztett kijelentéseivel akadályozhatta a járványügyi védekezést.
HÍREK
Egyelőre hatásosnak tűnnek a vakcinák az indiai variánsok ellen, viszont a tehénvizelet nem gyógyítja a Covidot. A rengeteg hamvasztás miatt csak kicsit lett rosszabb a levegő Indiában.
HÍREK
Szijjártó: Európában Magyarország adta a legsikeresebb egészségügyi és gazdasági választ a járványra
Miközben Magyarországon a legmagasabb lakosságarányosan a COVID-19 miatti halálozás a világon.
HÍREK
A szakértők szerint nyár végére már le is győzhetnénk a járványt, az egészségügy pedig ismét nagyobb figyelmet tudna szentelni a más betegségekben szenvedők ellátására.
HÍREK
A KSH adatai szerint minden harmadik lakossági hitelt támogatott az állam, ami nélkül a hitelpiac most még rosszabb helyzetben lenne. Egy kutatás szerint a moratórium megszüntetése esetén a teljes lakossági hitelállomány 15-20 százaléka kerülne nehéz helyzetbe.
HÍREK
„Ma még senki ne gondolja azt, hogy azzal, hogy ő nem oltotta be magát, de a környezete igen, azzal ő meg van védve, mert ez egyáltalán nem így van” – mondja az infektológus.
HÍREK
A nap folyamán vagy holnap meglehet a 4 millió beoltott, szombattól lépnek életbe az újabb lazító intézkedések.
HÍREK
Azt még nem tudja a kormány, mikor jöhetnek az újabb enyhítő lépések, de az már biztos, hogy a védettségi igazolvánnyal kapcsolatos szabályozáson nem változtatnak.
HÍREK
És abban is egyetért az epidemiológus és a virológus, hogy ha csak oltunk, akkor az nem elegendő a negyedik hullám kivédésére.
Népszerű
Ajánljuk