HÍREK
Tanárok és az iskola dolgozói nem vettek részt a szervezésben, az a diákok ötlete volt. A diákok közel 153 ezer dollárt (körülbelül 55 millió forintot) gyűjtöttek így össze.
HÍREK
A növekvő költségek miatt érezhetően megcsappant a jogosítványszerzési kedv, miközben az autósiskolák az infláció miatt idén is kénytelenek lesznek emelni az áraikon.
HÍREK
Nem minden iskolában fut ilyen program, de a gyerekek szorongását oldani fontos feladat. A diákok, bár aggódnak, nem hiszik, hogy valóban háború lesz.
HÍREK
A férfi a tette után elhajtott a helyszínről, majd a nőt a város egyik utcáján hagyta a kocsiban, lekötözve, félmeztelenül.
HÍREK
A bántalmazás a kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolában történt. A felvételen az látszik, hogy két tanuló először arra biztatja osztálytársukat, hogy „álljon ki ellenük”, majd kutyának nevezik.
HÍREK
Az intézményt kiürítették, a gyerekek állapota stabil. A mentősök eszköze egyértelműen jelezte a rosszullétek okát.
HÍREK
Hiába alkalmaznák őket az intézmények vezetői, a tankerületek ezt megakadályozzák - véli a PDSZ ügyvezetője.
HÍREK
Átfogó reformra készül az új kormány az országban. A változtatást a középiskolákban is bevezetnék, miközben a tananyagot 20 százalékkal csökkentenék.
HÍREK
A bezárásokat állítólag „racionalizálásnak” és „struktúraátalakításnak” hívják kormányon belül.
HÍREK
A rendőrség találta meg a diák levelét, melyet a szobájában hagyott. A fiú a családjának írt egy utolsó üzenetet.
HÍREK
A körlevelet minden, nem állami köznevelési intézmény fenntartója megkaphatta segítő szándékkal.
HÍREK
A felmondott pedagógusok nem kapták még meg a kilépőpapírjaikat, ami nélkül az álláskeresési járadéktól is eleshetnek.
HÍREK
A másik két lány már jobban van, hamarosan hazaengedik őket. Az elhunyt diáktársuk barátja azt mondja, hogy úgy érzi, Dávid még mindig vele van.
HÍREK
Egy Las Vegas-i tanárnő segített valóra váltani diákjai karácsonyi kívánságait. Volt, aki csak egy papucsot szeretett volna, hogy ne fázzon a lába.
HÍREK
Nincs változás az első három helyezettben tavalyhoz képest. Az első húsz helyezett között tarolnak a fővárosi iskolák.
Népszerű
Ajánljuk