SZEMPONT
Az Egységes Diákfront tagja azt mondja: a rendőrök már láthatóan fel voltak készülve rájuk a Karmelitánál. Heteken belül újabb megmozdulást szerveznek.
SZEMPONT
Összesen öt embert állítottak elő. Tompos Mártont bevitték a rendőrök a kordonok mögé, ahol gyorskötelezővel összekötötték a kezét, és senkit nem engedtek be hozzá. A Momentum és Hadházy Ákos szerint törvénytelen volt a fellépés.
SZEMPONT
Dulakodás volt a Karmelitánál, könnygázt használtak kétszer is a rendőrök a diákokkal szemben. Elvittek a rendőrök egy momentumos képviselőt.
SZEMPONT
A független országgyűlési képviselő a Momentum politikusaival együtt akarta elbontani a kordonokat a Karmelita körül. A rendőrök azonban ezúttal keményebben léptek fel.
SZEMPONT
Megint a kordonokat akarták elbontani az ellenzéki politikusok, de a rendőrök ezúttal keményebben léptek fel. Később a tüntető diákok is csatlakoztak az akcióhoz.
SZEMPONT
A képviselő szerint a hasonlóság csak véletlen lehet, mert medencét építeni nem szabad ezen a területen.
SZEMPONT
Orbán akkor azt mondta: „a kormányzati, illetve rendőrségi önkénnyel szembe kell szállni, mert ellenkező esetben arra fogunk ébredni, hogy ott tartunk, ahonnan 1989-ben elindultunk.”
SZEMPONT
Szerinte az ügyészség határozata után megdőlt és röhejessé vált a technikai leszállás elmélete.
SZEMPONT
Az ügyészség szerint a személyi védelem a miniszterelnököt nemcsak hivatali tevékenysége körében illeti meg, hanem szabadsága, magánprogramjait illetően is.
SZEMPONT
Az ellenzéki politikus akkor sérült meg, amikor megpróbálta megakadályozni, hogy a rendőrök visszaépítsék a Karmelitánál ismét elbontott kordont.
SZEMPONT
Az egyik orvos nem tudja folytatni a munkáját, a helyettesítését pedig nem tudják megoldani. Így az embereket leghamarabb augusztusban tudják megvizsgálni.
SZEMPONT
De futotta még egy réztáblára is, amire azt írták: rendületlenül. A Nemzeti Összetartozás Emlékművének költségeit a Nemzeti Művelődési Intézet állta.
Népszerű
Ajánljuk