SZTÁRVILÁG
A látásprobléma munkájában is akadályozza a színésznőt, akinek a szövegkönyveket is egyre nagyobb betűkkel kell kinyomtatni.
SZTÁRVILÁG
Novák Katalin az Indexnek adott interjújában többek között arról is beszélt, hogy akik azt mondják, köztársasági elnökként csak egy bábu lenne, szerinte valójában nem őt, hanem a nőket becsülik le.
SZTÁRVILÁG
A népszerű színésznő a Wunderlich-ügyről is elmondta véleményét, hogy miért tartja igazságtalannak kollégája viselkedését.
SZTÁRVILÁG
Ezúttal is folytatódott a karácsonyi hagyomány a Mediaworks-kiadványok körében, még a címen és a fotón se változtattak.
SZTÁRVILÁG
Yvette D’Ath egy darabig jól tűrte az állat jelenlétét, ám egy ponton az ő türelme is elfogyott.
SZTÁRVILÁG
Sam White a képernyőfelvétel rögzítése közben nem vette észre az intim üzenetet. Az orvos szerint az egész meg sem történt, csak feltörték a honlapját.
SZTÁRVILÁG
A zenész Szabad Európának adott interjújában azt is elmondta, 2015 után azért kezdett politikával foglalkozni, mert a politika is „foglalkozott” vele, mikor letiltották az állami médiában.
SZTÁRVILÁG
„Teljesen tudatában voltam annak, hogy borzasztó a látvány, amit a tükörben látok” – fogalmazott.
SZTÁRVILÁG
A kormányfő szerint a magyar egészségügy kapacitásai sokkal nagyobbak, mint a nyugat-európai országoké.
SZTÁRVILÁG
Az Ellen Show-ban adott interjúja igencsak giccsesre és mesterkéltre sikerült a korábbi Oprah Winfrey-beszélgetéshez képest.
SZTÁRVILÁG
Az Országgyűlés elnöke többek között '56-ról és a rendszerváltásról beszélt a Magyar Nemzetnek, de igyekezett mindenbe beleszőni a Gyurcsány-szálat is.
SZTÁRVILÁG
A főpolgármester azt mondta, „nem volt benne 100 százalékig ebben a kampányban”, és a visszalépést érezte a leginkább önazonos lépésnek.
SZTÁRVILÁG
A héten ismét megrendezik a Budapest Showcase Hubot, ahol többek között a MORDÁI is fellép. Ennek apropóján beszélgettünk a zenekar frontemberével.
SZTÁRVILÁG
Majdnem orvos lett, kezdetben kávéautomatákkal üzletelt, aztán a szakdolgozatának is köszönhetően, végül a lábbelik hozták meg számára a világsikert. Kárpáti Zoltán a megálmodója, ügyvezető igazgatója a több milliárdos bevételt hozó cégnek, aki imádja a bokszot.
SZTÁRVILÁG
Szerinte az elzárt diktatúra nem egyszer állami kábítószergyártásból és illegális fegyverkereskedelemből jut pénzhez.
Népszerű
Ajánljuk