HÍREK
A Rovatból

Ezek az ország legjobb középiskolái – itt az idei rangsor

Nincs változás az első három helyezettben tavalyhoz képest. Az első húsz helyezett között tarolnak a fővárosi iskolák.


A HVG, mint minden évben, idén is elkészítette az ország legjobb középiskoláinak rangsorát.

Az első három helyen idén nem történt változás, ugyanaz a három gimnázium végzett a dobogón, mint tavaly:

  1. Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
  2. Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium
  3. ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium (Budapest)

Az első tíz helyezett között idén is taroltak a fővárosi intézmények: mindössze egy vidéki iskola került be, a korábban is előkelő helyeket elfoglaló veszprémi Lovassy László Gimnázium.

Az első tíz további sorrendje:

4. Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium (Budapest)

5. ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium (Budapest)

6. Deák Téri Evangélikus Gimnázium (Budapest)

7. ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium (Budapest)

8. Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium

9. Városmajori Gimnázium (Budapest)

10. Lovassy László Gimnázium (Veszprém)

Az első húsz helyezett között egyébként hat vidéki iskola szerepel, a veszprémin kívül két győri (a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, valamint a Révai Miklós Gimnázium és Kollégium), egy szombathelyi (ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium), a Miskolci Herman Ottó Gimnázium és a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája.

Több újonc is felkerült a listára, a budapesti Thomas Mann Budapesti Német Általános Iskola és Gimnázium rögtön az 53. helyen kezdett.

A teljes 100-as lista EZEN A LINKEN érhető el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Egy siófoki büfében kapták lencsevégre a házi őrizetben lévő Schadl Györgyöt, Hadházy Ákos osztotta meg fotót róla
„Schadl György, a végrehajtó maffia egyik feje békésen falatozik egy siófoki kínai étteremben. »Házi őrizetben« senyved Siófokon, egy illegálisan épített, közvetlenül a vízparton álló luxusvillában” – írta Hadházy.


Újabb fotót tett közzé Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Schadl Györgyről, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnökéről, aki éppen egy siófoki étteremben evett.

„Schadl György, a végrehajtó maffia egyik feje békésen falatozik egy siófoki kínai étteremben. »Házi őrizetben« senyved Siófokon, egy illegálisan épített, közvetlenül a vízparton álló luxusvillában”

– fogalmazott posztjában a független országgyűlési képviselő.

Az ellenzéki politikus szerint azonban nem ez a legfontosabb.

„Persze nem ez a legdurvább, hanem az, hogy a neki falazó Varga Judit és Tóni, a Rogán-Schadl-Völner ügy főszereplője vidáman, szabadlábon viháncolnak továbbra is. Varga ugyan bukott, de nem ezért. Ne feledjük el: a korrupt végrehajtói kar vezetőjeként Schadl utódja az a Lupkovics Beáta lett, aki véletlenül pont évfolyamtársa volt Varga Juditnak a miskolci egyetemen. Tónit meg tudjuk”

– írta bejegyzésében a képviselő.

A siófoki luxusingatlan egyébként külön vádpont tárgya a nagyszabású perben. A vád szerint a több száz millió forintot érő házat egy kormányhivatali dolgozó megvesztegetésével építették nagyobbra. Schadl Györgyöt mintegy fél tucat bűncselekménnyel vádolják, amelyekből a gyanú szerint 960 millió forint jogtalan bevételre tett szert. Az ügyészség tíz év börtönbüntetést kért rá, a nyaralójában töltött bűnügyi felügyelettel azonban négynaponta egy nappal csökkentheti a jövőbeni büntetését.

A végrehajtók volt elnöke korábban budapesti, XI. kerületi villájában volt házi őrizetben, ahonnan rendszeresen kért kimenőt, de miután ezt számon kérték rajta, felhagyott a gyakorlattal. Korábban az is kiderült, hogy bár végrehajtói tevékenységet nem folytathat, az irodáján keresztül így is 189 millió forintot keresett.

Eközben elkészült a szakvélemény azokról az értéktárgyakról – köztük ékszerekről, autókról, egy kisrepülőről és egy kishajóról –, amelyeket Schadl kiváltana a bűnügyi zár alól. A volt elnöknek a korábban becsült összeg többszörösét kell kifizetnie, ha vissza akarja kapni a lefoglalt vagyontárgyakat.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Robert Fico harcolni küldte volna Ukrajnába a poprádi diákokat, akik válaszul kulcscsörgetéssel vonultak ki a teremből
A feszültség tapintható volt, amikor a kormányfő az Ukrajnának szánt uniós milliárdokról beszélt. Egy diák ukrán zászlót is a magasba emelt.


Botrányba fulladt Robert Fico szlovák miniszterelnök poprádi diákfóruma, miután a kormányfő az Európai Unió Ukrajnának szánt támogatási tervét bírálta. Amikor a diákok soraiból elégedetlen morajlás hallatszott, a miniszterelnök a tiltakozókhoz fordult:

„Ha ilyen nagy hősök vagytok ezekben a fekete pólókban, ennyire a háború mellett vagytok, akkor menjetek oda”.

A miniszterelnök kijelentésére válaszul a diákok egy csoportja a kulcsait kezdte csörgetni, majd mintegy harmincan felálltak és kivonultak a járási hivatal terméből. Egyikük egy ukrán zászlót tartott a kezében. Az eseményről a szlovákiai Napunk helyszíni tudósítást és videófelvételt közölt, amelyen hallható, ahogy Fico a távozók után szól: „Hát akkor csörgessétek.”

A pénteki találkozó egy korábban elhalasztott esemény pótlása volt.

Az eredetileg egy helyi gimnáziumba tervezett programot múlt héten azért mondták le, mert az iskola előtti járdára valaki krétával azt írta: „Fico áruló”. Az eset után rendőrségi eljárás indult, és országszerte szolidaritási akciók kezdődtek, melyek során többen festettek krétával kormánykritikus üzeneteket közterületekre.

A miniszterelnök megnyilvánulása nem előzmény nélküli, kormánya régóta ellenzi Ukrajna katonai támogatását. Fico már október végén kijelentette, hogy Szlovákia nem fog részt venni semmilyen, Ukrajna katonai szükségleteit finanszírozó uniós programban. Az általa említett 140 milliárd eurós csomag egy olyan uniós terv, amely a befagyasztott orosz állami vagyon hozamaiból finanszírozna egy hitelt Kijevnek, de a tagállamok vezetői még nem hagyták jóvá a javaslatot.

A diákok által alkalmazott kulcscsörgetés a békés tiltakozás szimbóluma Szlovákiában, amely az 1989-es bársonyos forradalom idejéből ered, amikor a tüntetők ezzel jelezték a kommunista rendszer végét.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A baltás gyilkosról szóló molinóval várták a magyar válogatottat az örmény szurkolók a világbajnoki selejtezőn
A lelátón egy molinóval emlékeztettek Gurgen Margarjan 2004-es, brutális meggyilkolására. A magyar válogatottat azonban nem zavarta meg a provokáció, és egy lépéssel közelebb kerültek a vb-részvételhez.


Egy molinóval várták a magyar válogatottat az Örményország–Magyarország világbajnoki selejtezőn, amelyen angolul az

„Üdvözlünk Örményországban, itt nyugodtan alhatsz” felirat állt

– számolt be róla az Index.hu.

A molinó egy 2004-es budapesti tragédiára utalt, amikor egy azeri katonatiszt, Ramil Szafarov baltával végzett alvó örmény tiszttársával, Gurgen Margarjannal. Mindketten a Zrínyi Miklós Egyetemen vettek részt egy NATO által szervezett tanfolyamon.

Szafarovot 2006-ban a magyar bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. 2012-ben azonban a magyar kormány kiadta őt Azerbajdzsánnak, miután onnan azt az ígéretet kapták, hogy a büntetését hazájában folytatja. Ehelyett Szafarovot már a hazaérkezése napján elnöki kegyelemben részesítették, és nemzeti hősként ünnepelték. Az eset komoly diplomáciai botrányhoz vezetett, a közel 22 éve történt események pedig máig beárnyékolják a két ország viszonyát.

A provokatív üzenet azonban nem törte meg Marco Rossi csapatát, amely 1–0-s győzelmet aratott az F csoport ötödik fordulójában. Ezzel a győzelemmel a válogatott továbbra is a saját kezében tartja a továbbjutás sorsát. Amennyiben vasárnap legalább egy pontot szereznek az írek ellen, biztosan pótselejtezőt érő helyen végeznek, de még a csoportelsőségre is maradt esélyük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos ezúttal Pécsről szervez buszos kirándulást Hatvanpusztára
A független képviselő nem aprózza el, komplett túrát szervez a Felcsút-Alcsút-Hatvanpuszta környékére. A túrát maga Hadházy vezeti, a Pécsről induló buszra pedig Szekszárdon és Dunaújvárosban is fel lehet szállni.


Hadházy Ákos vidékről indít buszos kirándulást Hatvanpusztára – erről a közösségi oldalán írt a független országgyűlési képviselő.

„Elsőként november 29-én (szombat) Dél-Magyarországról szervezünk kiránduló buszt (ha nagyobb az igény, esetleg többet is) a Felcsút-Alcsút-Hatvanpuszta aranyháromszögbe”

– fogalmazott a képviselő.

A túrát maga Hadházy vezeti, a Pécsről induló buszra pedig Szekszárdon és Dunaújvárosban is fel lehet szállni.

„A résztvevők természetesen megtekintik Pusztaverszájt is, de ellátogatunk Orbán golfklubjához, az EU-s és magyar adófizetők pénzén épült Hattyúk tavához, Orbán alibi nyaralójához és mellette a Pancho Arénához és a Puskás Akadémia grandiózus egyéb épületeihez is. Megnézhetjük a felcsúti Arany Sugárutat is , a Mészáros família négy palotáját egymás mellett”

– írta a képviselő, de hozzátette: kisvasutazást és zebrákat nem garantál.

Hadházy korábban már szervezett létrás tüntetést és kirándulást is a birtokhoz, amelyet a hatalom szimbólumának tart. Egy korábbi akciója során úgy fogalmazott: „Ez a legjobb hely, hogy megmutassuk, hogyan hazudik a hatalom”.

A képviselő emellett többször járt személyesen is a Orbán Viktor apjának birtoka körül. Augusztusban például be is sétált a nyitott kapun és felvételeket is készített a birtokról. Ekkor történt, hogy egy biztonsági őr a nyomába eredt, majd miután többször is próbálta megállítani, nekihajtott a képviselő kocsijának és felborult. Az ügyben egyébként pont a napokban szüntette meg az eljárást a rendőrség a biztonsági őr ellen. Az indoklás szerint a vagyonőr „az általa alkalmazott vezetéstechnikai műveletek során az eredmény bekövetkezését nem láthatta előre”, cselekedetének pedig „kizárólag az volt a célja, hogy a másik gépkocsivezetőt megállítsa”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: