KÖZÖSSÉG
„Folyamatosan figyelem a telefonom, hogy tudjam, még életben van a férjem” – Szívszorító interjút adott a Fókusznak a Budapesten élő ukrán teniszcsillag felesége.
KÖZÖSSÉG
Megerősítette, hogy Ukrajna irányába Magyarország területén fegyverek sem haladhatnak át. A miniszterelnök szerint a legfontosabb a magyar emberek élete és biztonsága.
KÖZÖSSÉG
A történelem ismétlődik - mondta az ukrán elnök, miután kedden éjjel az oroszok lebombázták Babij Jar-i emlékművet Kijev határában, ahol több tízezer zsidót mészároltak le a holokauszt idején, a második világháborúban.
KÖZÖSSÉG
Útlevelek nélkül is átengedték őket. A Balatonnál kaptak átmeneti szállást, de szükségük van még élelemre és ruhákra.
KÖZÖSSÉG
Hiába van Putyinnak órási devizatartaléka, az új korlátozások miatt ennek nagy részéhez már nem fér hozzá, emiatt az orosz fizetőeszköz lefelé tartó spirálba került.
KÖZÖSSÉG
Az ukrán páros az utcán haladt el az orosz harckocsi mellett, és a nő az ablakon át dobta ki az üveget.
KÖZÖSSÉG
A hírhedt ukrán kommandó kemény büntetést ígér az oroszoknak, akik „gyilkolni és fosztogatni” érkeztek Ukrajnába.
KÖZÖSSÉG
Az orosz küldöttség vezetője szerint készen állnak mindaddig tárgyalni, ameddig sikerül megállapodásra jutni, de az egyezségnek mindkét fél érdekét kell szolgálnia.
KÖZÖSSÉG
Knapek Éva szerint érdemes nyíltan beszélni a szorongásainkról, figyelni kell rá, hogy tartsuk a napi ritmusunkat, és a testmozgás sem árthat. Lelkileg sokat segíthet az is, ha bekapcsolódunk valamelyik adománygyűjtő akcióba.
KÖZÖSSÉG
Amivel Putyin nem számolt: ennek a háborúnak minden percét és halottját élőben közvetítik a világnak
Az orosz elnök úgy viselkedik, mint annak idején a hódító cárok, csakhogy mindezt a TikTok és a globalizált világgazdaság korában teszi, és ez mindent megváltoztat.
KÖZÖSSÉG
A Szentatya pénteken, majd szombaton is ukrán és orosz nyelven sürgette a fegyverek megállítását és vasárnapi beszédében is az ukrajnai háború befejezésére szólított fel.
KÖZÖSSÉG
Oleh Szinyehubov, a kelet ukrajnai Harkiv megye kormányzója szerint teljesen megtisztították Ukrajna második legnagyobb városát az orosz erőktől.
Népszerű
Ajánljuk