HÍREK
A párt szerint jól járnának az autósok, ha a volt miniszterelnök idejében érvényben lévő árakon lehetne tankolni ma is. Azonnali beavatkozást szeretne az MSZP is.
HÍREK
A volt miniszterelnök szerint halloweenkor sem szabad megfeledkezni a háttérben húzódó Gyurcsány-szálról.
HÍREK
A külügyminiszter a France24 televízióban adta elő elképzelését, ahol a kormány teljesítményéről és a jövő évi választásokról is beszélt.
HÍREK
A politikust vakbélgyulladás miatt műtötték meg, ezért kellett megszakítania a vakációját. Az egyik portál szerint azonban nem utazhatott azzal a légitársasággal, amit a posztjában említett. A DK elnöke humoros posztban válaszolt.
HÍREK
Az újságíró elmondta, miért Gyurcsány Ferenc ellen tartják a Békemenetet, nem pedig Márki-Zay Péter ellen.
HÍREK
A főpolgármestert az is megviseli, hogy egykori munkahelyét, a Mediánt és főnökét negatív színben tüntetik fel a filmben.
HÍREK
Egészen addig folytatják, amíg el nem érnek mindenkit, aki üzenni szeretne Gyurcsány Ferencnek.
HÍREK
Az Országgyűlés elnöke többek között '56-ról és a rendszerváltásról beszélt a Magyar Nemzetnek, de igyekezett mindenbe beleszőni a Gyurcsány-szálat is.
HÍREK
„Pörgős és izgalmas politikai krimi lett az Elkxrtuk” – hirdeti közel kéttucat lap szalagcíme.
HÍREK
1,2-es pontszámon áll. Az IMDb rangsora szerint az eddigi legrosszabb értékelést a 2008-as Katasztrófafilm kapta, 10-ből 2-es pontszámot.
HÍREK
Hiába sző át mindent a háttérben meghúzódó Gyurcsány-szál, itt Klára rángat mindenkit a politikai színtéren.
Népszerű
Ajánljuk