HÍREK
A Rovatból

Telex: Sorvezetőt küldött Maruzsa Zoltán a nem állami iskoláknak arról, hogyan szedjenek úgy pénzt, hogy ne büntessék meg őket

A körlevelet minden, nem állami köznevelési intézmény fenntartója megkaphatta segítő szándékkal.


A Telexhez is eljutott az a körlevél, melyben arról tájékoztatták a nem állami fenntartású oktatási intézményeket, mire kell figyelniük, hogy jogszerűen írhassák elő a fizetési kötelezettséget és felhasználhassák az állami támogatásokat, elkerülve a szankciók kiszabását.

Már a levél bevezetőjében elismerik, hogy a költségvetési támogatások felhasználásának jogszerűségét vizsgáló Magyar Államkincstár az ellenőrzései során „olyan hibás gyakorlatot tárt fel, ami miatt a fenntartóra büntetést kellett kiszabni”.

„Ennek elkerülése érdekében segítséget kívánunk nyújtani az alábbi tájékoztató kiadásával, amely leírja azokat a tudnivalókat, amelyeknek betartása esetén jogszerűen tudják előírni a fizetési kötelezettséget, illetve megigényelni és felhasználni az állami támogatásokat, elkerülve ezzel a szankciók kiszabását” - olvasható a Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár által jegyzett levélben.

A lap úgy tudja, hogy a körlevelet minden, nem állami köznevelési intézmény fenntartója megkaphatta segítő szándékkal. Vagyis valaki kapcsolt a minisztériumban, és rögzítette azokat a szabályokat, amelyek miatt több alapítványi iskolát ért súlyos büntetés az elmúlt években.

Ilyen volt például a soproni Waldorf-iskola, melynek fenntartója kétévi állami normatívát volt kénytelen visszafizetni, miután a Magyar Államkincstár nem találta megfelelőnek az adományozási szerződésüket. Ők ugyanis egy olyan, évek óta használt adományozási szerződést írattak alá a szülőkkel, amiről az ellenőrzés során kiderült, hogy nem megfelelő: azt sejteti, hogy elküldik azokat a családokat, amelyek anyagi okok miatt nem tudják fizetni a hozzájárulásokat. Bár erre nem volt precedens, ám a bíróság az államkincstárnak adott igazat, a fellebbezés lehetősége pedig egy ügyvédi hiba miatt meghiúsult.

A soproni iskola egy részben sikeres adománygyűjtő akció után is a fenntarthatóságáért küzd, a köznevelési államtitkárság pedig elérkezettnek látta az időt a segítő tájékoztatásra. Ez alapján a fizetési kötelezettség a köznevelési intézmény és a szülő között kötött írásbeli megállapodásban köthető ki. Sokszor azonban eltérő gyakorlatot követnek egyes intézmények:

nem a köznevelési intézmény, hanem a fenntartó számára írnak elő befizetési kötelezettséget a szülőknek;

„adomány” kötelező befizetését várják el a szülőktől a fenntartó alapítvány számlájára. Ez a gyakorlat pedig nem jogszerű.

A levélből kiderül, hogy remélhetőleg ezek után a fenntartók számára világos minden, így joggal bízik Maruzsa Zoltán abban, hogy „sikerül átláthatóbb és a gyermekek érdekeit szem előtt tartó megoldást találni a leírt probléma kezelésére”. Az eddigi rossz gyakorlat miatt megbüntetett intézmények viszont küzdhetnek tovább.

A lap szerint a szakértő véleménye ugyanakkor az, hogy „ez egy hanyag, buktatókkal teli jogszabályi megfogalmazás, és részben ez az oka annak, hogy nem készült mintadokumentum”. Erre konkrét példákat is említ, melyek végén arra jut, hogy a minisztérium vagy egyszerűen nem akart ennél részletesebben foglalkozni a kérdéssel, vagy tisztában vannak vele, hogy még így is maradtak buktatói a kérdésnek, és ezért jobbnak látták, ha nem mennek bele a részletekbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Beszólt Szijjártó Péternek a lengyel külügyminiszter: Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni
A magyar külügyminiszter X-re kitett bejegyzésére reagált a lengyel politikus. Radosław Sikorski nem kímélte kollégáját, és többször is visszaírt.


Szijjártó Péter a napokban a közösségi oldalán számolt be arról, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.

A poszt alatt megszólalt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter is. Azt írta:

"Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni".

Szijjártó erre így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó.”

Sikorski sem maradt csendben, és újabb választ küldött: "Mindketten értjük a kölcsönösség diplomácia elvét. Egyébként meg úgy néz ki, hogy az orosz olajkút elleni támadás Magyar meló volt. Bravó! A mi és a ti szabadságotokért!"

A két külügyminiszter nem először került nyilvános vitába. Márciusban Szijjártó Elon Musk kapcsán kritizálta lengyel kollégáját.

Az X-en történt szóváltást Tompos Márton szúrta ki:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Lefestették az orosz szót több oroszlányi tábláról is Sulyok Tamás bejegyzése után
A város határán lévő tábláról az orosz felirat azután tűnt el, hogy a köztársasági elnök módosította a munkácsi rakétatámadás után írt bejegyzését a közösségi oldalán.


Oroszlányban több táblán is eltűnt az "orosz" szó a város nevéből - derült ki a Telex egyik olvasójának fotójából.

Az egyik kép a Tabu nélkül Oroszlány(hangja) című zárt közösségi-csoportban jelent meg. A tábla a település egyik Tescója mellett található. Az olvasó szerint azonban máshol is látható hasonló.

A lap megjegyzi, hogy a táblák lefestése azt követően történt, hogy Sulyok Tamás a Munkácsot ért rakétatámadás után a közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből utólag törölte az orosz kifejezést.

Az oroszlányi fotó a Telex cikkében látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter visszaszólt a lengyel külügyminiszternek: Kiváló vagy a vezetékrobbanások kivizsgálásában
Folytatódik az adok-kapok Szijjártó Péter és Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter között az X-en.


Folytatódott az adok-kapok Szijjártó Péter és Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter között. A két külügyminiszter között akkor indult el a nyilvános csörte, amikor Szijjártó arról posztolt az X-en, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.

A poszt alá kommentelt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter. „Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni” - fogalmazott Sikorski, mire Szijjártó így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó”.

Nem kellett sokáig várni a lengyel külügyminiszter újabb reakciójára.

„Mindketten értjük a kölcsönösség diplomácia elvét. Egyébként meg úgy néz ki, hogy az orosz olajkút elleni támadás Magyar meló volt. Bravó! A mi és a ti szabadságotokért!”

- írta Sikorski.

Hamarosan megérkezett Szijjártó válasza is.

„Kiváló vagy a vezetékrobbanások kivizsgálásában. Majdnem jó tippet adtál az Északi Áramlat 2-vel kapcsolatban is...”

- írta a magyar külügyminiszter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videó: Így lepték el a vaddisznók Budapest 12. kerületének egyik parkját, már elijeszteni sem lehet őket
Annyira hozzászoktak az emberek közelségéhez, hogy már az úton sem szaladnak, hanem kényelmesen kocognak. Az önkormányzat csapdákat akar kihelyezni.


A Normafa mellett vették videóra azt a vaddisznó kondát, amelyik elfoglalta a budapesti, 12. kerületi parkot. A helyiek szerint ez már mindennapos probléma. Az állatok hónapok óta bejárnak a lakott területre, és annyira hozzászoktak az emberek közelségéhez, hogy el sem lehet ijeszteni őket.

Egy közelben élő nő azt mesélte az RTL Híradónak, hogy a héten arra autózva tizenhét vaddisznót számolt össze. Rókákkal pedig naponta találkozni.

Az állatok feltúrják a parkot, és többfelé is lehet velük találkozni, még az úttesten is áthaladnak az autók előtt.

Az önkormányzat azt közölte, hogy csapdákat állítanak fel a vaddisznóknak, de az első eredmények csak hónapokkal később várhatók.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk