KULT
A Rovatból

„Egy japán rajongónk 200 kilométert utazott, hogy láthasson bennünket” – Ázsiában turnézott a Bohemian Betyars

Két hét alatt 10 koncertet adott a magyar zenekar Dél-Koreában és Japánban, ottani élményeikről beszélgettünk velük.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. október 31.


Link másolása

Eddigi leghosszabb ázsiai turnéján van túl a Bohemian Betyars. Három dél-koreai koncerttel kezdtek, amelyek közül az egyiket az országot Észak-Koreától elválasztó demilitarizált övezetben tartották. Utána Japánba utaztak tovább, ahol hét bulijuk volt, köztük az ország egyik legnagyobb fesztiválján. Szűcs Levente énekes-gitárost és Fehér Gábor basszusgitárost kérdeztük a hazaérkezésük után.

– A Covid óta első alkalommal tértetek vissza Ázsiába. Mi változott az elmúlt 3 évben?

Szűcs Levente: Szerencsére nem visszalépés történt az előző ázsiai turnénk óta, sokkal inkább előrelépés: több embernek, jobb időpontokban játszhattunk, mint korábban. Viszont arrafelé még eléggé előtérben van a Covid, főleg Japánban. Gyakorlatilag mindenki maszkot visel, a beutazási szabályok is kifejezetten szigorúak. Pár nappal az indulásunk előtt annyit enyhítettek, hogy akinek megvolt a három oltása nyugati vakcinából, annak nem kellett mellé PCR-tesztet is elvégeztetnie. Szóval elindult a lassú nyitás, de összességében még mindig abban a paranoiában vannak, mint mi voltunk két évvel ezelőtt.

– Akkor hogy valósulhatott meg mégis ez a turné?

Szűcs Levente: Úgy, hogy lassan azért nyitnak ők is. Például az Asagiri Jam fesztivál, ami az egyik legnagyobb az egész országban, normál esetben 15 ezer fős, most pedig 9 ezren voltak. A bárokban viszont nem tűnt úgy, mintha érvényben lenne bármilyen létszámkorlát.

Fehér Gábor: Este 10 után már Tokióban is elég sokan csak az állukon hordják a maszkot. Van azért ellenpélda is, az utolsó hétvégén voltam raftingolni, és ott két japán még evezés közben is maszkot viselt. Igaz, Japánban már a Covid előtt is elterjedt volt ez.

– Hogyan dőlt el, milyen városokat ejtetek útba?

Szűcs Levente: Erről az ottani menedzserünk döntött. A fő cél az volt, hogy az Asagiri Jamen mindenképp fellépjünk, mivel ezt már három évvel ezelőtt is terveztük, de akkor egy tájfun miatt az utolsó pillanatban az egész fesztivált lemondták.

Utólag visszagondolva jobb is, hogy így történt, mert most sokkal profibban és felkészültebben állhattunk színpadra. Illetve az is rossz lett volna, ha fellépünk, esetleg megnyílik előttünk egy csomó másik lehetőség, majd néhány hónapra rá kitör a Covid. Most viszont letettük a névjegyünket és lehet tervezni a folytatást.

Fehér Gábor: Külföldiként játszani egy ilyen fesztiválon elég nagy presztízs. Akinek sikerül bekerülnie, az rendszerint elegendő referenciát szerez ahhoz, hogy odafigyeljenek rá és további turnékra is lehetőséget kapjon.

Szűcs Levente: Érdekes az is, hogy bár Japán lakossága több mint tízszer akkora, mint Magyarországé, az egész országban összesen van három nagy fesztivál.

– Hogy sikerült bekerülnötök?

Fehér Gábor: A menedzserünknek van egy slotja (vagyis szabadon felhasználhatő idősávja), ahová minden évben be tud rakni valakit, és most bennünket választott. Őt még 2018-ban ismertük meg, amikor egy szöuli showcase fesztiválon játszottunk. Előzetesen végignéztük, milyen szakmabeliek lesznek ott, és róla többen is mondták, hogy mindenképp beszéljünk vele, mert ő az „atyaúristen”.

Meghívtuk a koncertünkre, és miután vége lett, bejött a backstage-ünkbe. Előadott egy teljesen valószínűtlen sztorit, hogy japánként az argentin fővárosban, Buenos Airesben nőtt fel, mivel a szülei séfek, és meg akarták csinálni ott az első japán éttermet. Kiköltöztek, és a szomszédjukban egy Szabó nevezetű család lakott.

Szűcs Levente: Emiatt adott volt a kötődése a magyarokhoz, ezért amikor látta, hogy egy magyar zenekar is játszik az említett fesztiválon, nem volt kérdés, hogy megnéz bennünket. Így is tett, és elmondása szerint szerelem volt első látásra.

– A közönségben voltak olyanok, akik már ismertek benneteket korábbról, és direkt miattatok jöttek?

Szűcs Levente: Kicsit szürreális, de többen voltak olyanok is, akik már a koncert előtt a mi pólóinkat viselték, mivel vettek az előreküldött merch-ből. Koreában is akadtak olyanok, akik már a beállás alatt ott álltak és integettek az első sorban. Még magyar zászló is volt náluk, végig integettek, a végén odajöttek fotózkodni is... Egészen hihetetlen.

– Magyarokkal is találkoztatok a koncerteken?

Fehér Gábor: Csak nagyon kevéssel, a külképviseletek dolgozóin kÍvül talán 6 vagy 8 magyar lehetett összesen.

– Milyen különbségek vannak az európai és az ázsiai közönség hozzáállásában?

Szűcs Levente: Ott sokkal jólneveltebbek. A fesztiválon eleve reggel 10-11 körül kezdődnek a koncertek, este 9-re pedig vége is az élő zenének. Szemetelés nyilván szóba sem jön – egyébként az egész helyszín annyira gyönyörű, a Fuji hegy lábánál van egy nemzeti parkban, hogy neked se jutna eszedbe –, és a fák tövét vagy a bokrokat sem használják vécének. Inkább kiállják a végtelen sorokat a toi toi előtt, szóval abszolút tisztelettudó mindenki.

Alkoholt azért isznak, ha pedig beindul a buli és feloldódnak például a mi zenénkre, még több őrült jelenetet tudnak produkálni, mint amit itthon megszokhattunk. Valószínűleg ilyenkor engedik ki a gőzt, ami a mindennapok során a szigorú, hierarchikus munkahelyi környezetben felgyülemlik bennük. Ráadásul sokaknak ezek voltak az első koncertjei a Covid óta, emiatt és érezni lehetett az óriási felszabadultságot.

– A koreai és a japán közönség eltér valamiben?

Fehér Gábor: Koreában jóval erősebbek az európai, vagy inkább az amerikai kulturális hatások. Többet isznak, nem olyan óriási a fegyelmezettségük, illetve angolul is jobban beszélnek. A színpadról is észrevehető volt, hogy keményebben tudnak bulizni.

– Játszottatok egy fesztiválon a két Korea közötti demilitarizált övezetben is. Ez milyen élmény volt?

Szűcs Levente: Nagyon jó, bár elég fáradtak voltunk, mivel ez volt az első koncertünk a megérkezésünk után. Ráadásul az indulás előtti este még Nyírbátorban léptünk fel, onnan hazaértünk hajnal 3-kor, majd két óra alvás után indultunk a reptérre.

Leszálltunk Szöulban, jött értünk a busz és már vitt is tovább bennünket a fesztiválra, ami további két és fél, három óra utazás volt. Akkor már elég durván kijött a jetlag rajtunk, de miután odaértünk, egyből menni kellett a beállásra. Ezt követően aludtunk újabb egy órát, majd kezdődött a koncert.

Fehér Gábor: Utána pedig megint buszba raktak bennünket és már mentünk is tovább egy másik városba. Intenzív volt, annyi biztos.

Szűcs Levente: Viszont ott is egészen elképesztő fogadtatásban volt részünk. Van róla fent videó is, ahogy körtáncolnak, pogóznak, vonatoznak, sőt még arról is, hogy három ember ül egymás nyakában óriási zászlókkal. Mindenhol végtelenül boldog tekinteteket láttunk a közönségben.

– Milyen emlékezetes pillanatok voltak még?

Szűcs Levente: Japánban nagyon tetszett, hogy sokat voltunk vidéken, körbejártunk egy egész nagy területet. Iszonyúan finom rameneket ettünk, elmentünk egy kikötői kis faluba is, ahol a frissen fogott tonhalat tálalták fel... Szóval gasztronómiai élményekből sem volt hiány. Az utolsó koncertünk pedig óriási hegyek között volt (kicsit olyan helyen, mintha a japán Tátra lenne), ez a gyönyörű táj is nagyon feltöltött bennünket. Ráadásul ide már Kakas (Palágyi Máté hegedűs-énekes – a szerk.) felesége is megérkezett, akivel a turné előtt néhány héttel házasodtak össze, és itt maradtak nászúton. Nagyon vicces volt, hogy utoljára az esküvőn buliztunk együtt, majd egy hónap elteltével Japánban folytattuk.

Fehér Gábor: Szintén Japánban történt, hogy egy nagyon kicsi pincében játszottunk, ahol nem volt szinte semmi levegő. Nagyjából 30 ember zsúfolódott be rajtunk kívül, gyakorlatilag ömlött rólunk a víz. Nagyon örülök, hogy sikerült lenyomni ezt a bulit, mert ott és akkor nem volt annyira jó élmény... Koreában viszont fantasztikus volt, hogy az egyik szabadtéri koncerten végig szakadt az eső, de az embereket egyáltalán nem érdekelte: türelmesen kivárták a kezdést, majd őket is tök jól meg tudtuk mozgatni.

– Az angol és a magyar nyelvű dalok fogadtatása között volt különbség?

Szűcs Levente: Már csak magyar nyelvűeket játszottunk, az angol dalok az évek során fokozatosan kikoptak a repertoárból. Ráadásul a legtöbb helyen csak nagyjából 40 percünk volt, emiatt sem éreztük azt, hogy bármelyik angol nyelvű számunk annyira erős lenne, hogy inkább azt játsszuk el, mint a Gubancos anyagát. Tervben van, hogy koncepciózusabb angol dalokat is írjunk, esetleg eleve a külföldi piacra szánva, de ezek egyelőre nincsenek meg. Szerencsére a zenénket elég jól át lehet élni nyelvtudás nélkül is.

Mélyebb, búsabb számokat egyébként annyira nem is vettünk elő, kivéve a Csavargót. Ez is vicces sztori: van egy rajongónk, aki már négy vagy öt éve, az első vagy a második japán turnénkon is megjelent, akkor és most is 200 kilométert utazott, hogy ott lehessen a koncertünkön. Kiderült, hogy teljesen véletlenül találta meg a YouTube-on a Csavargót, de azonnal beleszeretett. Annyira, hogy amikor Európában járt, direkt eljött Magyarországra, hogy felkutassa a lemezünket. Több lemezboltba is elment, mire végül sikerült megszereznie.

Szóval most újra ott volt, hozott magával egy ajándék konyakot, és reménykedve kérdezte, hogy ugye játsszuk a Csavargót? Eredetileg nem terveztük, mivel nem volt nálunk tambura, és a 40 perces szettbe se annyira fért bele, de olyan szomorú lett, amikor mondtuk neki, hogy végül csak az ő kedvéért eljátszottuk. Ott állt az első sorban teljes önkívületben, végig üvöltötte a szöveget, miközben folytak a könnyei. Olyan boldogságot okoztunk neki, hogy bőven megérte módosítanunk az eredeti tervet.

– Anyagilag mennyire érte meg a turné?

Fehér Gábor: Kakas tervezi a büdzsét, szóval ezt még nem tudjuk biztosan, de reméljük, hogy legalább nullszaldósra sikerült kihoznunk.

– Mi a következő kitűzött célotok külföldön?

Szűcs Levente: Elvileg ha jó bulit csinálsz az Asagiri Jamen, az belépőkártya a másik nagy fesztiválra, a Fuji Rockra. Mivel a menedzserünknek oda is van kontaktja, bízunk benne, hogy ha nem is jövőre, de 2-3 éven belül lehetőséget kapunk. Ha hasonlítani kellene, az előbbi felel meg talán a VOLT-nak, az utóbbi pedig a Szigetnek. Ezen kívül ami új országként tervben van, az Kanada, két koncertet már lekötöttünk jövő nyárra. Nincs kizárva, hogy az USA-ba is átmegyünk, de mivel ez a fesztiválszezon közepén lesz, mérlegelni kell, meddig maradjunk ott – a teljes augusztust beáldozni, amikor Magyarországon és Európában is játszhatnánk, nem biztos, hogy megérné.

Fehér Gábor: Mielőtt bejött a Covid, januárban még játszottunk egy amerikai showcase fesztiválon, ahol rengeteg kontaktot sikerült összeszednünk. Most próbálunk ezek közül minél többet felmelegíteni. Szerencsére a két kanadai buli fedezi a repjegyünket, ezért bízunk benne, hogy sok szervezőnek vonzóak lehetünk, ha már úgyis ott vagyunk a kontinensen.

– Új dalok és lemez tervben van?

Szűcs Levente: Május óta szinte egyáltalán nem tudtunk dalokat írni, mert folyamatosan úton voltunk, novembertől viszont a heti 1-2 hétvégi koncert mellett jobban rá fogunk érni.

Főleg kooperációkat tervezünk, közös dalokat szeretnénk kihozni magyarokkal és külföldiekkel egyaránt, ahogy a Parno Graszttal is tettük. A külföldiek közül a német Bukahara zenekarral barátkoztunk össze a legutóbbi ottani turnén, de itthon is több ötletünk van, kivel csinálnánk szívesen ilyet. A terv az, hogy először megírjuk a saját részünket, télen pedig már náluk pattogna a labda, hogy ők is hozzátegyék a magukét.

Fehér Gábor: Olyanok leszünk, mint a rapperek, mi is csak feateket fogunk kiadni... (nevet)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: