KÉK HÍREK
Egy nyugat-ugandai iskolára csapott le pénteken az Iszlám Államhoz köthető csoport. A holttestek egy része annyira megégett, hogy DNS-tesztet kell majd végezni az azonosításukhoz.
KÉK HÍREK
A török elnök szerint a hírszerző szolgálat már régóta üldözte Abu Husszen al-Kurajsit. Szíriában csaptak le rá.
KÉK HÍREK
Tisztviselők elmondása szerint Háni Ahmed al-Kurdiról van szó, a terrorszervezet korábbi rakkai vezéréről.
KÉK HÍREK
Abu Omar al-Muhadzsir felhívta a figyelmet: ki kell használni, hogy Európát most lefoglalja az ukrajnai háború.
KÉK HÍREK
„Tudom, hogy a gyűlölet megmarad. De azt kérem önöktől, hogy mérséklettel utáljanak. Kérem, hogy bocsássanak meg nekem” – mondta.
KÉK HÍREK
A kurd–arab erők körbevették a börtönt, de a napok óta zajló összecsapások még mindig tartanak. Az iszlamisták gyerekeket is túszul ejtettek.
KÉK HÍREK
Az amerikai lap azt állítja, a hadvezetés a mai napig próbálja eltussolni a legalább 80 áldozattal járó 2019-es támadást, ami egyáltalán nem volt egyedi eset.
KÉK HÍREK
Felkavaró az Iszlám Állam katonái által elrabolt és szexrabszolgaként tartott kurd nők kimentési akcióiról készült Sundance-győztes dokumentumfilm, a Sabaya.
KÉK HÍREK
Oknyomozó újságírók felvételek és dokumentumok százait tanulmányozva állították össze az események krónikáját.
KÉK HÍREK
A támadást az Iszlám Állam helyi csoportja vállalta magára, túlélők viszont arról számoltak be, a támadók azt skandálták: „Éljenek a tálibok!”, és csak a tálib betegeket nem bántották.
KÉK HÍREK
A kislány elkezdett éjszakánként bepisilni, amire a férj pórázzal megkötözte, és az udvaron hagyta a tűző napon.
KÉK HÍREK
A TEK főigazgatójának közlése szerint a 23 éves férfi ügye összefügg a júniusban elfogott, magát iszlamistának valló, fiatal magyar férfi ügyével, aki többféle terrortámadást tervezett Magyarországon.
KÉK HÍREK
Shamima Begum tinédzserként az Egyesült Királyságból csatlakozott a terrorszervezethez, és otthonába már nem engedik haza.
KÉK HÍREK
Provokálta a bíróságot a 2015-ös párizsi terrortámadások fő vádlottja, felfüggesztették a tárgyalást
Salah Abdeslam egyszemélyes showt igyekszik csinálni Franciaország történetének legnagyobb büntetőperéből, közbeszólásokkal, tereléssel zavarja a per menetét.
KÉK HÍREK
Mark Milley parancsnok a Pentagon szerdai sajtótájékoztatóján mindazonáltal kegyetlennek nevezte a talibánt.
KÉK HÍREK
A 31-ig tartó evakuálási folyamat legnehezebb időszakára számítanak, az amerikai állampolgárokat a reptér elhagyására kérik.
KÉK HÍREK
Kevesebb mint 48 órával az öngyilkos merénylők robbantásai után Amerika egy drónnal vadászta le a terrortámadás kitervelőjét.
Népszerű
Ajánljuk