SZEMPONT
A Rovatból

„Nem arra neveltek minket, hogy nekimenjünk a rendőröknek”

Az Egységes Diákfront tagja azt mondja: a rendőrök már láthatóan fel voltak készülve rájuk a Karmelitánál. Heteken belül újabb megmozdulást szerveznek.


Szokatlanul durva jelenetekbe torkolott a diákok szerda esti tüntetése a Karmelita kolostornál. A rendőrök már múlt héten is könnygázt vetettek be a tiltakozók ellen, miközben hivatalosan az építési kordonokat védték a kormányfő hivatali épülete mellett. A szerdai fellépés azonban talán még erélyesebb volt: több diákot és a Momentum egyik képviselőjét is kiemelték a tömegből.

Május 3-án az Egységes Diákfront, a Szülői Összefogás Közösség és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete délután 4 órára hirdetett gyülekezőt a Szent István Bazilikához, ahonnan az Alkotmány utcába vonultak a résztvevők. A szervezők itt jelentették be, hogy országos népszavazást kezdeményeznek az oktatás, elsősorban a közoktatás égető kérdéseiről.

Csibrán Barna, az esemény egyik szervezője azt mondja, itt aztán lezárták ezt a tüntetést, levették a rendezői mellényt, és már nem szervezőként vonultak át a tiltakozókkal a Clark Ádám térre.

Itt színpad már nem volt, a tüntetők pedig spontán úgy döntöttek, hogy elindulnak a várba, a Karmelitához, Orbán Viktor kormányfő hivatalához. Barna szerint negyed nyolc körül értek a Dísz térre, ahol egy rendőrsorfal várta őket, így megközelíteni sem tudták az épületet.

„Láttuk, hogy fel voltak készülve ránk. A tömeg dühös volt, folyamatosan skandáltunk, de mi semmi agressziót nem akartunk.”

Barna szerint a rendőrök felszólították őket, hogy hagyják el a teret, ők erre nem reagáltak. Ezután elkezdték kiszorítani a tiltakozókat, akiknek egy része a tér Színház utca felőli részénél lévő kordonokhoz ment, és egy részét le is bontották. Itt a rendőrök könnygázt vetettek be, az eseményről készült videók alapján néhány esetben közvetlen közelről.

„Körülbelül 35-40 embert fújhattak le könnygázzal, közülük 15-en az ismerőseim” - mondja Barna.

TASZ: a rendőrök követték az igazán súlyos erőszakot

Az eseményekről készült felvételeken látszik egy fiatal srác is, akinek közvetlenül az arcába fújják a könnygázt, miközben ő elkeseredetten kapaszkodik egy fémrúdba, amiről a rendőrök végül lefeszítik a karjait. A 17 éves Hidász Mátét később megbilincselték, és hajnali 4-ig benntartottak a Gyorskocsi utcai rendőrségen.

A Momentum által közzétett videón nem csak az látszik, ahogy Mátét lerángatják a rúdról a rendőrök, hanem az is, ahogy a párt képviselőjét, Tompos Mártont behúzzák a rendőrsorfal mögé.

„Láttam, hogy ott van egy srác, akit közvetlenül fújtak le könnygázzal és hátulról tompfával ütötték a rendőrök. Őt akartam onnan kirángatni, de mikor közelebb mentem, csak annyit halottam: Kapjátok ki! Három másodperccel később már egy készenlétis rendőr térde volt a hátamon”

– mondta lapunknak az ellenzéki képviselő.

Tompos kezét ezután megkötözték egy gyorskötözővel és bevitték a Gyorskocsi utcába, ahol szerinte abszurd jelenetek következtek.

Az ellenzéki politikusnak azt mondták, hogy hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, valamint tiltott gyűlésen való részvétel a gyanú ellene. Azonban nem hallgatták ki, nem készült jegyzőkönyv sem, és végül éjjel kettő körül kiengedték.

Tompos azt mondja, hogy panaszt tesznek az intézkedés ellen. A képviselő szerint az előállított fiatalokhoz nem engedték be az ügyvédeket, sőt a szülőket sem.

A BRFK szerda esti közleményében azt írta, hogy „a jogellenes gyűlés szervezőjével szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság gyülekezési joggal visszaélés miatt szabálysértési eljárást kezdeményezett, a rendőrökre támadók közül öt embert előállítottak, őket a Központi Nyomozó Főügyészségen hivatalos személy elleni erőszak miatt jelentették fel”.

A közleményükben arra is kitértek, hogy „az egyre agresszívabbá váló tömeg a rendőrökre támadt; lökdösni kezdték őket, bedöntötték a kerítéselemeket, betörtek az építési területre, kövekkel dobálták és rugdosták a rendőröket”, így velük szemben „vegyi eszközt alkalmaztak”.

A TASZ csütörtöki közleményében azonban azt írja, hogy

az igazán súlyos erőszakot a rendőrök követték el, akik „kiskorúak ellen, aránytalanul és indokolatlanul vetettek be könnygázt és tonfát,

egy olyan tüntetésen, ami egy több mint egy éve tartó, békés és a kormány által eddig teljességgel semmibe vett tiltakozássorozat következő állomása volt”.

Durvábban léptek fel, mint korábban

A drámai jelenetek után Csibrán Barna szerint este 9 órára a tömeg szétszéledt, ahogy fogalmaz, sokan megijedtek. Szerinte a rendőrök most durvábban léptek fel velük szemben, mint a múlt héten: akkor körülbelül hat alkalommal vetettek be könnygázt, most azonban több mint tízszer.

Barna szerint a korábbi megmozdulásokon nagyon jó volt a kapcsolatuk a rendőrséggel, és szerdán az Alkotmány utcában is „rendesek voltak”.

„Nem őket hibáztatom, utasítást hajtanak végre, de ez a fellépés akkor sem helyénvaló. Ezzel meg lehet sokunkat félemlíteni, mert nem úgy neveltek minket, hogy neki kell menni a rendőröknek.”

A szintén a helyszínen lévő Hadházy Ákos független képviselő azt mondja, olyan „jó arcú diákokat” látott, akik fel voltak háborodva, mert egy éve állnak ki a tanáraik mellett, de a hatalom még csak tárgyalni sem hajlandó velük.

„Egyértelmű, hogy bekeményített a rendőrség. És felhívnám a figyelmet, hogy itt nem voltak felgyújtott autók, nem dobálták kövekkel a rendőröket.”

Hadházy azt mondja, a rendőrök is érzékelik, egy vicc, hogy egy kerítést védenek, ami szerinte „már nem csak a hazugság, hanem a diákokkal szembeni agresszív fellépés szimbólumává is vált.”

Tompos Márton fáradtságot érzékelt a rendőrökön. Volt aki, hajnal egykor mondta neki, hogy aznap reggel héttől megint szolgálatban lesz. Így szerinte „van, akinél elpattan a húr”.

A Momentumos politikus nem is lát tudatosságot a határozottabb rendőri fellépésben, szerinte törvényszerű volt, hogy ez bekövetkezik.

„A Fidesz igyekszik minden olyan jelenetet elkerülni, ami a 2006-os eseményeket idézheti fel. Ezt eddig bírták, tovább már nem tudják fenntartani, ahogy növekszik az elégedetlenség. Ez törvényszerű volt.”

Újabb megmozdulást szerveznek

Az is érdekes, hogy az erélyesebb rendőri fellépésre pont a kormányfő hivatalának közelében, a várban került sor. Hadházy Ákos és a Momentum képviselőt többször is nekiálltak már elbontani a Karmelita környékén kihelyezett kordonokat, múlt héten a tüntető diákok is az éppen akciózó ellenzéki politikusokhoz csatlakoztak. Szerdán viszont a tiltakozó fiatalok már spontán úgy döntöttek, hogy felmennek a várba, ahol a rendőrsorfal fogadta őket.

Csibrán Barna szerint a Karmelita egy kormányközeli, szimbolikus épület, a hatalom központja, ahol érdemes tiltakozni.

Tompos Márton is úgy látja, hogy ma már a Parlament csak „egy szép múzeum”, a fontos döntések a kormányfő hivatalában dőlnek el. Szerinte ezt a legjobban az szimbolizálja, hogy még az épülethez sem lehet odaférni. Szerinte így „akadhatott be” a diákoknak is a Karmelita, mint a tényleges hatalom szimbóluma, amelyet kerítésekkel zártak el előlük.

Hadházy Ákos szerint ugyanakkor a kordonbontás egy szimbolikus, egyáltalán nem lényeges kérdés.

„A lényeges, hogy hányan vesznek részt ezeken a tiltakozásokon, és hogy mit akarunk elérni vele. A bosszútörvény tervezetének csak elkaszálása a minimum lenne”

– mondja a független ellenzéki képviselő.

Az erőszakosabb rendőri fellépés úgy tűnik nem riasztotta el a fiatalokat a tiltakozástól. Barna azt mondja, a múlt heti megmozduláson körülbelül 200-an voltak, most azonban körülbelül 700-an csatlakoztak hozzájuk a várba.

Az Egységes Diákfront tagja szerint heteken belül újabb demonstrációt szerveznek, ennek időpontjáról és helyszínéről azonban egyelőre nem árult el részleteket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter Orbán Viktor rajzáról: Nemzetbiztonsági alapelv, hogy a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak
Szerinte „a miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”.


Tarjányi Péter a Facebookon bírálta élesen a kormányzati kommunikációt, miután nyilvánosságra hozták Orbán Viktor miniszterelnök egy interjú közben készített kézírásos jegyzetét.

„Soha – ismétlem, soha – nem ad ki egyetlen profin működő ország sem olyan anyagot, mint amit tegnap láttunk. A miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”

– fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint ilyet egy vezető nem mutat meg, és egy kommunikációs stáb pláne nem publikál.

Tarjányi úgy véli, minden vonal, szám és irányjel információt hordoz egy vezető gondolkodási szerkezetéről, döntési logikájáról és stresszreakcióiról.

„Egy ilyen lap aranybánya minden hírszerző szolgálatnak, keleten és nyugaton egyaránt. Aki azt mondja, hogy ebben a rajzban nincs titok, nincs lelepleződés – az ostoba”

– írta bejegyzésében.

A szakértő szerint ez nem esztétikai kérdés, hanem egy nemzetbiztonsági alapelv megsértése. Úgy fogalmazott:

„a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak. Mert ami egy miniszterelnök fejében van – az a haza védelmi vonala.”

Hozzátette, hogy ha ő képes olvasni a jegyzetben, akkor mások is, akár jobban is.

Mint azt mi is megírtuk: kedden Orbán Viktor több mint egyórás interjút adott az ATV Mérleg című műsorában Rónai Egonnak. A beszélgetés közben a miniszterelnök végig jegyzetelt, rajzolgatott. Az interjú után a közösségi oldalán közzétett egy kulisszavideót is, amelyen megmutatta a beszélgetés közben készített, „nonfiguratívnak” nevezett rajzait, és röviden el is magyarázta, melyik ábra milyen témát jelképezett. A felvételen az is látszik, hogy a lapot a műsorvezető lefényképezte, a részlet pedig gyorsan vitát indított a médiában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz” - Bódi Mátyás a Fidesztől elforduló fiatal nemzedékről
A Fidesz demográfiai csapdában van, hiába népszerű az idősek körében, ha a szavazók száma abban a korcsoportban egyre fogy - mondja az szakértő. Meg kellene szólítaniuk a fiatalokat, de a próbálkozásaik gyakran inkább önmaguk paródiájának tűnnek.


„Lowkey hatalmasat szólt a Trump tali” - írta Orbán Viktor Washingtonból hazafelé tartva a lelkes rajongók által körbevett Szentkirályi Alexandrának, a Fidesz egy új kampányvideója szerint. Ő úgy válaszolt, „Nagyon adom! Tali a választáson!” A Fidesz láthatóan mindent megtesz, hogy megszólítsa a fiatalokat. A miniszterelnök október 23-i beszédében is üzent nekik, lázadásra hívta fel őket, igaz, nem a fennálló hatalom, hanem Brüsszel ellen. És persze hangsúlyosan nekik szól az Otthon Start, ami az egyik legnagyobb valós problémájukra reflektál: a saját otthon megteremtésének nehézségeire.

Nem véletlen a sok erőfeszítés. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatalok körében megroppant a Fidesz támogatottsága. A választókorúak alsó harmadában nagyobb a Tisza előnye, mint amennyi a Fideszé az ennél idősebbek között. Bódi Mátyás, a Választási földrajz szakértője minderről a Válasz Online-ban írt részletes elemzést, melyben azt is kimutatja, ha semmi sem változna, már önmagában a természetes fogyás miatt is több százezerrel csökkenne 2030-ra a Fidesz tábora. Fordíthat-e ezen a kormánypárt, és hol veszíthették el a fiatalok támogatását? Erről beszélgettünk vele.

— Emlékszem, hogy még a 2010-es években szinte evidens volt: aki fiatal egyetemista, az leginkább a Fideszre szavaz. Mi történt?

— A pártnak van ifjúsági szövetsége, tehát akár lehetne is fiatalos. Az biztos, hogy globálisan, európai szinten is igaz, hogy a kormányzásban eltöltött idő általában rontja a fiatalok körében mért népszerűséget. Hatalmon lenni, kormányozni, az elit része lenni nem szexi.

A fiatalok lázadni szeretnek, kifejezni a véleményüket. Egy 15 éve hatalmon lévő pártnak ez a csoport nem feltétlenül vonzó.

Nagyjából 2017–2018 óta látjuk a mérésekben, hogy a Fidesz nagyon megerősödik az idősebb generációk körében. Korábban nem volt ennyire jelentős a generációs szakadék a magyar választók között. Voltak törésvonalak, például amikor a szocialista párt volt nyolc évig kormányon, ők is az idősebb választókra támaszkodtak, és akkor a Fidesz volt relatíve erősebb a fiataloknál. A 2010 előtti világban nem volt ennyire éles a különbség. Ma a Fidesznek már több választója van a 65 év fölötti generációban, mint a 40 év alattiakban, ami jól mutatja, hogy a kormányzó párt döntően az idősebb választókra épít. Szerintem a kormányzati évek kikezdték a támogatottságukat a fiatalabbaknál, miközben megerősítették őket az idősebbeknél.

— Azért vannak próbálkozások. Orbán Viktor például október 23-án azt mondta a fiataloknak, hogy lázadjanak – mondjuk Brüsszel ellen. Meg itt vannak persze TikTok-os megjelenések is. Vajon ez eredményes lehet?

— A TikTok-kal kapcsolatos próbálkozások nekem inkább önmaguk paródiájának tűnnek. A brüsszeli lázadásra való felhívásnál is, ha jól idézem, a miniszterelnök azt mondta a fiataloknak, hogy „le kell jönnötök a gépről, és ki kell hajítani a brüsszeli infúziót”. Ez egy „Mátrixos” hasonlat, de a Mátrix is már több mint húszéves film. Nem hiszem, hogy a mai tizen- és huszonévesek többségének ez élő referenciapont. Ezek a kommunikációs panelek nehezen megfoghatók, és kevésbé reflektálnak a fiatalok napi problémáira.

— Néhány éve nagy diáktüntetések voltak, azok a középiskolások mostanra választókorúak. Az számíthat?

— Igen, bár ennek az össztársadalmi hatását korlátozottnak láttam: döntően elit gimnáziumok diákjai tüntettek. A nyári fesztiválokon idén felcsendülő Fidesz-ellenes rigmusok is ezt erősítették, hogy ezek főleg középosztálybeli fiatalok köreiben voltak jellemzők. A Fidesz népszerűsége a fiataloknál tényleg nagyon alacsony, de ezt inkább a közvélemény-kutatásokból érdemes levezetni, semmint ezekből a jelenségekből.

Elég beszédes például, hogy a kormányközeli intézetek által publikált pártpreferencia-mérésekben ritkán látunk korcsoportos bontást, nem tudom, miért.

— Helmut Kohl maga mellé vett egy fiatal, kelet-német származású, volt FDJ aktivistát, Angela Merkelt, aki sikeresen továbbvitte a pártot, nagyon hosszú időt töltött kormányzással. Tehát lehetségesek olyan stratégiák, hogy egy kormányzó párt megújuljon, nyisson a fiatalok felé. A Fidesznél ez szóba sem jött?

— Voltak a Fideszben politikusok, akik alkalmasak lehettek volna erre a szerepre, például Varga Judit vagy Novák Katalin, de a kegyelmi botrány nyomán nagyon gyorsan lekerültek a politikai színtérről. Ez komoly veszteség volt a kormánypártnak a fiatalok megszólítása szempontjából is, hiszen két női politikustól kellett megválnia, akik hitelesebben tudtak volna gesztusokat tenni a fiatalabb generációk felé. Az utánpótlás oldalon most nem nagyon látok olyan neveket, akik a következő tíz évben komoly politikai szereplőkké válhatnának, és új választókat hoznának be a nyilvánosságba. Az is különbség, például az amerikai helyzethez képest, hogy ott Trump mellett organikusan nőttek fel saját közönséget építő influenszerek és podcasterek, mint Joe Rogan és mások, akik tudtak segíteni.

Nálunk inkább mesterségesen próbáltak felépíteni szereplőket, amit a fiatalok az első pillanattól „kamunak” éreztek.

Ezért sem működik, ha valakit csak pénzzel, paripával, fegyverrel kreálnak híressé, és nem organikusan nő fel. A kegyelmi ügy pedig lezárta a lehetőséget több, a fiatalok felé eladható hiteles arc számára.

— És még itt van a demográfia, ami szintén nem kecsegtet jóval. Ön írta meg a Válasz Online-ban a minap, hogy ha semmi sem változna, négy év múlva pusztán demográfiai okokból sok százezerrel több szavazója lehet a Fidesszel szemben álló ellenzéknek. Ha a Fidesz politikai tényező akar maradni, mit lehet ez ellen tenni?

— Alapvetően nem is az okozza majd a legnagyobb gondot, hogy nagy lesz az időskori lemorzsolódás. Hanem az, hogy belép nagyjából 480 ezer új választó a mostani 13-17 éves korosztályból, és köztük, ha minden úgy marad, mint most, a nagy többség ellenzéki preferenciát mutat. Durván 260-280 ezren lehetnek új „tiszás” szavazók, miközben fideszesből csak 60-90 ezer, azaz itt már önmagában plusz 200 ezres ellenzéki többlet jön a belépő fiatalokból. Ehhez adódik az idősek természetes fogyása okozta veszteség,

így jön ki a körülbelül 300 ezres demográfiai különbség 2030-ra, ha minden változatlan marad.

A fiataloknál sokkal nagyobb a TISZA-előny, mint amekkora a Fidesz előnye az időseknél, például a Medián korcsoportos számai is ezt rajzolják ki.

— Érdemes egyáltalán a Fidesznek a következő, már nem is egészen öt hónapban a fiatalok felé gesztusokat tenni, vagy inkább a meglévő bázist kell egyben tartani?

— A Fidesz sok hangszeren játszik. G. Fodor Gábor szokta mondani, hogy úgy működnek, mint egy szimfonikus zenekar. Az elsődleges preferencia most is az idősebbek megtartása. A 13. havi nyugdíj, a háborús retorika, a biztonságérzet hangsúlyozása. De voltak próbálkozások a fiatalok felé is: a 25 év alattiak szja-mentessége, a 30 év alatti anyák adómentessége, családtámogatások. Ezek hatékonyságában azért kételkedem:

sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz.

— A Fidesz jelenleg vezérelvű, nagyon központosított párt. Amikor elindult, még az alapszabályában is benne volt, hogy 35 év a felső korhatár a tagságnál; aztán a vezetés megöregedett, és vele a párt is. Egy olyan párt, amiről elmondható némi túlzással, hogy egyetlen személy a párt maga, ott lehet-e egyáltalán fiatalítani?

— Lehetne fiatalítani, ha a döntéshozó úgy dönt.

— Hiteles lehet-e az a döntés, ha marad Orbán Viktor a párt élén, és közben fiatalokat tolnak előre?

— Persze, simán lehet. Mivel az ő személyét senki nem kérdőjelezi meg a saját oldalán, erős ember. Aki próbálta, az nem járt jól, 2006 környékén láttunk példákat. Attól még, hogy nem demokratikusan működik a párt, taktikai elemként előtérbe helyezhetne fiatal politikusokat. Volt pár próbálkozás, de az említett okok miatt ezek a szereplők lekerültek a színpadról, és nem nagyon jöttek helyettük újak.

Akiket fiatalnak szoktak mondani, mondjuk Orbán Balázsék, ők is majdnem 40 évesek.

— Nekem ezekről a középkorú fiatalokról a ‘80-as évek KISZ-vezetői jutnak eszembe...

— Én 1988-ban születtem, de valóban, a családi történetek szólnak ilyenről. Sok hasonlóság fedezhető fel a két korszak között, nemcsak emiatt.

— Nyilván, ahogy mondta: a Fidesz „szimfonikus zenekar”, sok hangszeren játszik, tehát még egy-két nyulat elő tud húzni a kalapból. De az „álmoskönyv” szerint nyerhet-e választást úgy egy párt, hogy a fiatalabb generáció felől gyakorlatilag vákuum van?

— Választást az nyer, akinek többsége van. Szélsőséges helyzetben előállhat, hogy a Fidesz nyer, miközben brutálisan népszerűtlen a fiatalok körében. Nem lehetetlen, csak sokkal nehezebb, mint ha korcsoportonként kiegyensúlyozottabb lenne a tábora. Ez egy demográfiai csapda, és az idő nem nekik dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Lakner Zoltán: A Fidesz nem ért el áttörést, ilyen szoros győzelmi várakozás sosem volt korábban
A politikai elemző a Szabad Európa Elemző című műsorában arról beszélt, a Fidesz már nem a fellendülést ígéri, hanem a meglévő, langyos biztonságot.Szerinte az a fő üzenetük, hogy a kiszámítható rendszer még mindig jobb, mint a káosz, amit az ellenzék hozna.
F. O. - szmo.hu
2025. november 14.



Az Elemző című műsorban Lakner Zoltán politikai elemző, a Jelen főszerkesztője értékelte az elmúlt hetek politikai eseményeit. A szakértő szerint a Fidesz az utóbbi időben némileg sikeresebben tudta formálni a politikai napirendet, de ez nem jelent áttörést.

Lakner egyetértett azzal a felvetéssel, hogy a Fidesz „kicsit jobban jött ki” az utóbbi hetek narratív harcából, de szerinte ez egy folyamatos küzdelem, amelyben hol az egyik, hol a másik félnek vannak jobb periódusai.

Úgy látja, az Orbán–Trump-találkozó és a TISZA Párt adatlopási ügye lehetőségeket kínált a kormánypártnak, de kétségei vannak afelől, hogy a Fidesz magyarázatai hosszú távon mennyire lesznek meggyőzőek. A pártpreferenciák mozgása kapcsán megjegyezte, látott már korábban is a Fidesz erősödését mutató kutatásokat, amelyek később korrigálódtak.

„Én olyan változást nem látok, ami ahhoz vezetne, amire a Fidesznek igazán szüksége van: hogy ki tudja egyenlíteni ezt a küzdelmet, és vissza tudja szerezni azt a pozíciót, amelyben – ezt ne felejtsük el – 2006 júniusa óta van”

– jelentette ki.

A TISZA Pártot érintő adatügy kapcsán Lakner Zoltán hangsúlyozta a helyes szóhasználatot: szerinte nem szivárgásról, hanem lopásról van szó. „Ha tőlem kilopnak adatokat – és szerintem nagyon helyesen mondtad, hogy „kilopták”, nem „kiszivárgott” –, akkor onnantól kezdve viszonylag nehéz jól keretezni egy ilyen ügyet, hiszen nem én tettem meg az első lépést” – fogalmazott. Rámutatott, hogy több adatbázis összegyúrásáról van szó, ami komoly háttérmunkát feltételez.

Az ügy politikai súlyát az adja, hogy az applikáció a TISZA belső előválasztását szolgálta volna, aminek a meghiúsítása szerinte alapvetően politikai kérdés.

Az elemző szerint a Fidesz kommunikációja ellentmondásos volt az ügyben. „Nem lehet azt egyszerre állítani, hogy nemzetbiztonsági kockázat, hogy kikerülnek az állampolgárok adatai; majd a kormánysajtó elkezdi közölni az állampolgárok adatait; ezután pedig arról beszélni, hogy milyen szörnyű, hogy a párt nem tudja kezelni az adatait” – mondta, hozzátéve, hogy a kormánypárt végül az utolsó narratívánál maradt.

Úgy véli, a történetnek még nincs vége, és felmerül a kérdés, hogy egy ellenzéki pártnak milyen esélye van az adatbiztonság fenntartására, ha professzionális erők dolgoznak ellene.

Lakner Zoltán becslése szerint a bizonytalan szavazók közül nagyjából 5-600 ezer ember mozgósítható, ami körülbelül megegyezik a Fidesz és a TISZA Párt közötti jelenlegi különbséggel. Ebből arra következtet, hogy

a Fidesznek nem elég csupán a bizonytalanokat megnyernie.

„Neki arra is szüksége van, hogy elbizonytalanítson TISZA-szavazókat: vagy ne menjenek el szavazni, vagy annyira bizonytalanítsa el őket, hogy válasszanak egy másik ellenzéki pártot” – állítja.

A Fidesz jelenlegi kommunikációs stratégiáját a leginkább realitásokhoz közel állónak tartja. Míg korábban a kormány gazdasági fellendüléssel és a bizalom visszaszerzésével tervezett, ez mára meghiúsult. Emiatt

a fő üzenet az lett, hogy a jelenlegi, nem tökéletes, de kiszámítható rendszer még mindig jobb, mint a káosz, amit az ellenzék hozna.

„A kormánynak most valóban az az ígérete, hogy jó, nem lesz piros a paradicsom, de ha nem én leszek, akkor sárga sem lesz” – foglalta össze a helyzetet. Ebbe a logikába illeszkedik szerinte a washingtoni út is: „pluszokat ígértek, és most annak kell örülni, hogy nem lesznek mínuszok”.

Az Orbán–Trump-találkozó kormányzati kommunikációjával kapcsolatban Lakner Zoltán arra emlékeztetett, hogy korábban egy magyar miniszterelnök amerikai elnöki fogadása rutin eseménynek számított. „Az, hogy a magyar miniszterelnököt fogadja az amerikai elnök, voltak időszakok, amikor magától értetődő volt” – mondta, hozzátéve, hogy a találkozó világtörténelmi eseménnyé tupírozása már egy politikai narratíva része.

Bár elismeri, hogy

Orbán Viktor karakterének része, hogy „el tud intézni dolgokat”, és Trump ismert politikus Magyarországon, nem hiszi, hogy a találkozó tömegeket fordítana a Fidesz felé.

A legfontosabb kérdésnek azt tartja, hogy mit hoz a találkozó a hétköznapi embereknek. Az ellennarratíva lehetősége szerinte a kérdésben rejlik: „oké, de ebből mit hoztál haza?” Lakner úgy látja, az eredeti terv egy Trump-győzelemre és az abból fakadó gazdasági fellendülésre épült, de mivel ez utóbbi elmaradt, a kormánynak „beforgatható matéria nélkül kell, pusztán szavakkal kampányolni”.

A győzelmi várakozásokat fontos indikátornak tartja, de rámutatott, hogy bár a kutatások szerint a Fidesz némileg átvette a vezetést ebben a tekintetben, a helyzet össze sem hasonlítható a négy évvel ezelőttivel.

„Ilyen szoros győzelmi várakozás sosem volt korábban”

– jelentette ki a Nézőpont Intézet adataira hivatkozva.

Azzal a felvetéssel vitatkozik, hogy a Fidesz teljesen átvette volna a napirend irányítását. Szerinte az olyan témák, mint a gyerekszegénység, amikről Orbán Viktor nem szívesen beszél, pontosan „kijelölik, melyek azok a témák, amelyekben nagyon is lehet versenyezni a Fideszszel szemben”. A TISZA egyszemélyes kommunikációjával kapcsolatban megjegyezte, hogy a Fidesz is hasonló utat jár be.

„A Fidesz kommunikációjának nagy fordulata, hogy óriási keresgélés után megtalálták a főkommunikátorukat, Orbán Viktort, és most már tényleg minden üzenetet rajta keresztül mondanak ki”

– mondta.

A TISZA Párt jelöltállításával kapcsolatban úgy véli, a legfontosabb, hogy a párt egy üzemszerűen működő szervezet képét mutassa. A jelölteket érő várható támadásokról pedig kijelentette: „oké, hát ez a feladat része”. Arra számít, hogy

a kiélezett verseny miatt a választókerületi küzdelmek másképp fognak kinézni, mint korábban.

„Egy szoros versenyben éppen az ismert fideszes jelöltek „viselt dolgai” sokkal többet fognak számítani – és ez nem biztos, hogy pozitív lesz számukra” – jósolta.

Az elnöki rendszer bevezetésének felmerülését Lakner Zoltán egy lehetséges kommunikációs fogásnak tartja, amivel Orbán Viktor azt üzenheti, hogy bár megtehetné, mégsem teszi meg, ezzel a mérsékelt politikus képét mutatva. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a miniszterelnök jelenlegi hatalma már most is felér egy elnöki rendszerével.

Az ellenzéki oldalon tapasztalható mozgolódásokat (pl. Cseh Katalin és Barabás Richárd mozgalma) nem tartja jelentősnek, inkább azon lepődött meg, hogy Magyar Péter egyáltalán foglalkozik a „régi ellenzékkel”.

A mesterséges intelligencia politikai alkalmazásával kapcsolatban – utalva a Magyar Péterről készült hamis videóra – szintlépésről beszélt.

„Ezzel talán a hazugság fogalmán is túllépünk, vagy a lefülelt és kihasználható rossz mondatok világán is túl vagyunk” – fogalmazott. Szerinte ez a technológia lehetővé teszi, hogy bárkiről bármit állítsanak anélkül, hogy annak bármi alapja lenne, a gyanútlan választók pedig igaznak vélhetik. Hozzátette, különösen súlyos, hogy ezt a kormány hatalmi pozícióból, közpénzből teszi. Bár nem szereti az apokaliptikus látomásokat, és szerinte „elkoptatott szó a „szintlépés”, de ez egy újabb lépcsőfok”.

A teljes beszélgetés


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
A Drogriporter a ByeAlex-ügyről: Kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni
A stigmatizáció és előítéletek ellen küzdő alapítvány facebook oldalán azt írják, a hazai drogprobléma nem attól fog megoldódni, hogy a kormányzat háborút indít az ellenzéki fogyasztókkal szemben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Szerda reggel 6:30-kor rendőrök tartottak házkutatást ByeAlexnél. A hírről elsőként a Blikk számolt be, az énekes később megerősítette a lap értesüléseit. Azt sem tagadta, hogy a hatóságok kábítószert találtak a lakásán.

„A mai hírek velem kapcsolatosan igazak! Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!” - fogalmazott ByeAlex szerda este a Facebookon.

Az énekesnél tartott házkutatásról ugyancsak a közösségi médiában osztotta meg a gondolatait a Drogriporter, a Társaság a Szabadságjogokért által létrehozott alapítvány oldala, amelynek alapelve, hogy a büntetőjogi elrettentésen alapuló drogpolitika nem lehet sem hatékony, sem pedig igazságos, mivel szerintük sokkal nagyobb ártalmat okoz, mint a drogfogyasztás maga.

Azt írják, ByeAlex „az orbáni drogellenes kultúrharc legújabb áldozata”.

„Beleillik a sorba, nem is olyan régen ő is kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni”

- olvasható a bejegyzésben.

„Egészen hajmeresztő tényleg, ami itt kezd elszabadulni. Lehet, hogy ennek sokan tapsolnak most a "nem kellett vóna drogozni" egybites gondolkodású emberek csoportjában - de szerintem egyre többen vagyunk olyanok, akiknek tele van a hócipője ennek a pálinka-liberalizációs kormánynak a zavaros, kettősmércés kultúrháborújával és szelektív zéró-toleranciájával. Szerhasználóknak és nem szerhasználóknak egyaránt. Olyanok, akik szeretik a drogokat, és olyanok is, akik utálják őket. Szülők, hozzátartozók. Segítő szakemberek. Jogtudatos polgárok. Konzervatívok és liberálisok” - írja posztjában a Drogriporter.

Szerintük egyre többen látják be, hogy „ez az egész társadalmi probléma nem attól fog megoldódni, hogy háborút indítanak bizonyos (értsd: ellenzéki) fogyasztók ellen”.

„Lehet, hogy a változás lassú, hogy sok visszaesés van, de a társadalom előbb-utóbb fel fog épülni ebből a drogháború-függőségből. Ez a múlt, nem a jövő. Meg fog bukni - és vele buknak azok, akik felelősek érte” - zárják a bejegyzést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk