KULT
A Rovatból

„Egy japán rajongónk 200 kilométert utazott, hogy láthasson bennünket” – Ázsiában turnézott a Bohemian Betyars

Két hét alatt 10 koncertet adott a magyar zenekar Dél-Koreában és Japánban, ottani élményeikről beszélgettünk velük.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. október 31.



Eddigi leghosszabb ázsiai turnéján van túl a Bohemian Betyars. Három dél-koreai koncerttel kezdtek, amelyek közül az egyiket az országot Észak-Koreától elválasztó demilitarizált övezetben tartották. Utána Japánba utaztak tovább, ahol hét bulijuk volt, köztük az ország egyik legnagyobb fesztiválján. Szűcs Levente énekes-gitárost és Fehér Gábor basszusgitárost kérdeztük a hazaérkezésük után.

– A Covid óta első alkalommal tértetek vissza Ázsiába. Mi változott az elmúlt 3 évben?

Szűcs Levente: Szerencsére nem visszalépés történt az előző ázsiai turnénk óta, sokkal inkább előrelépés: több embernek, jobb időpontokban játszhattunk, mint korábban. Viszont arrafelé még eléggé előtérben van a Covid, főleg Japánban. Gyakorlatilag mindenki maszkot visel, a beutazási szabályok is kifejezetten szigorúak. Pár nappal az indulásunk előtt annyit enyhítettek, hogy akinek megvolt a három oltása nyugati vakcinából, annak nem kellett mellé PCR-tesztet is elvégeztetnie. Szóval elindult a lassú nyitás, de összességében még mindig abban a paranoiában vannak, mint mi voltunk két évvel ezelőtt.

– Akkor hogy valósulhatott meg mégis ez a turné?

Szűcs Levente: Úgy, hogy lassan azért nyitnak ők is. Például az Asagiri Jam fesztivál, ami az egyik legnagyobb az egész országban, normál esetben 15 ezer fős, most pedig 9 ezren voltak. A bárokban viszont nem tűnt úgy, mintha érvényben lenne bármilyen létszámkorlát.

Fehér Gábor: Este 10 után már Tokióban is elég sokan csak az állukon hordják a maszkot. Van azért ellenpélda is, az utolsó hétvégén voltam raftingolni, és ott két japán még evezés közben is maszkot viselt. Igaz, Japánban már a Covid előtt is elterjedt volt ez.

– Hogyan dőlt el, milyen városokat ejtetek útba?

Szűcs Levente: Erről az ottani menedzserünk döntött. A fő cél az volt, hogy az Asagiri Jamen mindenképp fellépjünk, mivel ezt már három évvel ezelőtt is terveztük, de akkor egy tájfun miatt az utolsó pillanatban az egész fesztivált lemondták.

Utólag visszagondolva jobb is, hogy így történt, mert most sokkal profibban és felkészültebben állhattunk színpadra. Illetve az is rossz lett volna, ha fellépünk, esetleg megnyílik előttünk egy csomó másik lehetőség, majd néhány hónapra rá kitör a Covid. Most viszont letettük a névjegyünket és lehet tervezni a folytatást.

Fehér Gábor: Külföldiként játszani egy ilyen fesztiválon elég nagy presztízs. Akinek sikerül bekerülnie, az rendszerint elegendő referenciát szerez ahhoz, hogy odafigyeljenek rá és további turnékra is lehetőséget kapjon.

Szűcs Levente: Érdekes az is, hogy bár Japán lakossága több mint tízszer akkora, mint Magyarországé, az egész országban összesen van három nagy fesztivál.

– Hogy sikerült bekerülnötök?

Fehér Gábor: A menedzserünknek van egy slotja (vagyis szabadon felhasználhatő idősávja), ahová minden évben be tud rakni valakit, és most bennünket választott. Őt még 2018-ban ismertük meg, amikor egy szöuli showcase fesztiválon játszottunk. Előzetesen végignéztük, milyen szakmabeliek lesznek ott, és róla többen is mondták, hogy mindenképp beszéljünk vele, mert ő az „atyaúristen”.

Meghívtuk a koncertünkre, és miután vége lett, bejött a backstage-ünkbe. Előadott egy teljesen valószínűtlen sztorit, hogy japánként az argentin fővárosban, Buenos Airesben nőtt fel, mivel a szülei séfek, és meg akarták csinálni ott az első japán éttermet. Kiköltöztek, és a szomszédjukban egy Szabó nevezetű család lakott.

Szűcs Levente: Emiatt adott volt a kötődése a magyarokhoz, ezért amikor látta, hogy egy magyar zenekar is játszik az említett fesztiválon, nem volt kérdés, hogy megnéz bennünket. Így is tett, és elmondása szerint szerelem volt első látásra.

– A közönségben voltak olyanok, akik már ismertek benneteket korábbról, és direkt miattatok jöttek?

Szűcs Levente: Kicsit szürreális, de többen voltak olyanok is, akik már a koncert előtt a mi pólóinkat viselték, mivel vettek az előreküldött merch-ből. Koreában is akadtak olyanok, akik már a beállás alatt ott álltak és integettek az első sorban. Még magyar zászló is volt náluk, végig integettek, a végén odajöttek fotózkodni is... Egészen hihetetlen.

– Magyarokkal is találkoztatok a koncerteken?

Fehér Gábor: Csak nagyon kevéssel, a külképviseletek dolgozóin kÍvül talán 6 vagy 8 magyar lehetett összesen.

– Milyen különbségek vannak az európai és az ázsiai közönség hozzáállásában?

Szűcs Levente: Ott sokkal jólneveltebbek. A fesztiválon eleve reggel 10-11 körül kezdődnek a koncertek, este 9-re pedig vége is az élő zenének. Szemetelés nyilván szóba sem jön – egyébként az egész helyszín annyira gyönyörű, a Fuji hegy lábánál van egy nemzeti parkban, hogy neked se jutna eszedbe –, és a fák tövét vagy a bokrokat sem használják vécének. Inkább kiállják a végtelen sorokat a toi toi előtt, szóval abszolút tisztelettudó mindenki.

Alkoholt azért isznak, ha pedig beindul a buli és feloldódnak például a mi zenénkre, még több őrült jelenetet tudnak produkálni, mint amit itthon megszokhattunk. Valószínűleg ilyenkor engedik ki a gőzt, ami a mindennapok során a szigorú, hierarchikus munkahelyi környezetben felgyülemlik bennük. Ráadásul sokaknak ezek voltak az első koncertjei a Covid óta, emiatt és érezni lehetett az óriási felszabadultságot.

– A koreai és a japán közönség eltér valamiben?

Fehér Gábor: Koreában jóval erősebbek az európai, vagy inkább az amerikai kulturális hatások. Többet isznak, nem olyan óriási a fegyelmezettségük, illetve angolul is jobban beszélnek. A színpadról is észrevehető volt, hogy keményebben tudnak bulizni.

– Játszottatok egy fesztiválon a két Korea közötti demilitarizált övezetben is. Ez milyen élmény volt?

Szűcs Levente: Nagyon jó, bár elég fáradtak voltunk, mivel ez volt az első koncertünk a megérkezésünk után. Ráadásul az indulás előtti este még Nyírbátorban léptünk fel, onnan hazaértünk hajnal 3-kor, majd két óra alvás után indultunk a reptérre.

Leszálltunk Szöulban, jött értünk a busz és már vitt is tovább bennünket a fesztiválra, ami további két és fél, három óra utazás volt. Akkor már elég durván kijött a jetlag rajtunk, de miután odaértünk, egyből menni kellett a beállásra. Ezt követően aludtunk újabb egy órát, majd kezdődött a koncert.

Fehér Gábor: Utána pedig megint buszba raktak bennünket és már mentünk is tovább egy másik városba. Intenzív volt, annyi biztos.

Szűcs Levente: Viszont ott is egészen elképesztő fogadtatásban volt részünk. Van róla fent videó is, ahogy körtáncolnak, pogóznak, vonatoznak, sőt még arról is, hogy három ember ül egymás nyakában óriási zászlókkal. Mindenhol végtelenül boldog tekinteteket láttunk a közönségben.

– Milyen emlékezetes pillanatok voltak még?

Szűcs Levente: Japánban nagyon tetszett, hogy sokat voltunk vidéken, körbejártunk egy egész nagy területet. Iszonyúan finom rameneket ettünk, elmentünk egy kikötői kis faluba is, ahol a frissen fogott tonhalat tálalták fel... Szóval gasztronómiai élményekből sem volt hiány. Az utolsó koncertünk pedig óriási hegyek között volt (kicsit olyan helyen, mintha a japán Tátra lenne), ez a gyönyörű táj is nagyon feltöltött bennünket. Ráadásul ide már Kakas (Palágyi Máté hegedűs-énekes – a szerk.) felesége is megérkezett, akivel a turné előtt néhány héttel házasodtak össze, és itt maradtak nászúton. Nagyon vicces volt, hogy utoljára az esküvőn buliztunk együtt, majd egy hónap elteltével Japánban folytattuk.

Fehér Gábor: Szintén Japánban történt, hogy egy nagyon kicsi pincében játszottunk, ahol nem volt szinte semmi levegő. Nagyjából 30 ember zsúfolódott be rajtunk kívül, gyakorlatilag ömlött rólunk a víz. Nagyon örülök, hogy sikerült lenyomni ezt a bulit, mert ott és akkor nem volt annyira jó élmény... Koreában viszont fantasztikus volt, hogy az egyik szabadtéri koncerten végig szakadt az eső, de az embereket egyáltalán nem érdekelte: türelmesen kivárták a kezdést, majd őket is tök jól meg tudtuk mozgatni.

– Az angol és a magyar nyelvű dalok fogadtatása között volt különbség?

Szűcs Levente: Már csak magyar nyelvűeket játszottunk, az angol dalok az évek során fokozatosan kikoptak a repertoárból. Ráadásul a legtöbb helyen csak nagyjából 40 percünk volt, emiatt sem éreztük azt, hogy bármelyik angol nyelvű számunk annyira erős lenne, hogy inkább azt játsszuk el, mint a Gubancos anyagát. Tervben van, hogy koncepciózusabb angol dalokat is írjunk, esetleg eleve a külföldi piacra szánva, de ezek egyelőre nincsenek meg. Szerencsére a zenénket elég jól át lehet élni nyelvtudás nélkül is.

Mélyebb, búsabb számokat egyébként annyira nem is vettünk elő, kivéve a Csavargót. Ez is vicces sztori: van egy rajongónk, aki már négy vagy öt éve, az első vagy a második japán turnénkon is megjelent, akkor és most is 200 kilométert utazott, hogy ott lehessen a koncertünkön. Kiderült, hogy teljesen véletlenül találta meg a YouTube-on a Csavargót, de azonnal beleszeretett. Annyira, hogy amikor Európában járt, direkt eljött Magyarországra, hogy felkutassa a lemezünket. Több lemezboltba is elment, mire végül sikerült megszereznie.

Szóval most újra ott volt, hozott magával egy ajándék konyakot, és reménykedve kérdezte, hogy ugye játsszuk a Csavargót? Eredetileg nem terveztük, mivel nem volt nálunk tambura, és a 40 perces szettbe se annyira fért bele, de olyan szomorú lett, amikor mondtuk neki, hogy végül csak az ő kedvéért eljátszottuk. Ott állt az első sorban teljes önkívületben, végig üvöltötte a szöveget, miközben folytak a könnyei. Olyan boldogságot okoztunk neki, hogy bőven megérte módosítanunk az eredeti tervet.

– Anyagilag mennyire érte meg a turné?

Fehér Gábor: Kakas tervezi a büdzsét, szóval ezt még nem tudjuk biztosan, de reméljük, hogy legalább nullszaldósra sikerült kihoznunk.

– Mi a következő kitűzött célotok külföldön?

Szűcs Levente: Elvileg ha jó bulit csinálsz az Asagiri Jamen, az belépőkártya a másik nagy fesztiválra, a Fuji Rockra. Mivel a menedzserünknek oda is van kontaktja, bízunk benne, hogy ha nem is jövőre, de 2-3 éven belül lehetőséget kapunk. Ha hasonlítani kellene, az előbbi felel meg talán a VOLT-nak, az utóbbi pedig a Szigetnek. Ezen kívül ami új országként tervben van, az Kanada, két koncertet már lekötöttünk jövő nyárra. Nincs kizárva, hogy az USA-ba is átmegyünk, de mivel ez a fesztiválszezon közepén lesz, mérlegelni kell, meddig maradjunk ott – a teljes augusztust beáldozni, amikor Magyarországon és Európában is játszhatnánk, nem biztos, hogy megérné.

Fehér Gábor: Mielőtt bejött a Covid, januárban még játszottunk egy amerikai showcase fesztiválon, ahol rengeteg kontaktot sikerült összeszednünk. Most próbálunk ezek közül minél többet felmelegíteni. Szerencsére a két kanadai buli fedezi a repjegyünket, ezért bízunk benne, hogy sok szervezőnek vonzóak lehetünk, ha már úgyis ott vagyunk a kontinensen.

– Új dalok és lemez tervben van?

Szűcs Levente: Május óta szinte egyáltalán nem tudtunk dalokat írni, mert folyamatosan úton voltunk, novembertől viszont a heti 1-2 hétvégi koncert mellett jobban rá fogunk érni.

Főleg kooperációkat tervezünk, közös dalokat szeretnénk kihozni magyarokkal és külföldiekkel egyaránt, ahogy a Parno Graszttal is tettük. A külföldiek közül a német Bukahara zenekarral barátkoztunk össze a legutóbbi ottani turnén, de itthon is több ötletünk van, kivel csinálnánk szívesen ilyet. A terv az, hogy először megírjuk a saját részünket, télen pedig már náluk pattogna a labda, hogy ők is hozzátegyék a magukét.

Fehér Gábor: Olyanok leszünk, mint a rapperek, mi is csak feateket fogunk kiadni... (nevet)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Túl gyorsan lopott, imád hokizni, és nem volt hajlandó levetkőzni a Playboynak – 35 dolog, amit nem tudtál a 35 éves Margot Robbie-ról
Ő játszotta az első biszexuális karaktert az ausztrál tévében, és egy partin összetévesztette Harry herceget Ed Sheerannel – ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel ünnepeljük a színésznőt.


1. 1990. július 2-án, hétfőn, reggel 7:45-kor született Ausztráliában, a queenslandi Dalbyban Margot Elise Robbie néven.

2. A Focus – A látszat csal című filmben játszott szerepéhez trükköket tanult a tanácsadó Apollo Robbinstól, aki „úri tolvajnak” nevezi magát. Robbins olyan jól tanította őt, hogy a produkció azt kérte Margot-tól, hogy lassabban csinálja, mert a kamerák nem csípik el, ahogy más szereplőktől lop.

3. Szeret leveleket és képeslapokat küldeni a barátainak és a családtagjainak a világ minden tájáról, ahol épp forgat, mert úgy gondolja, hogy az emberek nem kapnak elég levelet, vagy legalábbis olyat, ami nem számla.

4. A Wall Street farkasa (2013) című filmért kapott gázsijának (347 ezer dollár) egy részét az anyja házán lévő jelzálogkölcsön törlesztésére fordította.

5. Tíz évvel később, a 2023-as Barbie-ért már 50 millió dollárt kapott az alapgázsival és a bevételi bónuszokkal együtt.

6. A hatalmas vagyona ellenére Robbie állítólag nem költ sokat, és míg nem volt férjnél, inkább szobatársakkal élt, hogy ezzel is pénzt takarítson meg. Azt állítja, hogy gyerekkori élményei, amikor nem volt mindenhez hozzáférése, örök életére alázatossá tették.

7. Nem volt hajlandó lefogyni Jane Porter szerepéért a Tarzan legendája (2016) című filmben, és azt mondta, hogy inkább az egészségére koncentrál, mint a karcsúságra.

8. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag (2016) című filmben a kaszkadőrmunkák nagy részét ő maga végezte. A rendező, David Ayer elmondta, hogy a dublőre több időt töltött a lakókocsiban, mint a forgatáson, mert Robbie mindent maga akart csinálni.

9. Londonban részt vett egy partin jó barátnője, Cara Delevingne társaságában, és közös képeket készített egy fotóautomatában Harry herceggel. Csak Margot nem tudta, hogy az Harry volt, ugyanis összetévesztette őt a brit énekes-dalszerző Ed Sheerannel.

10. 8 éves korában Ausztráliában cirkuszórákat vett, és trapézoklevelet szerzett. A Suicide Squad – Öngyilkos osztagban Harley Quinn szerepéhez újra elővehette ezt a tudását.

11. Miután otthagyta a Neighbours, azaz a Szomszédok című ausztrál szappanoperát (2008 és 2011 között szerepelt benne), azt akarta, hogy a karakterét drámai módon megöljék. A sorozat írói azonban úgy döntöttek, csak főiskolára küldik, így lehetőséget adva Robbie-nak, hogy visszatérjen a sorozatba, ha nem jön össze a hollywoodi karrierje.

12. Mint tudjuk, nagyon is összejött a karrier Margot-nak, aki ettől függetlenül 2022-ben egy epizód (a 8903.) erejéig mégis visszatért a Neighboursbe Donna Freedmanként, aki egyébként az első biszexuális karakter volt az ausztrál tévézés történelmében.

13. Lehúzott egymás után három tequilát, mielőtt leforgatta a szexjeleneteit Leonardo DiCaprióval A Wall Street farkasában.

14. Elutasította a Playboy magazin ajánlatát, hogy pózoljon nekik, mondván, ő csak művészi célból vetkőzik meztelenre (erre egyébként eddig csak A Wall Street farkasa kedvéért volt hajlandó).

15. Három hónapig tanult korcsolyázni, hogy eljátszhassa Tonya Hardingot az Én, Tonya (2017) című filmben. Mivel dublőrökre sem lehetett számítani, hiszen a történelem során csupán 8 nőnek sikerült versenyen tripla axel ugrást végrehajtania, CGI-t, azaz számítógépes animációt használtak a jelenet megalkotásához.

16. A természetes hajszíne a barna, de szőkére festette azt a karrierje elején, miután rájött, hogy a filmipar a szőke színésznőket részesíti előnyben.

17. Robbie épp egy hátizsákos utazáson volt Európában, amikor jött a hívás, hogy részt vehet egy Will Smith-szel közös utolsó meghallgatáson a Focus – A látszat csalhoz. 48 óra alatt ért át a horvátországi Hvar szigetéről Párizsba, majd onnan New Yorkba, és alig pár órával a meghallgatás kezdete előtt ért oda. A légitársaság útközben elvesztette a poggyászát, így új ruhákat kellett vásárolnia a castingra.

18. Allergiás a csirke tojásának fehérjére. A Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) (2020) című filmben, ahol Harley Quinn tojásos szendvicset eszik, a produkciónak kacsatojást kellett biztosítania neki, hogy elkerüljék az allergiás reakciót.

19. 2013-ban a Francia szvit (2014) című háborús dráma forgatásán ismerkedett meg Tom Ackerley-vel, aki harmadik asszisztens rendezőként dolgozott a filmen. 2016. december 19-én házasodtak össze az ausztráliai Byron Bayben.

20. Imádja a hokit, az Egyesült Államokba való költözése után csatlakozott is egy amatőr jégkorongligához. Gyerekkora óta rajong e sportért, amióta látta a Kerge kacsák (1992) című filmet, de Ausztráliában, a lakóhelye környékén nem volt jégpálya, ahol gyakorolhatott volna.

21. A queenslandi Somerset College-ban tanult, miközben három állásban is dolgozott: titkárnő volt, szörfdeszkákat árult, és szendvicseket készített a Subwayben. 17 évesen, miután leérettségizett, Melbourne-be költözött, hogy teljes munkaidőben színészkedjen.

22. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag forgatása alatt kezdett el érdeklődni a tetoválások iránt. A felvételek közben megnyitotta a Harley's Tattoo Parlour nevű tetoválószalont, ahol a többi színésznek, a stáb tagjainak és a rendezőnek, David Ayernek is csinált tetoválást, illetve egyet magának is. Will Smith-nek és Jared Letónak nem.

23. A rajongótáborát „Robbersnek” (rablóknak) nevezi.

24. Az Édesanyja, Sarie kísérte őt az oltár elé, mivel az apjától, Dougtól régen elhidegült a család. A nővére, Anya volt a koszorúslánya.

25. Az öccse, Cameron a nővére sikereit látva úgy döntött, hogy ő is színész lesz. A bátyja, Lachlan pedig szintén a filmiparban dolgozik, ő kaszkadőrként.

26. Elutasította Sam Thomson szerepét a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) (2014) című, később a legjobb film Oscar-díját is elnyerő filmben. A szerepet végül Emma Stone kapta, aki ezzel kiérdemelte az első Oscar-jelölését.

27. Mindig magával hordja az anyjától kapott kvarcot, mert szerinte szerencsét hoz neki, és állítása szerint még mindig a gyerekkori játék nyuszijával alszik.

28. Sokan fiús lányként hivatkoznak rá, mert szeret szörfözni, motorozni és barkácsolni.

29. A filmek közül az egyik legnagyobb kedvence a Tony Scott által rendezett 1993-as Tiszta románc. Jó választás.

30. A saját nevét „furcsa, formális, öregasszonyos névnek” tartja.

31. Már a 30. születésnapja előtt két színészi Oscar-jelölése volt: az Én, Tonyáért és a Botrányért (2020). Azóta begyűjtött még egyet, csak produceri minőségében a Barbie-ért.

32. Skót és német származású.

33. Margot ADHD-s, ezért 6 éves kora óta Ritalint szed. A hiperaktív-impulzív típusú rendellenességben szenved.

34. Josh Trank rendező első választása volt Sue Storm szerepére a Fantasztikus négyes (2015) című filmben, de a stúdió végül Kate Marát választotta. Utólag már tudjuk, hogy Robbie járt jól.

35. 2024. október 17-én lett először anya, egy kisfiút hozott a világra. Az apa a férje, Tom Ackerley.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ezt még Scarlett Johansson sem menthette meg: miért bukik el a Jurassic World: Újjászületés?
A Jurassic World: Újjászületés nem megújulás, hanem egy kaotikus, ötlettelen lehúzás, amelyből hiányzik minden kreativitás. Ez a film nem megidézi az eredeti Jurassic Park varázsát, hanem fájdalmasan emlékeztet arra, milyen mélyre süllyedt a franchise.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. július 02.



A Jurassic World: Újjászületés pontosan az a film, amely után az ember elgondolkodik, vajon miért is ülte végig ezt a több mint kétórás mozgóképes szenvedést.

Ez nem újrafelfedezés, nem tisztelgés az eredeti előtt, hanem az egyik legnagyobb összevisszaság, színtelen-szagtalan lehúzás a franchise történetében.

Érezni a stúdió kézlenyomatát az egész projekten, látni minden jegyzetet, amit a producerek rákényszerítettek a rendezőre: ide kell egy gyerekkarakter, itt muszáj egy Jeep-es rész, ha már itt vagyunk, hol vannak a raptorok? T-Rex is van, Űber Homlok Rex is van, mi kell még?

A történet akár egy közepesen érdektelen videojáték küldetéslistája is lehetne. Egy gyógyszergyártó cég titkos megbízással küldi ki a „teljesen megbízható” reprezentánsát (Rupert Friend), hogy három DNS-mintát szerezzen nekik. Erre egy korszakalkotó gyógyszer miatt van szükség, mellyel megelőzik a szívbetegségeket. A halott dinoszauruszvér már „nem jó” a film saját lehetetlen, körmönfont logikája szerint.

Kapunk egy nagy adag tudományos blablát, magyarázatnak álcázott hülyeséget, ami egy pillanatig sem hihető, hogy miért kell élő dinókból vér.

Az eredeti Jurassic Park történet azért is volt félelmetes, mert meglepően reálisnak tűnt. Nem volt az, csak annak tűnt. Itt semmi ilyet nem érzünk, ez gyakorlatilag videojáték története. Felbérelnek tehát egy zsoldost, Zorát (ténylegen egy órával a vetítés után rá kellett keresnem a neten, mi volt a főszereplő neve, annyira jellegtelen volt – Scarlett Johansson), hogy szervezzen meg egy elit alakulatot, akivel nekivághat a feladatnak. Persze nem lehet egyszerű a küldetés: a legnagyobb szárazföldi, vízi és repülő dinoszaurusz élő példányából kell kinyerni az említett mintát.

A nagy tervhez csatlakozik Dr. Loomis (igen, szerintem is egy Halloween utalás a neve - Jonathan Bailey), aki megalkot egy csodamódszert a vérlecsapolásra.

Mellette Duncan (Mahershala Ali), a vén tengeri róka is elkíséri a csapatot, aki eljuttat mindenkit a tiltott, ki tudja hányadik „új” dinószigetre, ahol persze mindent ellepnek a mutáns szörnydinók.

Mert ezek már nem egyszerű őshüllők, hanem genetikai förmedvények: potrohos-tokanyakú repülőszatyor raptorivadékok, vagy éppen a Bucihomlokú MegaRex, amelyek látványterve ugyan érdekes, akár egy újabb Godzilla-filmből is szabadulhattak volna, de ez nem dícséret, az összkép így is kiábrándító.

A készítők egyszerre akarták folytatni az eredeti Jurassic Park örökségét, és közben minden egyes sikeres klisét felhasználni, amit csak engedett a költségvetés. Ez látszik a mellékküldetésen (mert ilyen is van): egy apuka két lányával, valamint a nagyobb lány együgyű fiújával (nem orvosi diagnózis, csak szimplán rendkívül idegesítően buta) sodródtak bele a történetbe, miután vízi dinoszauruszok támadják meg vitorlásukat.

Az alkotók döntéshelyzet elé állítják a „szupercsapatot”: vagy hagyják meghalni a családot, ezzel tovább növelve nézői ellenszenvet, vagy – és itt jön a „briliáns” dramaturgiai húzás – megmentik a családot a biztos haláltól, hogy legalább legyen valakikért szorítani a film alatt.

Mintha kötelező lenne gyereket írni egy Jurassic-sztoriba, mert az első Jurassic Parkban is volt, tehát a produceri logika szerint itt is kell. Minden filmben volt, itt is kell, ennyi a magyarázat.

A film egyszerűen sértő a közönség intelligenciájára nézve. David Koepp forgatókönyvíró karrierjében voltak zseniális szövegkönyvei, de ezúttal az Indiana Jones és a sors tárcsája szintjén alkotott: ötlettelenül, rutinból, legnagyobb alkotói eszköze a káosz volt.

Újra felhasznált jelenetekkel próbál a nézőre hatni, például a konyhás raptoros rész a Jurassic Parkból CTRL+C, CTRL+V módszerrel került át csak a helyszín és a szörnyek mások picit.

Nincs nosztalgiaértéke, csak üres másolat. Az akciójelenetek sokszor követhetetlenek, a CGI olcsó hatású, mosott textúrák, vértelen leszámolások, nincs valódi tét, nem is értem a 16-os besorolást.

Pedig Gareth Edwards rendező elvileg a hatalmas szörnyek bemutatásának specialistája. A 2014-es Godzilla és a Zsivány egyes után azt hihetnénk, ha valaki, akkor ő majd képes feledhetetlenné tenni a dinoszauruszok látványát. Ehelyett egy alultervezett és rendezetlen látványkavalkádot kapunk, amelyből hiányzik a grandiózusság és a földhözragadtság.

Az olcsóság ott is észrevehető, hogy nincs IMAX-verzió, nem invesztált bele a stúdió. Olyan, mintha a stúdió pénzt akart volna spórolni a konverzión és a felvételi technikán.

Bár azt hozzá kell tenni, hogy Edwards forgatási szokásaihoz nem illik egy batár nagy IMAX kamera. Ő tényleg megmutatta már, hogy képes minimál költségvetésből is maximális képi világot bemutatni, mint például a 2023-as Az alkotóban. Hát itt ez nagyon nem sikerült.

A film legnagyobb hibája mégsem a látvány vagy a rendezés, hanem a karakterek és a történet. Egyszerűen nincs kiért izgulni. A zsoldosok sablonfigurák, a család idegesítő, a Don Juan comic relief srácot pedig a néző már az első veszélyes jelenetnél sorsára hagyta volna.

Vannak feszült jelenetek a filmben, például a gumicsónakos rész, amelyet Michael Crichton eredeti Jurassic Park regényéből emeltek át.

Ez a szcéna képes hozni az igazi klasszikus hangulatot, de ez is csak emlékeztet, hogy milyen minőségű lehetne az egész film, ha van mögötte valódi vízió, és tartják a forgatókönyvi fegyelmet. Érdekesség, hogy amikor nem akciójelenet van, hanem a feszültség dominál, akkor tényleg működik Edwards-mozija – lehet, hogy tényleg kéne már egy 18+-os Jurassic-horror.

A zene szintén csalódás: legalább John Williams klasszikus témái megmentik, amikor felcsendülnek, de az új dallamok teljesen feledhetők. A film egészét áthatja a kapkodás, a kreatív döntések hiánya, a sablonos dramaturgia és a stúdiókapzsiság fojtogató szaga. Ez a Jurassic World-rész nem újjászületés, hanem egy kétségbeesett pénzlehúzási kísérlet. Az eredeti 1993-as Jurassic Park óta egyetlen folytatás sem tudott valódi, méltó utódja lenni Spielberg klasszikusának, és ez a film sem fogja megváltoztatni ezt a tényt.

Az első Jurassic World legalább a klasszikus nosztalgiát visszaadta a nézőnek, de ezen kívül tényleg semmit sem tudok mondani a franchise mellett.

Scarlett Johansson kedves mosolya nem éri meg a mozijegy borsos árát. A Jurassic World: Újjászületés túl hosszú, kaotikus, felesleges alkotás, amelyből hiányzik a lélek. A legnagyobb bűne azonban nem az, hogy rossz – hanem az, hogy unalmas és kiszámítható, igazi elvesztegetett potenciál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET: