KÉK HÍREK
Attila két éve szenvedett balesetet, amikor egy luxusautóval ütközött Debrecenben. A sofőrt halálos közúti baleset okozásával vádolták, ő azonban nem ismeri el a felelősségét.
KÉK HÍREK
Az asszisztense talált rá holtan a Los Angeles-i otthonában. A TMZ szerint öngyilkos lett.
KÉK HÍREK
A magyar karate meghatározó alakja 82 éves volt. Tanítványai megható sorokkal búcsúztak tőle.
KÉK HÍREK
Egy gonosz mesterséges intelligencia öntudatra ébredésénél vannak sokkal valóságosabb és kézzelfoghatóbb fenyegetések, amelyekkel az egyre önállóbb robotok miatt meg kell birkóznunk.
KÉK HÍREK
Szilveszter éjjelén 98 alkalommal tintézkedtek a rendőrök. Kedden 12 óra és szerda reggel 6 óra között 21 esetben, 21 emberrel szemben indult eljárás országszerte.
KÉK HÍREK
A One Direction egykori énekese október 16-án zuhant ki egy Buenos Aires-i hotel harmadik emeletéről. Most vád alá helyezték a szálloda menedzserét, recepciósát és a sztár egyik barátját is.
KÉK HÍREK
Piroska október elején lett rosszul, kórházba szállították, de elkapott egy fertőzést, ami végzetesnek bizonyult. József egyedül maradt három gyermekükkel, ez lesz az első karácsonyuk az édesanyjuk nélkül.
KÉK HÍREK
A növényvírusok rendszertanának és patológiájának egyik legkiválóbb ismerője 74 éves volt. Az ő nevéhez fűződik több növényvírus hazai előfordulásának meghatározása.
KÉK HÍREK
A világ- és Európa-bajnok műkorcsolyázó, az első magyar téli olimpiai ezüstérmes sportoló 98 éves volt.
KÉK HÍREK
A szemtanú hatalmas csattanásra lett figyelmes a Bali Bála mögötti részen. Mentő is érkezett a helyszínre, de ők már nem tudták megmenteni a férfi életét.
KÉK HÍREK
Bár Lajcsi és Boglárka már évekkel ezelőtt elváltak, a zenész a betegsége alatt sem hagyta magára gyermeki anyját.
KÉK HÍREK
A férfi kegyeleti okokból szeretné átíratni a saját nevére a számot. Szerinte a szolgáltató semmilyen megértést nem mutatott felé.
KÉK HÍREK
A munkáspárti politikus volt Nagy-Britannia leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnök-helyettese. Tony Blair is elbúcsúzott tőle.
KÉK HÍREK
Az unokáját öleli magához a képen a népszerű tévés. Dóra Béla szívszorító sorokat írt a fotóhoz.
KÉK HÍREK
Mihail Rogacsov az egykori Jukosz energiavállalat második embere volt. A holttestét a hétvégén találták meg a háza bejáratánál, az orosz sajtó szerint öngyilkos lett.
Népszerű
Ajánljuk