SZTÁRVILÁG
A legendás énekes élete végéig hű maradt elveihez, és a legnagyobb állami elismerés sem tudta volna megingatni. Kiderült, milyen feltétellel fogadta volna el a díjat.
SZTÁRVILÁG
A zenész szerint a „bárki, csak ne Orbán” egy teljesen releváns választói akarat, amit az elemzőknek is tiszteletben kellene tartaniuk. Azt is elárulta, hogy nehezére fog esni Magyar Péterre szavazni.
SZTÁRVILÁG
A családja közölte a DJ halálhírét, aki hosszas betegség után, békésen aludt el. A magyar zenei életet megrázta a tragédia, pályatársai is búcsúznak tőle.
SZTÁRVILÁG
A TISZA Párt vezetője hozzátette, hogy a kormánynak mivel kellene foglalkoznia: „A hátralévő 105 napban inkább kormányozzanak, és ne újabb gyűlöletkeltésre vagy uszításra fordítsák az adófizetők pénzét”
SZTÁRVILÁG
Az újságíró szerint a korábbi miniszter a kamasz fiait sem kíméli a viharos időkben. Elvált anyaként kérdezi: miért nem a gyerekei érdekeit tartja szem előtt?
SZTÁRVILÁG
Magyar Péter a kormányt kritizálta Szily Nórának, volt felesége pedig egyetlen szóval reagált. A Fidesz frakcióvezetője szerint a politikus „piszkos politikai számításból” célozza a női szavazókat.
SZTÁRVILÁG
A konyhában mesélte el, hogy fia már óvodásként kitűnt az eszével. Azt is elárulta, a miniszterelnökkel gyerekként nem lehetett tréfálkozni.
SZTÁRVILÁG
A youtuber holnap tölti fel a beszélgetést csatornájára. Czener Zsolttal addig is az intézmény két volt igazgatója elleni feljelentésen dolgoznak egy ügyvéd társaságában.
SZTÁRVILÁG
Az elmúlt napokban magát Orbán katonájaként jellemző műsorvezető beszélget majd a miniszterelnökkel szombaton. Erős a gyanú, hogy az eddig beérkezett kérdések közül nem mindegyik fog elhangzani.
SZTÁRVILÁG
Az üzletember Kadarkai Endrének beszélt arról, hogy a hatalmas felelősség miatt teljesen elszigetelődött. Már a professzorok sem mernek neki tanácsot adni, így a döntések súlyát egyedül cipeli.
SZTÁRVILÁG
Arra kérte a műsorvezetőt, hogy ne higgyen el minden fideszes hazugságot, és élcelődött a közmédia „18 nézőjén” és a „sötétben tartott” embereken is. A műsorvezetőnek kevés esélye volt visszavágni.
SZTÁRVILÁG
Eddigi legösszetettebb lemezét adta ki a zenekar, ennek apropóján razziázásról, a koncerteken hallható mocskos fideszezésről, valamint a baloldali politika jövőjéről is kérdeztük őket.
SZTÁRVILÁG
A TV2 műsorvezetője szerint az ember politikai beállítottsága összefügg az élettel való elégedettségével is. A választás előtt tiszta lelkiismerettel akar a tükörbe nézni.
SZTÁRVILÁG
A politikus szerint a miniszterelnök nagy lelki nyugalommal ment be a stúdióba, mert biztos volt benne, hogy a riporter egyetlen szóval sem fogja szóba hozni például Hatvanpusztát. A képviselő úgy véli, a beszélgetés szemfényvesztés volt a demokrácia és a sajtószabadság látszatának fenntartására.
SZTÁRVILÁG
A miniszterelnök elárulta, a jelekkel a gondolatait rendszerezi, nehogy szétcsússzon a mondandója. A különleges technikát még a jogi egyetemen fejlesztette ki a rengeteg tananyag memorizálására.
SZTÁRVILÁG
Nonfiguratívnak és modernnek jellemezték a művet, amiről kiderült: absztrakt módon az egész interjú témakörét ábrázolja. A rajzot végül oda is adta Rónai Egonnak.
SZTÁRVILÁG
A miniszterelnök az ATV-n beszélt még a hiánycél elengedéséről, az MNB gazdálkodásáról és élesen bírálta Budapest vezetését is, akik szerinte csődbe vitték a fővárost.
Népszerű
Ajánljuk