„A gyerekek elkezdek köhögni, elájulni, fulladni” – mentőautók sorakoztak egy nagykanizsai iskolánál, ahonnan 37 diákot vittek kórházba
Szúrós szag, fulladás és tömeges pánik tört ki kedden dél körül a nagykanizsai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában, miután több tucat diák hirtelen rosszul lett. A riadalom akkora volt, hogy végül 14 mentőautó és egy mentőhelikopter is a helyszínre vonult, ahonnan összesen 37 gyereket és két felnőttet szállítottak kórházba megfigyelésre – számolt be róla az RTL Híradó.
Az iskola épületéből a tanárok gyorsan kiterelték a gyerekeket az udvarra. A szülők közül sokan az internetről és online iskolai csoportokból értesültek a döbbenetes eseményekről. Az egyikük, Bruckner Péter a helyszínen arról beszélt, mit éltek át a gyerekek:
Egy másik szülő, Vig Attila telefonon idézte fel a drámai perceket. „Én inkább azt láttam, hogy óriási volt a pánik. Bent voltak az étkezőben, amikor tömegesen érezték, hogy fulladnak. A tanárok gyorsan kinyitották az ablakokat, és kiterelték a gyerekeket” – mondta. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy a nagykanizsai kórház mellett más városokba is vittek gyerekeket. „Kanizsáról Volánbusszal vitték el, harminc társával együtt, mentős kísérettel. Úgy tudom, hogy Egerszegre és Hévízre is vittek gyerekeket kivizsgálni, mert annyi volt a gond” – erősítette meg Domokos Zsolt.
A helyszínre a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság mobil laborja is kivonult, de a mérések nem adtak magyarázatot a történtekre. Kósi Zsolt szóvivő közleménye szerint:
A szakemberek többek között szén-monoxid és ammónia jelenlétét is vizsgálták, de a műszerek nem jeleztek semmit.
Szerencsére senki nem sérült meg súlyosan.
– közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház megerősítette, hogy hozzájuk 18 gyerek került „enyhe, szédüléses panaszok és köhögés miatt”, és súlyos panaszokról senki nem számolt be.
A tömeges rosszullét oka egyelőre teljes rejtély. A szülők között több teória is kering: felmerült a gázszivárgás, egy rosszul sikerült kémiai kísérlet, de még a paprikaspray lehetősége is. Hivatalos magyarázat azonban egyelőre nincs, a hatóságok tovább vizsgálják, mi okozhatta a riadalmat.