Elvittek egy momentumos képviselőt a rendőrök a Várban a tüntetésen
Összesen öt embert állítottak elő. Tompos Mártont bevitték a rendőrök a kordonok mögé, ahol gyorskötelezővel összekötötték a kezét, és senkit nem engedtek be hozzá. A Momentum és Hadházy Ákos szerint törvénytelen volt a fellépés.
A Várban kissé eldurvult megint a tüntetés, volt dulakodás a diákok és a rendőrök között, az utóbbiak étszer is könnygázt használtak, majd pár embert el is vittek.
"A Karmelita Kolostornál rendőrökre támadók közül öt embert előállítottak, velük szemben hivatalos személy elleni erőszak miatt az ügyészségen kezdeményeznek büntetőeljárást. A további elkövetők azonosítása folyamatban van" – írja a Police.hu.
Tompos Mártont, a Momentum frakcióvezető-helyettesét is bevitték a rendőrök a kordonok mögé, ahol gyorskötelezővel összekötötték a kezét és senkit nem engednek be hozzá – mondta a Telexnek a Momentum elnöke, Gelencsér Ferenc. Szerinte jogellenesen cselekednek a rendőrök, mert nem tehetnék meg, hogy képviselőként ne engedjék be őket a párttársukhoz.
Hadházy Ákos szerint is törvénytelenül vitték el Tompost a rendőrök. Rendőrállami módszerekkel védenek egy rendőrállami törvénytervezetet, a rendőrök szándékosan provokálták a tüntetőket
– mondta a független képviselő.
A Várban kissé eldurvult megint a tüntetés, volt dulakodás a diákok és a rendőrök között, az utóbbiak étszer is könnygázt használtak, majd pár embert el is vittek.
"A Karmelita Kolostornál rendőrökre támadók közül öt embert előállítottak, velük szemben hivatalos személy elleni erőszak miatt az ügyészségen kezdeményeznek büntetőeljárást. A további elkövetők azonosítása folyamatban van" – írja a Police.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hiába a drogvád és a hajnali házkutatás, fölényesen nyert a Pikó András által támogatott jelölt Józsefvárosban
Úgy tűnik, a Losonci negyed szavazóit nem hatotta meg a lejárató kampány. Horváth Alexander végül fölényes, 52 százalék feletti eredménnyel szerzett újra mandátumot.
A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint Horváth Alexander nyerte a VIII. kerület 8. számú egyéni választókerületében (Losonci negyed) tartott időközi önkormányzati választást.
A függetlenként induló, de Pikó András polgármester által támogatott jelölt a szavazatok 52,54 százalékát szerezte meg, összesen 642 voksot kapott.
A második helyen a Fidesz–KDNP jelöltje, dr. Pálovics Emese Csilla végzett 38,3 százalékkal (468 szavazat). A Demokratikus Koalíció által támogatott független Tóth-Ádám Éva 5,24 százalékot, az MSZP-s Czeglédy Ádám pedig 2,95 százalékot kapott, míg az ötödik független jelölt, Tóth Erzsébet a szavazatok kevesebb mint egy százalékát gyűjtötte be – írta a Telex.
Horváth újraválasztása Pikó András polgármester helyzetét stabilizálja a közgyűlésben. A győztes képviselő a Közösen Józsefvárosért frakcióhoz csatlakozik, amivel az őt támogató oldalnak ismét meglesz a minősített többséghez is szükséges szavazataránya.
Az időközi választást azért kellett kiírni, mert Horváth Alexander – aki korábban a DK politikusa volt – idén nyáron lemondott mandátumáról. A lemondást az előzte meg, hogy a kormánymédiában megjelent egy videó, amelyen az látható, hogy egy vele egy szobában tartózkodó férfi fehér port húz ki csíkokra, majd felszívni készül azt. Horváth tagadta, hogy ő maga kábítószert fogyasztott volna, és azt állította, a felvétel évekkel korábban készült.
A helyzet odáig fajult, hogy drogtesztet kellett csinálnia, amelynek negatív eredményét Pikó András polgármester tette közzé a Facebookon. A kampány hajrájában, október 20-án a rendőrség hajnali hatkor házkutatást is tartott a képviselőjelölt lakásán, majd előállították. Az akciót Pikó András polgármester „megengedhetetlen nyomásgyakorlásnak” nevezte. A választás tétjét növelte, hogy a korábbi ellenzéki összefogás gyakorlatilag megszűnt Józsefvárosban, az MSZP és a DK is külön jelöltet indított Horváth ellen.
A választás napján hamis szórólapok is megjelentek a kerületben, amelyek Tóth Erzsébet független jelöltet a TISZA Párt támogatottjaként próbálták beállítani, noha a párt korábban jelezte, hogy 2026 előtt nem indítanak jelölteket.
A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint Horváth Alexander nyerte a VIII. kerület 8. számú egyéni választókerületében (Losonci negyed) tartott időközi önkormányzati választást.
A függetlenként induló, de Pikó András polgármester által támogatott jelölt a szavazatok 52,54 százalékát szerezte meg, összesen 642 voksot kapott.
A második helyen a Fidesz–KDNP jelöltje, dr. Pálovics Emese Csilla végzett 38,3 százalékkal (468 szavazat). A Demokratikus Koalíció által támogatott független Tóth-Ádám Éva 5,24 százalékot, az MSZP-s Czeglédy Ádám pedig 2,95 százalékot kapott, míg az ötödik független jelölt, Tóth Erzsébet a szavazatok kevesebb mint egy százalékát gyűjtötte be – írta a Telex.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lemondott Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, valamint Deborah Turness, a csatorna hírigazgatója is, miután a BBC Panorama című műsorát azzal vádolták, hogy félrevezette a nézőket Donald Trump egyik beszédének manipulatív összevágásával, írja a Telex. Az ügy akkor robbant ki, amikor Michael Prescott, a BBC szerkesztési elveiért felelős bizottságának korábbi tanácsadója egy belső dokumentumban bírálta a csatornát, ami a Telegraph-nak köszönhetően nyilvánosságra is került.
A kritikák szerint a Panorama egyik adásában olyan módon vágták össze Donald Trump 2021. január 6-i beszédét, ami megtévesztő lehetett.
Olyan félmondatokat illesztettek egymás után, amelyek között a valóságban 50 perc telt el, így a végeredmény azt a benyomást keltette, mintha Trump arra szólította volna fel a támogatóit, hogy harcolni menjenek a Capitoliumhoz.
A vágásból azonban kimaradt az a kulcsfontosságú mondat, amelyben az elnök békés és hazafias kiállásra buzdított.
„Szeretném tudatni Önökkel, hogy 20 év után úgy döntöttem, hogy elhagyom a BBC-t. Ez teljes mértékben az én döntésem” – írta lemondólevelében Tim Davie. Hozzátette: „Mint minden közintézmény, a BBC sem tökéletes, és mindig nyitottnak, átláthatónak és elszámoltathatónak kell lennünk. Bár nem ez az egyetlen ok, a BBC News körüli jelenlegi vita érthető módon hozzájárult a döntésemhez. (…) Összességében a BBC jól teljesít, de voltak hibák, és főigazgatóként nekem kell vállalnom a végső felelősséget.”
Deborah Turness, a BBC News vezetője szintén a botrány miatt távozott. „A közéletben a vezetőknek teljes mértékben elszámoltathatónak kell lenniük, és ezért mondok le. Bár hibák történtek, teljesen világossá akarom tenni, hogy a BBC News intézményi elfogultságával kapcsolatos legutóbbi vádak tévesek” – közölte.
Az ügyre a brit politika is reagált. Lisa Nandy kulturális miniszter nagyon komolynak nevezte a helyzetet, és jelezte, hogy a műsorszolgáltatónak más, elfogultsággal kapcsolatos aggályokra is választ kell adnia. Az Egyesült Államokban Donald Trump és stábja választási befolyásolással vádolta meg a BBC-t.
A mostani botrány egy szélesebb vitába illeszkedik a BBC pártatlanságáról. A műsorszolgáltató nemrégiben már bocsánatkérésre kényszerült egy Gázáról szóló dokumentumfilm hibái miatt, az intézmény pedig különösen érzékeny helyzetben van a 2027-ben esedékes működési engedélyének megújítása előtt. A BBC vezetése várhatóan hétfőn hivatalos bocsánatkéréssel és magyarázattal áll a parlament kulturális bizottsága elé.
Lemondott Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, valamint Deborah Turness, a csatorna hírigazgatója is, miután a BBC Panorama című műsorát azzal vádolták, hogy félrevezette a nézőket Donald Trump egyik beszédének manipulatív összevágásával, írja a Telex. Az ügy akkor robbant ki, amikor Michael Prescott, a BBC szerkesztési elveiért felelős bizottságának korábbi tanácsadója egy belső dokumentumban bírálta a csatornát, ami a Telegraph-nak köszönhetően nyilvánosságra is került.
A kritikák szerint a Panorama egyik adásában olyan módon vágták össze Donald Trump 2021. január 6-i beszédét, ami megtévesztő lehetett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A miniszterelnök a saját költségén, magánprogramként nézte meg a Liverpool-Manchester City vasárnapi meccsét – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ a Telex kérdésére. A KTK válasza szerint
Orbán Viktor Izlandról „saját költségen, kereskedelmi járatokat igénybe véve” jutott el Manchesterbe.
A miniszterelnököt az AFP fotósa szúrta ki vasárnap a lelátón. A Reuters képein az is látszik, hogy Orbán a Manchester City vezetőivel, Khaldoon Al Mubarak elnökkel és Ferran Soriano vezérigazgatóval együtt nézte a mérkőzést.
A fotók tanúsága szerint vele tartott Schmidt Mária, aki Washingtonba is elkísérte Orbánt. A magyar delegáció oda- és visszaúton is egy Wizz Air-géppel utazott, amely a odafelé és a visszaúton is megállt Izlandon, Keflavíkban tankolni.
A mérkőzést egyébként a Manchester City nyerte 3–0-ra a Liverpool ellen.
A miniszterelnök a saját költségén, magánprogramként nézte meg a Liverpool-Manchester City vasárnapi meccsét – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ a Telex kérdésére. A KTK válasza szerint
Orbán Viktor Izlandról „saját költségen, kereskedelmi járatokat igénybe véve” jutott el Manchesterbe.
A miniszterelnököt az AFP fotósa szúrta ki vasárnap a lelátón. A Reuters képein az is látszik, hogy Orbán a Manchester City vezetőivel, Khaldoon Al Mubarak elnökkel és Ferran Soriano vezérigazgatóval együtt nézte a mérkőzést.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Alig két nappal azután, hogy a francia kormány eljárást indított a Shein online platformjának blokkolására, a pénzügyminisztérium leállította a folyamatot, írta a The Guardian.
A döntés azután született, hogy a cég eltávolított minden tiltott terméket az oldaláról, köztük nemcsak a botrányt kirobbantó gyermekszerű szexbabákat, hanem fegyvereket és gyógyszereket is.
A hatóságok közölték, hogy a vállalatot ettől függetlenül „szigorú megfigyelés” alatt tartják, és a bírósági, illetve ügyészségi eljárások tovább folytatódnak.
A kormány drasztikus lépése, a blokkolási eljárás megindítása egybeesett a Shein első állandó párizsi üzletének megnyitásával a rangos BHV Marais áruházban, ami tiltakozásokat váltott ki a francia fővárosban.
A botrányt a cég piacterén árult, gyermekszerű szexbabák robbantották ki, amelyek miatt a párizsi ügyészség nyomozást indított a Shein és más online kereskedők ellen. A francia csalás elleni hivatal jelentése szerint a cég „gyermekszerű”, feltehetően pornográf jellegű babákat árult, az egyik lap pedig fotót is közölt egy körülbelül 80 centiméter magas, plüssmackót tartó babáról.
A Shein a hatósági fellépésre gyorsan reagált: bejelentették, hogy világszerte teljes tiltást vezetnek be a szexbaba-típusú termékekre, és minden kapcsolódó hirdetést és képet töröltek.
A cég ígéretet tett a teljes körű együttműködésre a francia hatóságokkal. „Teljes mértékben együtt fogunk működni az igazságügyi hatóságokkal” – nyilatkozta Quentin Ruffat, a Shein franciaországi szóvivője, hozzátéve, hogy készek megosztani a babákat vásárlók nevét is. „Teljesen átláthatóak leszünk a hatóságokkal. Ha kérik tőlünk, eleget teszünk a kérésnek.” A cég ügyvezető elnöke, Donald Tang személyes felelősséget vállalt az ügyben. „Ezek a közzétételek harmadik fél értékesítőitől származtak, de személyes felelősséget vállalok” – mondta.
A párizsi üzletnyitás körüli vitában a BHV áruházat tulajdonló vállalat igazgatója, Frédéric Merlin is megszólalt.
Elfogadhatatlannak nevezte a gyermekszerű babák árusítását, de megvédte döntését, hogy beengedte a Sheint az áruházba. „Az üzletben kizárólag a Shein által közvetlenül a BHV számára tervezett ruhák és termékek lesznek kaphatók” – hangsúlyozta.
A Szingapúrban bejegyzett, de Kínában alapított Shein nem először került a hatóságok célkeresztjébe. Franciaország 2025-ben már háromszor, összesen 191 millió euróra bírságolta a céget többek között az online szabályok megsértése, hamis reklám, félrevezető tájékoztatás és a termékekben található műanyag mikroszálak be nem jelentése miatt.
Az Európai Bizottság is vizsgálja a vállalatot az állítólagosan illegális termékekhez köthető kockázatok miatt.