EGÉSZSÉG
Néhány egyszerű módszerrel bárki utánajárhat otthon is, hogy milyen egészségi állapotban van.
EGÉSZSÉG
A javaslat bizonyos részei homlokegyenest szembe mennek a miniszterelnöknek a MOK-kal kötött korábbi megállapodásával – írja többek között az orvosi kamara.
EGÉSZSÉG
A belügyminiszter szerint az egészségügy átalakításánál nincs szükség széles körű társadalmi egyeztetésre.
EGÉSZSÉG
A járásközpontokon kívül mentőtisztek és kiterjesztett hatáskörű ápolók látják majd el a betegeket Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is.
EGÉSZSÉG
A 34 éves anya több orvoshoz is fordult, mire beutalták egy vizsgálatra, amely megállapította nála a sztrókot. Mégis csak egy évvel később, véletlen tudta meg, mi történt vele.
EGÉSZSÉG
Az egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy három céljuk van: az egészségben eltöltött életévek számának növelése, a lakóhelyközeli ellátások erősítése, továbbá felkészülés a várható világjárványokra.
EGÉSZSÉG
A rendőrség mindhármuk ellen eljárást indított. Egy segítőjük is volt, aki tudta az orvos belépési adatait.
EGÉSZSÉG
Szerinte „mint a csahos kutyák, úgy ugrottak” rá a posztja után a baloldali újságírók és politikusok.
EGÉSZSÉG
Több háziorvos is elmesélte, miért találkozott a volt államtitkár olyan állapotokkal, amiről a posztjában írt.
EGÉSZSÉG
A kommentvihar nem ült el a poszt eltűnésével, csak épp most a többi bejegyzés alatt trollkodnak a szerencsétlen mondatok miatt a felháborodott kommentelők.
EGÉSZSÉG
Több ezren szóltak hozzá a volt államtitkár keddi bejegyzéséhez, amiben leírta, hogy a 72 éves édesanyjához nem jött ki a háziorvos, hogy megvizsgálja. Az egykori államtitkárt nem kímélték a kommentelők, sokan leírták a saját tapasztalataikat is.
EGÉSZSÉG
L. Simon László egyébként teljesen jogosan volt kétségbeesett, amikor posztolt a Facebookra, és nem érti, hogyan jutottunk idáig. Segítünk egy kicsit.
EGÉSZSÉG
A szakorvos kérdése: ki fogja ezeket a teszteket elvégezni a járásképtelen betegeknél, vagy a például a szociális otthonokban?
EGÉSZSÉG
„Hadd fogyjon!” - mondta az orvos, miután a mosdókagylóba ürítette a vakcinát a fecskendőből, amikor a rendőröknek csinálták meg az oltási igazolást.
EGÉSZSÉG
Semmit sem címkéztek át. Az utólagos tájékoztatás szerint a Pfizer felhasználhatósága 3 hónappal nőtt, a Modernáé 2 hónappal, a már felengedett vakcináknál pedig gyártási tételenként más-más az új lejárati idő.
Népszerű
Ajánljuk