KULT
Két hét alatt 10 koncertet adott a magyar zenekar Dél-Koreában és Japánban, ottani élményeikről beszélgettünk velük.
KULT
A pilóták előtt felrémlett egy 8 évvel ezelőtti tragikus baleset, ami hasonló körülmények között, ugyanezen a pályán történt.
KULT
A Red Bull holland versenyzője a Japán Nagydíj után már behozhatatlan előnnyel vezeti a pontversenyt, így bebiztosította második világbajnoki címét.
KULT
A legfeljebb 3 éves gyerekek akkor mehetnek oda és addig maradhatnak, amíg akarnak, a szülőket pedig teával kínálják a látogatások alkalmával.
KULT
Az intézmények szerint a szülők így ellenőrizhetik gyermekük egészségét a széklet vizsgálatával.
KULT
Olyan alvókabint hoztak létre, amely megtámasztja a fejet, a hátat és a térdeket, így nyugodtan hátra lehet benne dőlni.
KULT
Van olyan fotó, amelyen látszik, hogy a merénylő a beszéd közben is ott állt már nem sokkal az exkormányfő háta mögött.
KULT
A merénylőt előzetes letartóztatásba helyezték. A 41 éves férfi az első vizsgálatok szerint egy saját készítésű, kétcsövű sörétes puskával lőtt.
KULT
Mesterséges intelligenciával segítik az életveszélyes áramlatok felismerését az egyik japán strandon
Az emberek többsége nem ismeri fel a rendkívül veszélyes behúzó áramlatokat. A japánok pofonegyszerű rendszere rengeteg életet menthet meg.
KULT
A 88 éves férfi egy vita során, részegen többször nyakon szúrta egy konyhakéssel 16 éves lányunokáját.
Népszerű
Ajánljuk