HÍREK
A Tisza Párt vezetője „a rendszerváltás utáni legnagyobb politikai demonstrációra” várja az embereket. Célja az utolsó szöget verni a NER koporsójába.
HÍREK
Az éneneksnő válaszolt azoknak is, akik számon kérték, hogy miért nem volt ott a pénteki gyermekvédelmi tüntetésen a Hősök terén.
HÍREK
Kormánypárti becslések 10-30 ezer emberről beszéltek, a független médiumok 50 ezernek számolták a tömeget, míg a szervezők 150 ezer részt vevőt becsültek.
HÍREK
A nemzetközi sajtó is felfigyelt a Hősök terén tartott, az influenszerek által szervezett tüntetésre, amely a bántalmazottak, a rászoruló fiatalok megsegítése mellett állt ki.
HÍREK
A szervezőket is meglepte a siker. A befolyt összegből egy programot indítanak a rászorulók támogatására.
HÍREK
Megtelt a Hősök tere péntek este. Az egyik szervező, Pottyondy Edina szerint még a 150 ezer fő is egy konzervatív becslés.
HÍREK
Az elemző szerint ezután a tüntetés után még bőven ott maradhatott volna a videó. A felszólalók azt adták, amit ígértek, egy szakmai ügyben álltak ki, még ha a közönségben az is lehetett az elhangzottak értelmezése, hogy minderről az Orbán-rendszer tehet.
HÍREK
A péntek este tartott eseményen az áldozatokért és a gyerekért tüntettek a Hősök terén. Durván nagy volt a tömeg: az internetadó elleni tiltakozás óta nem tüntetett ennyi ember Magyarországon.
HÍREK
Szerinte a rendszer teljes átalakítására van szükség, mert minél kiszolgáltatottabb egy gyerek, annál inkább cserben van hagyva.
HÍREK
Bántalmazott áldozatok idéztek fel a Hősök terén zajló nagyszabású tüntetésen olyan mondatokat, amik az egész életüket meghatározták. A tömeghez szóló Tapasztó Orsi azt kérte, hogy a gyermekek fogják be a fülüket.
HÍREK
Az énekes elmondta, hogy a legparább az, hogy a bűnösök elengedése nem ismeretlen sztori, és Kaletát említette. Szerinte a magyar lélek annyira belenyugodott ebbe, hogy sokan Novákot és Vargát mentegetik, hogy szegények.
HÍREK
A budapesti Hősök terére pénteken 18 órára meghirdetett megmozduláson több tízezer ember jelent meg. Jelenleg nem működnek a mobilhálózatok se a téren.
HÍREK
A megjelenteket a Partizán közéleti-politikai csatorna vezető szerkesztője, Gulyás Márton köszöntötte.
HÍREK
A szervezők szerint 50 ezren gyűltek össze. A felszólalók arról beszéltek, hogy valódi gyerekvédelemre van szükség, és ehhez az egész rendszert meg kell változtatni.
HÍREK
A pénteki fővárosi tüntetés sikerének kulcsa az lehet, hogy a kezdeményezés olyan emberektől indult ki, akik hatalmas tömegek megmozgatására képesek a közösségi médiában.
HÍREK
Ahogy 100 másik híresség, Nagy Ervin, Puzsér Róbert és Thuróczy Szabolcs is ott lesznek a péntek esti tüntetésen. Arról kérdeztük őket, miért álltak a demonstráció mellé, és mit várnak a megmozdulástól.
Népszerű
Ajánljuk