KULT
„Legyen vicces, lehessen önfeledten röhögni, ne okoskodj. Butaság is lenne, ha én szeretném megmondani a nagy dolgokat. A közönség nem azért jön” - mondta a 60 éves humorista.
KULT
Szerinte a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezető miniszter hatékonyan végzi a munkáját, a szankcionálása pedig megerősítette a pozícióját. Orbán azt is elmondta, hogy mi a legnagyobb korrupciós botrány jelenleg Európában.
KULT
A kormányfő hazatért Indiából, péntek reggel már a Kossuth Rádióban adott interjút. A távozó amerikai nagykövetről is beszélt.
KULT
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Orbán Viktor az Európai Unió vezetőivel vívja csatáit, míg „Brüsszel Petit” ő intézi, ez a leosztás.
KULT
A háború pedig véget ér 2025-ben. Vagy úgy, hogy sikerül béketárgyalással lezárni, vagy úgy, hogy az egyik harcoló fél megsemmisül - mondta évértékelő interjújában a magyar miniszterelnök.
KULT
A volt főpolgármester szerint a „rezsim” politikai változással számol. Magyar Péteréket is kritizálta, amiért patthelyzetet teremtettek a fővárosi közgyűlésben.
KULT
A miniszterelnök szerint azért indított pert Magyarország ellen az Európai Bizottság, hogy az országnak már megítélt pénzekből vegyenek vissza. Szerinte mindebből az jön ki, hogy mi vagyunk Brüsszel ellenzéke.
KULT
Azon dolgoznak, hogy ha már nagy átfogó béke nem is történik meg ebben az évben, ha egy hosszabb és tartós tűzszünetre sem hajlandóak a felek, akkor legalább legyen egy karácsonyi tűzszünet.
KULT
Egy friss interjúban arról beszélt Árpa Attila, hogy a karácsonyi vásárokat messziről kerülik. Felháborítónak tartják, mi mennyibe kerül.
KULT
A műsorban a BDPST Koncept alapítójaként mutattak be a miniszterelnök lányát. Orbán Ráhel szerint 2026-27-ben jöhet a nagy áttörés a turizmusban, ekkor fogjuk látni a reptér megvásárlásának előnyeit is.
KULT
Szerinte fontos, hogy az „új lakás iránti legitim társadalmi igény” ne menjen a minőség rovására. A közlekedésről is kérdezték Lázárt a Mandiner friss interjújában.
KULT
Egy rádióinterjúban őszintén vallott arról, milyen érzés volt nagyszülővé válni, és hogyan változott a kapcsolata a lányával.
KULT
A Kossuth Rádióban volt ismét vendég a miniszterelnök. A beszélgetés során szóba került Magyar Péter keddi pécsi látogatása, amikor is a helyi gyermekotthon előtt vitatkoztak Menczer Tamással bő 15 percen keresztül.
KULT
Eredetileg a szinkronizálást Chris Farley végezte volna, aki sajnos 1997-ben meghalt a film gyártás előtti szakaszában. Ezt a szerepet később Myers kapta, de nem volt egyszerű a történet.
KULT
A Megasztár egykori zsűritagja szerint Tóth Gabi nagyon tehetséges, és a tehetséget az éneklésen belül gondolja. Másrészről szerinte döbbenetes, amikor a tehetség lesz az ok, ami miatt egy másik szintre lépsz.
KULT
A Telex arról is kérdezte a visszatérő expolitikust, mit gondol arról, hogy „az anya nő, az apa férfi”. Szájer válasza: Hogy én ezzel a mondattal egyetértek-e vagy sem, azt nem kívánom elmondani.
KULT
Az igazgató elmondta, hogy az RTL-nél egyelőre elégedettek a Bajnokok Ligája-közvetítések nézőszámaival, de a streaming ma még mínuszos bevételi láb.
Népszerű
Ajánljuk