SZEMPONT
Az egyik legismertebb magyar hegymászó Suhajda Szilárddal közösen indul a Föld második legmagasabb csúcsára, immár másodjára. Páros interjú.
SZEMPONT
A két magyar hegymászó három év után próbál meg ismét feljutni a K2 csúcsára, legutóbb egy lavina miatt kellett visszafordulniuk.
SZEMPONT
Az aradi hegymászó vezette 2013-ban azt a romániai expedíciót, amely feljutott a Himalájában a Nanga Parbat 8125 méter magas csúcsára. Idén két román társával kegyetlen körülmények közt érték el a 7161 méter magas Pumori-csúcsot.
SZEMPONT
Csütörtök hajnalban érte el az 5895 méteres magasságot a három pécsi és egy sellyei amatőr sportolókból álló csapat.
SZEMPONT
A Déli-nyeregben éjszakáztak tegnap. Több napot pihennek, és következhet a csúcstámadás, ha jó az idő.
SZEMPONT
Klein Dávid és Suhajda Szilárd újra nekivág a hegycsúcsnak, melyet oxigénpalack nélkül akarnak megmászni. A nagy kihívásra több híresség is elkíséri őket.
SZEMPONT
Egy ország, ahol a hegyek és vizek szinte egymásba érnek. A legbátrabbakra pedig rengeteg kihívás vár.
Népszerű
Ajánljuk