HÍREK
Az igazgató szerint aktuálpolitikai áthallások vannak Petőfi verseiben. A darabban szereplő negyedikesek felháborodtak, a folyosón tiltakoztak, petíciót fogalmaztak, és aláírásokat gyűjtöttek.
HÍREK
Marco Goecke az új előadásának premierjén szúrta ki Wiebke Hüstert, és előbb csak verbálisan, majd a tacskója frissen produkált ürülékével támadt az újságírónőre.
HÍREK
Egy hangfelvételen szerint kenőpénzt adhattak azért, hogy az iskola igazgatója elintézze: soron kívül felvegyenek egy gyereket az iskolába.
HÍREK
Az egyetem szerint halála a szakmai és a tudományos életben is „betölthetetlen űrt hagyott maga után”.
HÍREK
Németh S. Szilárd szerint ha szimplán az elvesztett sajtóperek alapján kezdenének szelektálni, honnan hívnak vendég-kérdezőt, akkor nem sok orgánum jöhetne számításba.
HÍREK
A 24.hu összesítése szerint volt olyan tankerület, ahol 3 vezető 13 és fél millió forintot kapott, míg 1772 pedagógus összesen 84 ezret.
HÍREK
Országszerte várhatók pénteken különböző akciók. Van, ahol élőlánccal, van, ahol közös sétával fognak tiltakozni, és van, ahol a diákok állnak majd sorfalat a tanáraiknak.
HÍREK
Szűcs Tamás szeptember 29-én éjjel a Budapest Parkból indult a MÜPA irányába, út közben azonban nyoma veszett.
HÍREK
Marc Overmars azt mondta, nem vette észre, hogy átlépte a határt a viselkedésével, de már nagyon szégyelli magát emiatt.
HÍREK
Kerékgyártó Józsefnek e hónap végétől nemcsak vezetői megbízatása, de munkaviszonya is megszűnik az állami cégnél.
Népszerű
Ajánljuk