KÉK HÍREK
Az ügyészség szerint Hopp Csilla barátnője nem elég erősen fogta Dávidka kezét, és más módon sem akadályozta meg, hogy a kisgyerek az útra lépjen a piros lámpánál.
KÉK HÍREK
A férfin nem volt fényvisszaverő mellény, ki szeretett volna húzódni a leállósávba, ekkor érte a baleset.
KÉK HÍREK
A 17 éves csabrendeki lányt a szombathelyi kórházban ápolják, szülei azonban csak most értesültek róla, hogy ő a baleset túlélője, nem a másik lány.
KÉK HÍREK
A délelőtti szentmisén, majd utána a tragédia helyszínén gyertyagyújtással emlékezett meg a város közössége az áldozatokról.
KÉK HÍREK
A baleset miatt a H8-as HÉV az Örs vezér tere és Cinkota között egy vágányon közlekedik, a H9-es HÉV helyett pedig pótlóbusz közlekedik az Örs vezér tere és Cinkota között.
KÉK HÍREK
Tapolca polgármestere korábban azt közölte, hogy a vonattal ütközött kocsi ötödik utasa is meghalt, de ezt most cáfolták.
KÉK HÍREK
Négy fiatal halt meg, amikor újév napján kocsijukkal vonatnak ütköztek egy vasúti átjáróban, Iván Gergő is köztük volt.
KÉK HÍREK
A teherautó fékje meghibásodott, majd több autónak is nekiütközött, ami hatalmas robbanást okozott. A 26 éves amerikai férfi szigorú büntetését Colorado kormányzója enyhítette jelentősen.
KÉK HÍREK
A kórház egyik alkalmazottja a hagyományokhoz híven emlékgyertyát gyújtott egy elhunyt Covid-beteg ágyánál, de az osztályon egyszerre öt oxigénkoncentrátor működött, az oxigéndús levegőben pedig belobbant a gyertya lángja.
KÉK HÍREK
A felüljáró szalagkorlátjának ütközött egy autó hétfő hajnalban. A balesetben egy 34 éves nő a helyszínen életét vesztette.
KÉK HÍREK
A szerb rendszámú autó illegális menekülteket szállított. Amikor a sofőr meglátta a rendőröket nagy sebességgel megpróbált elmenekülni.
KÉK HÍREK
Egy 55 éves férfit többször ledöfött egy bika. Kórházba szállították, azonban az életét már nem tudták megmenteni.
Népszerű
Ajánljuk