HÍREK
A volt miniszterelnök szerint a kormányfő és az Európai Unió kapcsolata végleg megszakadt. Magyarországnak viszont meg kellene szabadulnia Orbán Viktortól, „különben mi is rajtavesztük”.
HÍREK
Gyurcsány is országot jár: Két hét alatt egy lakókocsiban utazva és lakva körbejárjuk Magyarországot
Azokhoz megyünk, akiknek leginkább csak a remény maradt, hogy lesz majd jobb a világ, lesz még Magyar Köztársaság - fogalmazott a DK elnöke a kéthetes út beharangozójaként.
HÍREK
A saját példáján keresztül hívta fel a figyelmet arra, hogy álláspontjuk szerint újra kell gondolni a nagy szolgáltatók és a fogyasztók, az emberek viszonyát.
HÍREK
A DK vezére 21. alkalommal tartotta meg évértékelőjét, ahol élesen bírálta a kormányt. Szerinte eljött az ideje az „emberek államának” megteremtésére.
HÍREK
Orbán Viktor szombaton beszélt, Gyurcsány Ferenc, a DK politikusa pedig bejelentette, hogy vasárnap tartja évértékelő beszédét.
HÍREK
A DK-s politikus szerint az ellenzék számára a legfontosabb cél az Orbán-kormány leváltása, és ezért közösen kell küzdeniük a hatalommal szemben.
HÍREK
Szerinte Trumppal az önzés, erőszakoskodás, fenyegetés politikája jön. Orbán Viktor pedig közelebb viszi a konfliktusokhoz az országot azzal, hogy a világszerte erőszakos politikát folytató amerikai, török, kínai, orosz elnökkel barátkozik.
HÍREK
Szerinte a két politikus ebben ugyanúgy „együtt mozog”, mint az előrehozott választások kérdésében.
HÍREK
Rendvédelmi szakszervezetek, tűzoltók, tanárok, mérnökök, közmunkások - sorolta a TISZA Párt elnöke, hogy honnan érkeztek megkeresések. Szerinte már mindenki azt szeretné, hogy mielőbb legyen vége.
HÍREK
A TISZA Párt elnöke korábban azt írta, hogy Gyurcsányt senki sem kérte, de ő már intézkedne. A DK elnöke szerint viszont cselekedni kell, ők pedig azt tették, amit ilyenkor kell.
HÍREK
A DK bejelentése azután érkezett, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke január elsejei újévi üzenetében előrehozott választást követelt. Sok esélyt nem látnak az Országgyűlés feloszlatására a szakértők.
HÍREK
Eredetileg szilveszter este akarta megosztani az üzenetét a nemzettel, de aztán jött a jobboldali vircsaft.
HÍREK
Abd El Rahim Ali állítólag az Izabella utcában kezdte rugdosni egy társasház ajtajait. Végül hajnali fél háromkor rendőrt hívtak rá. A 30 éves politikus a DK elnöke szeretne lenni.
HÍREK
Abd El Rahim Ali, a DK józsefvárosi elnöke már 10 éve párttag, és két éve vezeti a VIII. kerületi szervezetet. Komolyan beszólt az eddigi örökös elnöknek.
Népszerű
Ajánljuk