KÉK HÍREK
Till Tamás szülei addig nem akarnak nyilatkozni, amíg nem tudják biztosan, hogy a gyerekük holttestét találták meg.
KÉK HÍREK
Meg kellett várni az ügyeletes orvost, aki azonban nem siette el a dolgot. Az elsődleges vizsgálatok alapján nem rendszerhiba, hanem emberi mulasztást történt.
KÉK HÍREK
Simsik Cynthia volt párja furcsa ellentmondásokba keveredett, nem volt nehéz tőrbe csalni. A települést teljesen sokkolta a gyilkosság híre.
KÉK HÍREK
Simsik Cyntia barátja korábban azt mondta, a sportolónő öngyilkos lett. Édesapja szerint viszont nem úgy tűnt, mintha ő írta volna a búcsúlevelét.
KÉK HÍREK
Néhány hete fulladhatott bele a Dunába. A rendőrség szerint idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
KÉK HÍREK
A Budapesti Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán azt közölte, hogy „a Vérmező utcán holtan talált asszony halálával összefüggésben bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel”.
KÉK HÍREK
A férfi személyazonossága és halálának körülményei egyelőre nem ismertek. Az ügyben nyomozás indult.
KÉK HÍREK
Az ügyészség emberölés és minősített emberkereskedelem miatt emelt vádat a pár ellen. Akár 22 év fegyházat is kaphatnak büntetésül.
KÉK HÍREK
„Az édesapámat nem akartam kitenni ennek, kértem, menjen vissza a révhez, én meg hívtam a központi segélyvonalat” – mondta Richárd. Szerinte az áldozat hátán látható sérülések alapján Olivér az ütközéskor azonnal meghalhatott.
KÉK HÍREK
Jelenleg az egységek azért küzdenek, hogy az áldozatok testeit visszaadhassák a családoknak.
KÉK HÍREK
A tűzoltók először megakadályozták a tűz továbbterjedését, majd eloltották a lángokat, átszellőztették és átvizsgálták az épületeket. A kiégett autóban egy összeégett holttestet találtak.
KÉK HÍREK
Egy bejelentés után jelentek meg a rendőrök hajnalban a Kandó Kálmán téren, itt találták meg a nő holttestét.
KÉK HÍREK
Felöltöztette, elnevezte őket és együtt ünnepelte a zombibabákkal a születésnapjukat a hullarabló.
KÉK HÍREK
A hírt a néhai politikus szóvivője jelentette be. Putyin leghangosabb kritikusa a hatóságok szerint a reggeli séta közben lett rosszul, és már nem tudták megmenteni az életét. A politikus 47 éves volt.
KÉK HÍREK
Dokumentumokat hamisítottak meg, hogy holttesteket vihessenek el kórházakból és idősotthonokból, majd ezeket egyetemeknek adták el tudományos kutatás céljából 1200 euróért (448 ezer forint).
Népszerű
Ajánljuk