BALATON
Néhány településen nem emeltek, de a legtöbb helyen plusz 100-700 forintot kell fizetni egy belépőért. Egyes strandokon a helyi lakosok ingyenes mehetnek fürdőzni.
BALATON
A jegybankelnök kijelentette: versenyképességi, termelékenységi fordulatra van szükség, az ársapkák mielőbbi kivezetését javasolják a kormánynak.
BALATON
Az ipar szereplőinek már rövid távon is óriási segítséget jelentene az ársapkák kivezetése. A fogyasztók vásárlási szokásain is egyre inkább meglátszódnak az elszabadult árak.
BALATON
Drasztikusan, 40-50 százalékkal csökkentek az adásvételek - mondja az ingatlanpiaci szakértő. Az is bajba kerülhet, akinek amúgy nem lenne szüksége a költözéshez hitelre, mert minden mindennel összefügg.
BALATON
A munkanélküliség és a GDP növekedése sem mutat jobb képet. Némi javulásra ősztől lehet számítani.
BALATON
Dávid Ferenc azt mondta, a központi büdzsé gazdagszik, miközben a nyugdíjasok szegényednek Magyarországon.
BALATON
Márciusban még 25,2% volt, áprilisban már „csak” 24%-os inflációt mértek Magyarországon. Leginkább az élelmiszerek és a háztartási energia ára emelkedett.
BALATON
Az uniós átlag 23 százalékos áremelkedést mutat, míg hazánkban 33 százalékkal kérnek többet az olajokért és a zsírokért.
BALATON
A nyugdíjszakértő szerint a nyugdíjasok nagyon számítanak a plusz pénzre, mert egyelőre nem érzik a kormány által beígért inflációcsökkenést.
BALATON
Részletesen előírták, milyen termékeket, mennyivel kell olcsóbban adni. Aki nem tartja be a szabályokat, komoly büntetésre számíthat, sőt, akár fél évre be is zárhatják.
BALATON
Ugyanis a kormány a korábbi előrejelzésekhez képest nagyobb inflációval számol jövőre, a nyugdíjemelést pedig a pénzromlás mértékéhez kötik.
BALATON
Bár a kisebb üzletekben nem kell bevezetni az akciókat, a közeli nagyáruházak elszívják a vevőkört. A boltosok tehetetlennek érzik magukat.
BALATON
A GKI szerint az inflációt növelheti a június elsejétől bevezetendő intézkedés. A kormány azonban úgy számol, hogy mindez csökkenteni fogja az árakat.
BALATON
Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője mondott néhány érdekes adatot Magyarországról az amerikai komikusnak.
BALATON
Számos dolgot elárultak a múlt héten hozott rendeletről. Az akciókat fel kell tüntetni, számos élelmiszerre vonatkoznak majd.
BALATON
Eközben a brüsszeli szankciókat egyre kevesebben nevezik meg az elszabadult árak indokaként.
BALATON
20 kategóriára osztják az élelmiszereket, minden kategóriában legalább egy akciót kötelesek lesznek meghirdetni a nagyobb üzletek.
Népszerű
Ajánljuk