KULT
Zenés-táncos rendezvényen életkortól függetlenül csak védettek vehetnek részt, még azok esetében sem tesz kivételt a jogszabály, akik nem is kaphatnak oltást. Ha nincs zene, nincs ilyen korlátozás.
KULT
A biológus professzor szerint túl sok a még nem ismert elem ahhoz, hogy biztosat tudjunk mondani. Nyájimmunitás nélkül velünk marad a vírus.
KULT
Az előző napi 21 elhunyt beteg után 41-en haltak meg. Tegnaphoz képest csökkent a kórházban lévők és a lélegeztetettek száma is.
KULT
A színész szerint őt magát és a családját a magas rezgés mellett a Jézusban való hit védte meg.
KULT
Szerinte még azt sem lehet kijelenteni, hogy a harmadik hullámnak vége van, a poszt-Covid miatt pedig még sok embert el fogunk veszíteni.
KULT
A kormányfő szerint a mostani uniós csúcstalálkozó legfontosabb témája a klímavédelem lesz, a minszki repülőincidensről szót sem ejtett videójában.
KULT
'Én azt éreztem, hogy gyakorlatilag elpöcköltek' - mondta egyikük, aki végül nem írta alá az új szerződést. Most más területen dolgozik, de önkéntesként segít egy Covid-osztályon.
KULT
Kevés új fertőzöttet azonosítottak. 1420 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 169-en vannak lélegeztetőgépen.
KULT
Montenegróban legutóbb január 2-án nem jelentettek koronavírussal összefüggő halálesetet, míg Koszovóban utoljára tavaly október 21-én nem volt halálos áldozat.
KULT
1399 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 185-en vannak lélegeztetőgépen. 44-en haltak meg az elmúlt 24 órában.
KULT
780 új fertőzöttet regisztráltak, 52 beteg halt bele a fertőzés szövődményeibe az elmúlt napon.
KULT
1908 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 224-en vannak lélegeztetőgépen. Ez csökkenés a tegnapi 2197 koronavírusos kórházi ápolthoz, és a 251 lélegeztetőgépen lévőhöz képest.
KULT
A két kisgyerekkel egyedül maradt apának a Tündérpakk Alapítvány indított gyűjtést. A virológus szerint csak a nyájimmunitással lehet megszabadulni a vírustól.
KULT
Brit kormányzati szakértők szerint az indiai variáns akár 50 százalékkal is fertőzőbb lehet, mint az országot az év elején térdre kényszerítő angol mutáns.
KULT
Az átoltottság befolyással van a járványra. Látható, hogy a harmadik hullámnak lassan vége lesz - mondta az infektológus. Arra kérte a fiatalokat, hogy még többen regisztráljanak.
KULT
Azt még nem tudni, hogy augusztus elejéig vagy akár a végéig tartják majd fenn ezt a korlátozást.
Népszerű
Ajánljuk