KÉK HÍREK
A bíróság a feltételes szabadság lehetőségét is elvette tőle. A gyermek apja, aki végignézte a bántalmazást, megúszta felfüggesztett börtönnel.
KÉK HÍREK
A kislány maradandó agykárosodást szenvedett, és a hosszútávú túlélési esélyei is nagyon rosszak. A jogerős ítélet a szülői felügyeleti jogától is végleg megfosztotta a nőt.
KÉK HÍREK
Az egyetemisták és a jogvédők körében is nagy felháborodást váltott ki, hogy felmentették a Képzőművészeti Egyetem volt diákját, aki diáktársa szerint 2021-ben megerőszakolta a kollégiumban. A lány ügyvédje szerint elsősorban az ügyészség hibázott, de a törvény sem pontos.
KÉK HÍREK
Az ügyészség nyolc év fegyházat kért a két kislány molesztálásával vádolt férfira. A bíróság szerint azonban a szexuális szándék nem volt bizonyítható.
KÉK HÍREK
A bíróság a szabad mozgáshoz és a családi élet tiszteletben tartásához való jogra hivatkozott. A kötelező érvényű ítélet miatt komoly politikai csata várható Lengyelországban – de feltehetően más uniós országban is.
KÉK HÍREK
A gyerekek nem jártak rendszeresen iskolába, ruháik koszosak, elnyűttek voltak, késő esténként pedig egyedül sétálgattak az utcán, míg szüleik otthon számítógépeztek vagy filmeztek. Most jogerősen elítélték a párt.
KÉK HÍREK
A bántalmazott állatnak medencéje és farka is eltört, testét pedig vérzések borították. A nyakában lévő bolhanyakörvet rézdróttal és kábellel rögzítették a sovány testre.
KÉK HÍREK
A líbiai diktátor pénzén nyerhetett választást, ezért került rács mögé. Decemberben megjelenő naplójában a belső élet megerősödéséről ír.
KÉK HÍREK
A férfi kopott nyári gumikkal, a megengedett sebességet túllépve okozott tragédiát. Az áldozat párja szerint az ítélet némi megnyugvást hozhat.
KÉK HÍREK
Az egykori futballista, Póczik József éveken át küzdött az igazáért, ami majdnem az életébe került. Most, hogy nevét tisztázták, felesége sorsáért kell aggódnia.
KÉK HÍREK
A kecskeméti párral szemben állatkínzás és garázdaság vétsége miatt emeltek vádat. Egy pizzéria vendége próbált segíteni, de már késő volt.
KÉK HÍREK
Az anya csak rászólt, de nem avatkozott közbe, ő felfüggesztettet kapott. A kisfiú maradandó sérüléseket szenvedett, az ítélet nem jogerős.
KÉK HÍREK
Bár felfüggesztett börtönre ítélték a polgármestert és az óvónőt, a család nem elégedett a döntéssel. A vádlottak a mai napig nem ismerik el a felelősségüket a hatéves kislány halálában.
KÉK HÍREK
Szerinte, ha az orvos eleget tesz a kérésének, semmi sem történt volna. A bíróság öt év börtönre ítélte.
KÉK HÍREK
A fiatalkorú vádlottat két évre próbára bocsátotta a bíróság. A két felnőtt jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett szabadságvesztést kapott.
KÉK HÍREK
A divattervező szerint ez nem kábítószeres, hanem „egy mélyebb összefüggésben tárgyalandó és figyelendő ügy”.
KÉK HÍREK
Helyi értesülések szerint az ügyvédje egy közeli szemetesben barna tasakot talált kristályszerű anyaggal.
Népszerű
Ajánljuk