KÖZÖSSÉG
Az Országos Mentőszolgálat egy fotót is mutatott a nagy találkozásról. A bátor kisgyerek még ajándékot is kapott.
KÖZÖSSÉG
Azt is elárulta, hogy tudja, mi a baja az anyukájának, és már máskor is megmentették az életét.
KÖZÖSSÉG
A férfi lánya egy, a világot bejárt videón ismerte fel apját. Azt mondta, édesapja az utolsó pillanatig harcolt, hogy másokat védjen a hanukai ünnepségen.
KÖZÖSSÉG
Az édesanya a történtekből semmire sem emlékszik, csak a fia hangfoszlányaira. A most ötéves Medárd azóta sztár az oviban, és nagyon büszke rá a családja.
KÖZÖSSÉG
A kétgyermekes apát, Ahmed El Ahmedet két lövés is érte a dulakodás közben, miközben életeket mentett. Az egész ország hősként ünnepli a férfit, akit kórházban ápolnak.
KÖZÖSSÉG
A mentésirányító a vonalban tartva instruálta a kamaszt, aki egy pillanatra sem esett pánikba. Az 53 éves asszony azóta pacemakert kapott, és a fiú lélekjelenlétének köszönheti az életét.
KÖZÖSSÉG
Az idősebb munkás elájult a mérgező gázoktól, a fiatalabb utána ment. A mentők már nem tudtak rajta segíteni, a rendőrség vizsgálja a történteket.
KÖZÖSSÉG
Az idős nő elvesztette az uralmát a jármű felett és előbb a szalagkorlátnak csapódtak, majd átsodródtak a külső sávba. Szerencséjükre Eszényi Gábor pont mögöttük jött, az eset során senki nem sérült meg.
KÖZÖSSÉG
A miniszterelnök politikai igazgatójának szavaira még Orbán Viktor is reagált a pénteki rádióinterjújában, igaz csak visszafogottan annyit mondott, hogy Orbán Balázs „félreérthetően fogalmazott”. Az '56-os hős, Lipták Béla azonban sokkal keményebben fogalmazott.
KÖZÖSSÉG
A helyi fiatalok kiváló úszótudásuknak és gyors reakciójuknak köszönhetően elkerülték, hogy a folyó újabb áldozatot szedjen. A fuldokló férfi barátai tehetetlenül nézték az eseményeket, míg a tinik azonnal cselekedtek.
KÖZÖSSÉG
„Megértettem, hogyha nem reagálok, az az életembe kerül, és sok másik ember életébe is. Őszintén szólva, nagyon ijesztő volt” - mesélte el Islam Khalilov.
KÖZÖSSÉG
Nem ez volt az első ilyen flexelős akciója Fleximannek. A rejtélyes népi hős nagy népszerűségnek örvend az autósok körében a neten.
KÖZÖSSÉG
A taktika bevált, David Kozák a hang irányába nyitott tüzet. Így a rendőrök látták, hogy hol mozog a tömeggyilkos.
KÖZÖSSÉG
Az ötéves kislánynak haja szála sem görbül. Édesanyja azonban annyi vért vesztett, hogy nem élte túl az állat támadását.
KÖZÖSSÉG
A fogoly morze-kódot használt, miközben teljesen mást kellett mondania. Hőstettével megmentette saját életét.
KÖZÖSSÉG
Az üllői rendőröket múlt pénteken riasztották egy baleset helyszínére. A fadaraboló férfi kezéből a terepszemle közben kezdett ütemesen spriccelni a vér, ekkor sietett azonnal a segítségére a hős rendőr.
Népszerű
Ajánljuk