HÍREK
Bár a legtöbb fürdő saját kúttal rendelkezik, de sokféle dologra a közműhálózatot használják, ez pedig súlyos milliókkal lett drágább.
HÍREK
A KSH adatai szerint ugyan januárban kevesebb mint 4 százalékos volt az infláció Magyarországon, a zöldségek ára jóval nagyobb mértékben emelkedett.
HÍREK
Az RTL által megkérdezett szakértő egész évben a mostanihoz hasonlóan alacsony piaci árral számol. Az energetikai szakember szerint bőven lenne mozgástere a kormánynak az árcsökkentésre.
HÍREK
A vagyon kétharmada a leggazdagabb tíz százalék kezében van. Az infláció elvitte az átlagemberek pénzét.
HÍREK
A változásról az életbe lépése előtt megfelelő időben, előzetesen tájékoztatják majd ügyfeleiket SMS-ben vagy emailen keresztül.
HÍREK
15,4 százalékos emelésre számíthatnak a Vodafone-osok a tavasztól. A flottás ügyfelek még ennél is rosszabbul járnak.
HÍREK
A telekommunikációs cég „éves inflációkövető díjkorrekciót” hajt végre. Hasonló emelés jöhet, mint a két másik szolgáltató esetében.
HÍREK
Egy átlagos magyar bankszámla tulajdonosa tavaly 34 800 forintot költött bankolásra. Jövőre ez akár 41 ezer forintnál is több lehet.
HÍREK
Az utolsó pillanatban jelent meg a kormány jelentése, mely beismeri: gyenge volt a magyar gazdaság idei teljesítménye
HÍREK
Később pedig további plusz pénzre számíthatnak. Az államtitkár elismerte, hogy 2023-ban voltak nehézségek.
HÍREK
Sok kereskedő még az utolsó, karácsony előtti hétben reménykedett, mondja a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke. A Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója szerint az, hogy december 24-én zárva tart a boltok többsége, már nem sokat számít.
HÍREK
A pénzügyminisztérium számításai szerint jövőre az a pénzromlás már csak 5-6 százalék körül alakul.
HÍREK
Egyes élelmiszerek tovább drágultak egy év alatt. Az üzemanyagokért és a használt autókért viszont kevesebbet kellet fizetni.
HÍREK
Az energiaárak módosított számításával jött ki a 9,9 százalék, míg a régi módszer alapján ennél magasabb lett volna az infláció.
HÍREK
Utólag kiderült, hogy a 2022-es tényleges infláció magasabb volt az év közben becsültnél, de ez a pénz már elveszett a nyugdíjasok számára. Az átlagkeresetekhez képest is évről-évre nő a leszakadás.
HÍREK
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint az ilyen megoldás nehezen értelmezhető a vendég számára. A módszert a fapados légitársaságok gyakorlatához hasonlítja.
HÍREK
A vállalat közölte, hogy emelkednek a levélfeladás díjai jövő évtől. A Magyar Posta évente közel 450 millió levelet kezel, amelynek nagy részét, mintegy 90 százalékát továbbra is az üzleti partnerek adják fel.
Népszerű
Ajánljuk