SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Majka támogatná a kötelező védőoltást és „egy nagy pofont is a sok hülyének”

A rapper akár személyesen is intézné ezt, mondta el Gulyás Márton YouTube-os műsorában.


Majka volt a vendég Gulyás Márton Péntek esti Partizán című youtube-os talk-showjának. A rappert a műsor rövid hagyományához híven a műsorvezető a politikáról is kérdezte, de szóba került Ózd, a szerencsejáték és a kereskedelmi televíziózás is.

A műsort Gulyás és Majka egy szimbolikus rulettezéssel kezdte, amit a műsorvezető nyert meg fölényesen, a 200 ezer forintot pedig az Utcáról a lakásba egyesületnek ajánlotta fel.

„Kártyázni tudok meg pofázni. Régen ezért beírást kaptam meg intőt, most meg adnak érte pénzt”

– foglalta össze röviden jelenlegi élethelyzetét a rapper, aki azonban elmondta, hogy bármennyire is szereti a szerencsejátékokat, sosem esett át a ló túlsó oldalára, ellentétben zenésztársával, Curtisszel.

Komolyabb témára terelve a szót Gulyás Ózdról és a város rendszerváltás utáni hanyatlásáról is kérdezte a zenészt, aki elmondta, hogy ő a korabeli balhékban is mindig tudta tartani a határt.

„Sefteltem, meg lopott ruhákkal üzleteltem, meg minden mással, amit éppen ki lehetett hozni a helyzetből. Mindig csináltam valami csibészkedést, de a börtön engem nagyon megijeszt. Már így kimondva is, hogy engem elzárnak és nem csinálhatom azt, amit akarok, az megrémít, nagyon nagy gát”

– mesélt erről az időszakról. Gulyás a Heti Hetesből is bejátszott egy rövid részletet, nevezetesen azt, amikor Farkasházy Tivadar érezhető kioktatással fordult a műsorban felbukkanó Majkához: „A Teddy pont az a tipikus baloldali művészember, aki nem tud elfogadni semmit, ami jobboldalról jön.” Szerinte egy, a politikától teljesen független hír hallatán szaladt ki belőle a költői kérdés:

„Na vajon ebből hogyan hozzuk ki, hogy az Orbán Viktor mennyire genyó? Erre a Teddy nagyon berágott, és később az Ónodi Gyuri (a Heti Hetes producere – a szerk.) akkor már nem akarta annyira, hogy menjek.”

Majka szerint a Fidesznek sok jó lépése volt a Heti Hetes időszakában, és sokkal több minden került negatív kontextusba, mint ami történt valójában.

„Senki ne értsen félre: én nem vagyok fideszes, sőt, engem kurvára nem érdekel a politika, sőt, ha valami érdekel, az inkább a baloldaliság, százszor közelebb áll hozzám. És úgy gondolom, hogy egy olyan típusú csávónak, mint én, mindig ellenzékből kell kornyikálnia. Undorodom azoktól a zenészektől, akik odaállnak kihúzott mellel választásokon, döngetik a mellüket, és később ezt viszik a pályafutásukon tovább”

– mondta el politikai hozzáálláról a rapper.

A kereskedelmi televíziózásról szólva elmondta: nem igaz, hogy többször lobbizott az X-Faktor műsorvezetői posztjáért, és szerinte az utóbbi időben Kolosy Péter, a csatorna programigazgatója akarta többször visszacsábítani a konkurens adótól. „Azért nem mentem át az RTL-hez soha, mert tudtam mindig, hogy ott dolgozik egy-két olyan ember olyan pozícióban, akik igencsak beleszólnak a munkába, akikkel én nem tudnék összedolgozni, hiszen emiatt jöttem el” – vallotta erről.

A politikára érintőlegesen később is visszatértek, amikor Gulyás kiemelte, hogy Majkának volt alkalma mind Orbán Viktorral, mind Gyurcsány Ferenccel közös műsort csinálni. Egy késő esti műsorban Majka szerint keverednie kell a politikának, az erotikának, közéletnek, a celebségnek, minden kell, hogy legyen benne, hogy működjön.

Éles véleményt fogalmazott meg a rapper a koronavírus körüli véleményekről és az oltásokról. Mint ismeretes, tavaly Majka is átesett a víruson, ráadásul kórházba is került. Az onnan sugárzott YouTube-bejelentkezéseiben is többször került már verbális összetűzésbe vírusszkeptikusokkal és -tagadókkal.

Gulyás Mártonnak pedig elmondta, hogy szerinte államilag kéne kötelezni az embereket az oltásra, mivel ez az egyetlen módja annak, hogy megfékezzük a járványt. Arról is beszélt ugyanakkor, hogy azt nem vállalta, hogy személyes reklámarca legyen a kormány oltási kampányának. „Magyarországon annyira hülyék az oltásellenesek, hogy nemcsak azzal vádolnak meg, hogy birka vagy, hanem hogy a Fidesz birkája vagy, azért mert beoltattad magad” – mondta el erről. Hozzátette:

nemcsak a kötelező oltást támogatja, hanem „egy nagy pofont is a sok hülyének”.

Gulyás vicces kérdésére, hogy személyesen is intézné-e ezt, humorosan pofozást imitálva azt mondta: „Ott állnék egy falnál, és hoznák, "ő egy nagy hülye", paff... "Ő olyan hülye volt, hogy kiírta Facebookra is", jó, akkor paff-paff!”.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Sajnos egyelőre nincs túl jó állapotban” – újabb részletek derültek ki a kórházban kezelt magyar Miss Universe-versenyzőről
A magyar lány súlyos ételmérgezést kapott, de más versenyzők is megbetegedtek. Miss Izland már fel is adta, Kincsőnek vannak a legerősebb tünetei.


Drámai fordulatot vett Dezsényi Kincső kórházi kezelése Thaiföldön. A Miss Universe magyar döntőse allergiás reakciót mutatott az infúzión kapott gyógyszer egyik összetevőjére, ezért az orvosoknak azonnal új készítményt kellett találniuk a számára. A szépségkirálynő napok óta lázas és infúziót kap, állapotát a bangkoki Pattaya kórházban éjjel-nappal hat orvos felügyeli. A magyar modell súlyos ételmérgezés miatt került kórházba, miután kedden jelezte, hogy rosszul érzi magát – írta a 24.hu.

„Felvettük a kapcsolatot a biztosítóval is, mindent próbálunk megtenni azért, hogy minél előbb teljesen felépüljön.

Sajnos egyelőre nincs túl jó állapotban, napok óta lázas és infúziót kap. Az első infúzióra allergiás reakcióval válaszolt a szervezete, de most úgy tűnik, sikerült megtalálni a gyógymódot.

A közösségi oldalán néhány képpel bejelentkezett, de azóta még nem volt ereje posztolni és az üzenetekre válaszolni” – mondta dr. Özer Nóra, a Miss Universe Hungary elnöke.

Az ételmérgezésben több szépségkirálynő is érintett, Miss Izland pedig fel is adta a versenyt a betegség miatt.

„Kincsőnek vannak a legerősebb tünetei, tudomásom szerint csak őt szállította be a mentő a kórházba. Vele van az ágya mellett a Miss Universe Hungary egyik csapattagja, így nincs egyedül, de lelkileg is megviseli ez a nehéz helyzet. Még van egy hét a döntőig, és nagyon bízunk abban, hogy Kincső állapota javulni fog és hamarosan tudja folytatni a felkészülést a többi lánnyal. Természetesen az egészség az első, mi és a Miss Universe is támogatni fogja Kincsőt minden döntésében” – tette hozzá az elnök, aki november 20-án repül majd Ázsiába, hogy csatlakozzon a magyar versenyzőhöz.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
ByeAlex kiposztolta a gyanúsítotti kihallgatása jegyzőkönyvét: kiderült, mennyi kokaint adott át a rendőröknek
A zenész azért hozta nyilvánosságra a jegyzőkönyvet, hogy bizonyítsa, nem nagy mennyiségű drogot találtak nála. Az irat szerint a konyhaszekrényéből került elő a kábítószer és még néhány dolog, amit a rendőrség lefoglalt.
DKA – Fotó: RTL - szmo.hu
2025. november 14.



Mint megírtuk, ByeAlex a Facebook-oldalán cáfolta azt a sajtóhírt, miszerint 20 adag kokaint adott át a rendőröknek, amikor házkutatást tartottak nála.

„Ez nem igaz! Én egy kis lomot adtam át a rendőröknek. A rendőrök kis morzsákat is keresnek a fogyasztóknál ma. Nálam is ezt tették. Semmiféle 20 adag, meg 5 gramm (de még szerintem 1 sem!) nem volt nálam”

– írta a zenész.

Később egy másik posztjában hosszabban is reagált, amelyhez csatolta a gyanúsítotti kihallgatása jegyzőkönyvét. Ezen az áll, hogy

ByeAlex önként átadott „hozzávetőlegesen 1 gramm kokain fajtájú kábítószert”, amit a konyhaszekrényből vett elő.

„Én nem tudom, hogy amit ők állítanak, és rendőrségi információnak mondanak, az hogyan csúszott el úgy náluk, hogy 5-6x annyi mennyiségeket találtak volna nálam, de az igazság ez” – jelentette ki az énekes.

Hozzátette, hogy a lefoglalt anyag valós tartalma a laboratóriumi vizsgálatok után derül majd ki, ami állítása szerint „ennél is jelentősen kevesebb lesz”. A többi lefoglalt dologról – a mellékelt irat szerint „kábítószergyanús anyaggal szennyezett kisméretű nejlonzacskó, kokain fogyasztásához használt, hengerbe tekert bankjegy, két darab fehér porszerű anyaggal szennyezett, kisméretű üvegcse” – azt állította, hogy azok „üres dolgok voltak”, és teljesen irrelevánsak. Azt is megjegyezte, hogy a rendőrség végig korrekt volt vele, és kedves, tisztességes emberekkel találkozott az eljárás során.

„Mint látjátok, jogilag ez a vétség kategóriája, és csekély mennyiség, amiért én azonnal vállaltam a felelősséget, nem hazudtam, nem sumákoltam el, és most is nyíltan beszélek róla nektek, mert úgy érzem kell. Ezen ponton szeretném elnézéseteket kérni, hogy ilyen helyzetben kell látnotok engem. Ne csináljatok soha semmi hasonlót, kerüljetek minden ilyesmit egész életetek során!”

– zárta sorait ByeAlex.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, az énekes érintettségéről először a Blikk számolt be, miután a Rendészeti Államtitkárság arról tájékoztatott, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda egy országosan ismert együttes frontemberénél és zenekarának tagjainál tartott házkutatást. Ezt egyébként akkor ByeAlex is elismerte és megerősítette, posztjában azt írta: „valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot”.

A Blikk aztán a pénteki cikkében a rendőrségre hivatkozva állította, hogy 5 grammról van szó, amely a szakértők szerint mintegy húsz adagra elegendő mennyiség. Azt írták, az ORFK Kommunikációs osztálya azt közölte velük, hogy „az énekes 5 gramm – elmondása szerint és a helyszínen elvégzett gyorsteszt alapján – kokaint adott át a rendőri intézkedés során”, illetve, hogy „a lefoglalt anyag szakértői vizsgálata folyamatban van”.

Ahogy a 24.hu is megjegyzi, azt nem tudni, hogy a rendőrség bruttóban vagy nettóban adta-e meg a kábítószer mennyiségét a lapnak küldött válaszában. Ha ugyanis bruttóban, az tárolóeszközzel együtt értendő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Berki Mazsi kitálalt: hónapról hónapra éltek Berki Krisztiánnal, ma már biztos abban, hogy elhagyta volna néhai férjét
Az influenszer elárulta, férje halála után 700 ezer forintot kellett havonta előteremtenie. A nehéz időszakban lelkileg is mélyponton volt.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 14.



Megdöbbentő vallomást tett Berki Mazsi Hajdú Péter műsorában: ma már biztos abban, hogy elhagyta volna néhai férjét, Berki Krisztiántírta a Blikk. „Én azon dolgoztam, hogy rendbe tegyem magam, hogy ne legyek érzelmileg függő Krisztiántól.

Akkor nem tudtam volna elszakadni, eljönni tőle, annyira gyenge voltam, de mára olyan erős lettem, hogy ha a mai Mazsi lett volna ott akkor, biztosan nem maradunk együtt”

– fogalmazott az özvegy.

Az influenszer nemcsak lelkileg, hanem anyagilag is mélyponton volt a házassága alatt.

„Amikor egy nagyobb albérletből kisebb albérletbe költöztünk, hónapról hónapra éltünk”

– panaszolta. Férje halála után a helyzet nem javult, elmondása szerint havonta legalább 700 ezer forintot kellett megkeresnie influenszerként, csak hogy a hónap végén nullán legyen.

A kapcsolatuk megromlása már jóval Krisztián halála előtt elkezdődött.

Bár szerették egymást, már nem voltak egy hullámhosszon, a döntő fordulatot pedig az anyaság hozta el Mazsi számára.

„Van egy pont az ember életében – főleg, ha anya lesz –, amikor, ha folyamatosan stresszben van, nem kiegyensúlyozott, akkor a gyermekének is átadja ezt, és én azt szerettem volna, hogy Emmának boldog, kiegyensúlyozott gyerekkora legyen” – indokolta, miért kellett volna lépnie.

A most négyéves kislányának, Emmának is elkezdett mesélni az édesapjáról. A téma akkor került elő, amikor a kislány testvért szeretett volna.

„Elmagyaráztam neki, hogy volt egy apukája, akit Krisztiánnak hívtak, de ő már az angyalok között van.

[...] Azt feleltem, sajnos, már nem tudunk, mert az angyaloktól nem tud visszautazni hozzánk” – idézte fel a megható beszélgetést. Elárulta, hogy halottak napján már a temetőbe is kimentek együtt, családostul.

Mazsi önértékelése mára teljesen helyreállt, amiben elmondása szerint hatalmas szerepe van új párjának, Kajári Zoltánnak.

„Ma már értékelem magamat, tudom, hogy vannak értékeim, régen ezt nem tudtam.

Szerintem ehhez kell egy olyan férfi is, aki mellett az ember nőnek tudja magát érezni”

– mondta elérzékenyülve.

Berki Krisztián tragikusan fiatalon, 41 évesen hunyt el 2022. május 6-án. Eseménydús élete során volt a Ferencváros vezérigazgatója, majd az egész ország a TV2 Édes Élet című realityjében ismerte meg, ahol a mindennapjait tárta a nyilvánosság elé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Lengyel Tamás a TEDx-ről: Nem említhettem meg Vidnyánszky Attilát, de még Orbán Viktor nevét sem
A színész szerint az előadása előtt pár órával kapott egy ultimátumot a szervezőktől. Végül felengedték a színpadra, de csak bizonyos kompromisszumok árán.


Lengyel Tamás, a Loupe Színházi Társulás alapítója a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy cenzúrázni akarták a csütörtöki TEDx Liberty Bridge Women rendezvényen tartott előadását. A színész azt állítja, többek közt Orbán Viktor és Vidnyánszky Attila nevét sem mondhatta ki a Katona József Színház színpadán.

„Tegnap a TEDx Liberty Bridge Women színpadán nem mondhattam ki, hogy »Gyurcsány színésze«, »brüsszelita színház«, nem említhettem meg Vidnyánszky Attilát, de még Orbán Viktor nevét sem”

– kezdi bejegyzését.

Azt írja, a szervezők arra hivatkoztak, hogy a TEDx irányelvei tiltják a politikai uszító üzeneteket és a pártpolitikai agitációt. Azt is mondták neki, hogy ezekkel nemcsak az irányelveket sértené meg, hanem a szponzorokat is.

Lengyel felidézi, hogy már szeptemberben felkérték egy előadásra a Loupe társadalomformáló szerepéről, és előre jelezte, hogy a független színházi szcénáról nem lehet a jelenlegi struktúra érintése nélkül beszélni, ezért a beszéde éles és rendszerkritikus lesz. Elmondása szerint egy kisebb vita után abban maradtak, hogy a véleményszabadságnál nincs fontosabb.

„Ehhez képest a fellépés előtt 12 órával érkezett egy aláírás nélküli levél a szervezőcsapattól. Azt írták: a TED irányelveit megsértem, és két lehetőség van, vagy nem mondom el a beszédet, vagy ha mégis elmondom, akkor utána a TED kurátorai nyilvánosan elhatárolódnak tőlem. Én az utóbbit választottam. Ezután, a fellépés előtt mindössze 4 órával érkezett egy újabb, szintén aláírás nélküli levél. Lemondták a beszédemet, ha nem változtatok rajta, és nem kerül ki belőle minden kritikus, politikai utalás.”

A színész ennek ellenére elment a helyszínre, mert úgy érezte, ez a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása, és szerette volna, ha a döntéshozók a szemébe mondják, hogy nem merik vállalni a beszédét.

„A hátam közepére kívántam az egészet, de azt gondoltam: nincs más választásom. Ha egy kevésbé megfélemlített országban szeretnék élni, ha azt szeretném, hogy a gyerekeimnek lehetőségük legyen egy boldog életre, akkor meg kell tudnom értetni, hogy amit mondok, az sem nem uszítás, sem nem pártpolitikai agitáció, hanem rendszerkritika.

A témámat pedig nem lehet a rendszer érintése nélkül körbejárni. Egyszerűen béna lenne függetlenként nem beszélni arról, hogy Pintér Béla, a Jurányi, a Kerekasztal és még sorolhatnám, miért nem kapott támogatást, mi miért döntünk úgy, hogy nem is pályázunk és mi egy valódi független színház feladata” – magyarázta a színész.

Végül, mint írja, felengedték a színpadra, de azzal a kéréssel, hogy a neveket hagyja ki, mert azok szerinte aktuálpolitikai utalások. Helyette azt javasolták, mondja azt: „tudjuk, ki...”.

„És ezt érzem a legabszurdabbnak. Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke. Miért ne lehetne megemlíteni? Főként, ha az adott szövegben a hivatkozás még pozitív is”

– véli Lengyel Tamás.

Posztjában közzétette a beszédének teljes szövegét, és arra kérte követőit, mondják el, szerintük uszító-e, pártpolitikailag korteskedő-e. A bejegyzéshez egy videót is mellékelt, amelyben ezt mondja:

„Az öncenzúra olyan, mint egy járvány. Ha valaki megijed, akkor a másik, aki addig nem is gondolta, hogy lenne oka félni, azt érezheti, hogy talán mégis jobban teszi, ha nem szól.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk