HÍREK
A DK elnöke a Szomszédok című, egykori népszerű magyar sorozat Ferijeként kampányol a feleségének, Dobrev Klárának.
HÍREK
A főpolgármestertől azért, mert olyan szerepben tüntette fel, amelyet nem neki szánt Gyurcsány Ferenc. Gyurcsánytól pedig azért, mert szellemesebb forgatókönyvíró, mint ő azt gondolta.
HÍREK
A Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor azt is kifejti, hogy a Dobrev Klára ellen immár egyedül induló Márki-Zay Péter is Gyurcsány jelöltje.
HÍREK
Az első forduló csütörtök éjjel ért véget, de másnap reggel már minden győztes ellenzékiről volt egy-egy plakát, amin Gyurcsány Ferenc embereinek állították be őket.
HÍREK
Ma már ketten is beleszálltak a főpolgármesterbe a Demokratikus Koalícióból, de ő folytatja a tárgyalást Márki-Zay Péterrel.
HÍREK
„Ki szakított az MSZP-vel, és alapított új pártot 2010 után? Ki szövetkezett az MSZP-vel és fogadja el annak támogatását 2010 után különböző posztokra jelentkezve?” – kérdezi a DK elnöke.
HÍREK
A Fidesz újabb Gyurcsány-show lejárató videót készített. Szerintük „mindegy, kit tesznek a végén a kirakatba”.
HÍREK
A Fidesz továbbra is tartja magát ahhoz, hogy Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely nem merik 'játszatni' a filmet a budapesti mozikban.
HÍREK
A miniszter szerint az, hogy a szavazásra jogosultak kb. 8 százaléka voksolt az előválasztáson, nem meglepő, mivel legalább ekkora támogatottsága biztos van ma az ellenzéknek.
HÍREK
A politikus csak egy fiatal nő védelmére szeretett volna kelni, ezért kiabált az idősebb férfivel.
HÍREK
A volt miniszterelnök szerint ez a 'film' már 10 éve műsoron van, de hamarosan már nem vetítik tovább.
HÍREK
A miniszter arra a kérdésre, hogy a kormány megemlékezik-e az őszödi beszéd 15. évfordulójáról, úgy felelt: minden nap emlékeznek rá.
HÍREK
Kocsis szerint Gyurcsány „nyilvánvalóan végighazudta az elmúlt másfél-két évet is”, ezért próbálják minden erejükkel megakadályozni, hogy újra a hatalom közelébe kerüljön.
Népszerű
Ajánljuk